Egyedülálló videós kampány a hazai YouTube-on

2015. február 25. 11:54 - Tóth Bálint Star Network

2014 végén a hazai YouTube történetében egyedülálló videós kampányra került sor. A Microsoft és az 576 KByte közös kampánya a nemrég megjelent Xbox One játékkonzol és a konzolra kiadott játékok népszerűsítését célozta meg. A kampány egyedülállóságát az adja, hogy a reklám videók elkészítését híres hazai YouTuberekre bízták, akik szabad kezet kaptak a kivitelezés tekintetében. Hasonló kampányra Magyarországon még nem került sor és regionális szinten is említésre méltó.

576_1.png

A kampányról

A kampány 5 héten keresztül zajlott, november illetve december hónapban, meglovagolva a növekvő vásárlási forgalmat, amelyet a karácsony közeledte, illetve az új játékcímek megjelenése vont maga után. Hetente 1 új szpot volt látható a YouTube-on preroll hirdetések formájában, továbbá a videók az 576 KByte csatornájára is felkerültek, hogy a fizetett látogatások mellett organikusakat is el tudjunk érni. A második videó publikálásával együtt a Star Network remarketing hirdetéseket is indított, amellyel azokat céloztuk meg, akik már találkoztak a korábbi videókkal, de nem hajtottak végre kívánt akciót.

A videók sikerességéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a videók elkészítése a kreatív koncepciótól kezdve egészen a kivitelezésig 100 százalékban a YouTuberek munkája volt, amely jól mutatja, hogy egy márka, forgalmazó számára érdemes egy adott platformon népszerű és sokak által elfogadott tartalomgyártóval együttműködni.

Az 5 videóban 3 híres hazai gamer és YouTube csatorna tulajdonos vett részt, akik közül bizonyára többet is ismertek:

576_kampany.png

 

 

Az eredmények

A preroll kampány során kiemelkedő eredményeket sikerült elérni a videójátékokat kedvelő felhasználók körében, amely azért is jelentős fegyvertény, hiszen ők az egyik legelutasítóbb közösség a hirdetések kapcsán. Az alábbi eredményeket sikerült elérni a két hónap folyamán:

infografika3b.png

A hirdetésekkel szemben az egyik legkritikusabb rétegnek a gamerek számítanak, azonban a kampány az ő tetszésüket is megnyerte, ugyanis számtalan pozitív komment érkezett a videókról mind az 576 Kbyte csatornáján, mind a becélzott csatornákon.

576_kommentek.png

A hirdetések közel 640 ezer megtekintést értek el, a gamer csatornákon 30%-os, míg a nem gamer csatornákon 19%-os megtekintési arány mellett futottak, ami az átlagos 10%-hoz képest jelentősen jobb.

A videók átlagos megtekintésenkénti költsége (CPV – cost per view) 4,7 forint lett, amely kiemelkedő eredménynek bizonyul, hiszen a hazai YouTube-on a teljes átlag 6-7 forint között található. Az átlag alatti CPV elsősorban a részletes célzásnak, valamint a remarketing hirdetéseknek köszönhető.

A videók virális terjedése is figyelemreméltó, ugyanis míg a fizetett hirdetések hatására 665 feliratkozás történt, addig az organikus (csatornaoldalon történő megtekintés, megosztások utáni nézettség stb.) elérte a 2128-at, vagyis több mint háromszor annyian iratkoztak fel az 576 KByte csatornájára ily módon.

Tapasztalatok

A magyar piacon egyedülálló és a régióban is párját ritkító kampány újabb ékes bizonyítéka annak, hogy hirdetőknek nem szabad úgy tekintenie a YouTube-ra mint a televízióra. Figyelembe kell venni az online platform adottságait, és arra szabott reklámokat kell készíteni. A Microsoft és kereskedelmi partnere az 576 KByte ezt felismerve, híres és közkedvelt YouTuberekkel együttműködve nemcsak minőségi reklámokat készítettek, de a YouTuberek véleményvezér státuszát kiaknázva számos olyan felhasználót is megszólítottak sikeresen, akiket más módon nem tudtak volna.

Ti találkoztatok valamelyik videóval? Mit gondoltok róluk?

Ha tetszett a cikkünk és maga a kampány, akkor a közösségi linkek segítségével oszd meg barátaiddal, hogy hozzájuk is eljusson ennek a kampánynak a híre!

Stay Tuned!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr177157459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása