Egy love brand, tele szeretettel... Öröm az utcákon!

2017. június 14. 13:00 - Tóth Lili SN

marisrudi_2.PNG

A Pöttyös Túró Rudi a ’70-es évek óta elérhető a magyar piacon, azóta is a fogyasztók nagy kedvence. Szüleink és saját gyermekkorunk egyik fénypontja, az édesség magyar megfelelője. A fogyasztói társadalom csúcspontjához közeledve azonban egyre több és több csokis édesség került a boltok polcaira, egyre több hűtött finomság közül válogathattunk, éppen ezért a Z generáció számára a hideg nasi nem egyértelműen piros-fehér Pöttyös, és ha ismerik is azt a tinédzserek, nem köti őket hozzá érzelmi szál.

A probléma kiküszöbölésére, a szeretet-márka célcsoportjának bővítésére éppen ezért 2017 első két hónapjában márkaismertség növelő kampányt indítottunk a Pöttyössel együttműködve. A projekt célja az volt, hogy a fogyasztók márka iránti érzelmi kötődését erősítse.

potty1.PNG

Első lépésként meg kellett találnunk a helyet, ahol az adott generáció tagjait nagy számban fellelhetjük. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy választ találjunk a kérdésre: a YouTube az a platform, amit kerestünk. És kire hallgatnak a fiatalok? Kiknek a véleménye van rájuk befolyással? Szirmai Gergő, Csizmadia Gabi, Herczeg Hajni, Dezső Bence, BENIIPOWA, avagy népszerű YouTubereink, akik számára egyenes az út rajongóik szívéhez.

Az elmúlt években többször találkozhattunk már személyre szabható, minket vagy szeretteinket célzó kedves üzenetekkel a Pöttyös Túró Rudik csomagolásán, idén először azonban videókampány is épült a kedves szavak köré, melyet a már fent említett videósok népszerűsítettek.

Mivel a Pöttyös kortalan, a kampány sem szűkítette le címzettjeinek körét a legfiatalabbakra. A kampány a fogyasztók széles skáláját bevonta, 3 és 99 év között bárki azonosulhatott vele, az elérnikívánt generációk tagjai pedig kifejezetten úgy érezhették, kedvenc videósaik személyesen őket szólítják meg. A videók ugyanis különböző korú, nemű, stílusú, státuszú és életvitelű YouTuberek által, saját technikájukkal és felfogásukkal lettek elkészítve, kötetlen, kreatívabbnál kreatívabb módon. További érdekessége volt a mozgalomnak, hogy a szeretet-kampány Pöttyös-kihívássá alakult, ezáltal a videósok egymást kihívva, továbbadták az üzengetés örömét. kristofrudi.PNG

Csizmadia Gabi őszintén válaszolt rajongói kérdéseire, Csorba Anita igazi DIY-módra tortát sütött a rudikból, Beni teljesítette a suttogó kihívást, luckeY pedig Sopron utcáin, járókelőket lepett meg a kedves üzenetekkel. Herczeg Hajni az üzengetés mellett süteményt készített szeretteinek, Dezső Bence személyes történeteit mesélte el a Pöttyös-üzikkel, míg Szirmai Gergő egy „Miért ne utazz el” story time videójában üzente: Siess haza!

A videósok az elérések maximalizálása érdekében Facebookon és Instagramon posztolták fotóikat, így üzenve távoli szeretteiknek. Nemcsak egymást hívták ki online felületeken, de rajongóikat, követőiket is arra buzdították, üzenjenek a számukra fontos embereknek egy Pöttyös rudival.

A kampány arcain túl egyéb YouTuberek is csatlakoztak a mozgalomhoz, így többek között Maris és Magyar Barbi, Videójáték Zsolti, és Szabó Kristóf üzenetei is Instagram-posztok keretein belül értek célba.

potty6.jpgA kedvesebbnél kedvesebb szavak, a meglepetés ereje és a kampány kihívásszerű tovább- és továbbadása egyértelműsítette: a Pöttyös egy igazi szeretetmárka, egy kapocs köztünk és szeretteink között.

További érdekes esettanulmányokért keresd fel honlapunkat: http://starnetwork.hu/youtube-esettanulmanyok/ !

Szólj hozzá!

Ugyan ki hallgatna egy YouTuberre?

2017. április 13. 16:37 - Tóth Lili SN

Egy összehangolt közösségi felületekkel bíró videós tartalomgyártó sikerét több faktor befolyásolja. A kor nem tartozik közéjük. Egészen fiatal srácok és lányok véleményére figyelünk ugyanis többszázezren. Bár az ifjú példaképek szülei el sem tudják képzelni, miért várják gyermeküket 300-an egy plázában, közülük páran már tudatosan építik saját márkájukat a YouTube által leginkább elért Y és Z-generáció kisebb-nagyobb körein belül.

influencermarketing.jpg

Nemcsak a hirdetések, reklámok főszereplői, de összetételük is kardinális változásokon ment keresztül az utóbbi időben. A 2015-ös évben még sokkal zárkózottabb volt a hirdetői piac: többnyire konzervatív, tévé jellegű hirdetésekkel találkozhattak a netezők, azonban ez 2016-ra megváltozott. Tavaly már kreatívabb elhelyezéseket láthattunk.

Dedikált videó, natív hirdetés, kollaboráció, lifestyle vlogger, beauty influencer

Néhány szakszó, amit a legnagyobb videós-portál társadalma nap, mint nap használ, s amik a 21. század online világának hírességeinek zsebpénzét biztosítják.

Különböző online felületeken napjainkban sok milliót költenek el a hirdetők, és a tényt figyelembe véve, hogy ezen platformoknak kik a királyai, nem is olyan nehéz megállapítani, hogy a pénz egyre jelentősebb részét kedvenc YouTubereinkbe fektetik.

influencer-marketing001.png

Nehéz nagyobb elérést garantáló hirdetési-módot, vagy sikeresebb márkaimázs-építő technikát találni, mint az influencerekkel (véleményvezérek, napjaink befolyásos alakjai) való együttműködés. A való életre vetítve ez egy pár lépésből álló komplex, ám kifizetődő folyamat.

Amint a márka képviselete elhatározza, hogy szeretné legújabb online-kampányának-, vagy a márkatudatosságának növelése érdekében valamelyik, számára releváns tartalomgyártó „arcát kérni”, az adott YouTuber mentoraként is emlegethető médiaügynökség keres egy, a feladathoz tökéletesen illő videóst, segít meghatározni a kampány konkrét célját, portfóliót, ajánlatot, egész kreatív kampányterveket állít össze.

A szponzorációs együttműködésnek szintén több fajtája van. Szólhat a megegyezés termékelhelyezésről, ahol a videós feltűnés nélkül megjeleníti adott márka produktumait, ezzel buzdítva nézőit az elköteleződés mellett, ahogy Karin Dragos tette a Microsoft termékeit illetően.

karinmicrosoft.jpgA kevésbé rejtett szándékú márkaismertség-növelésnek két módja ismert. Egyik a dedikált videó, melyre remek példaként szolgál a luckeY által forgatott, ám tartalmában egy az egyben a Pöttyösnek szentelt promóciós anyag, illetve a reklámvideó, ami a megbízó elképzelései alapján kerül megvalósításra, és egyáltalán nem burkolt célja az eladásösztönzés. A videós itt, mint véleményvezér, hitelesebb főszereplő tűnik fel, épp ahogy Szirmai Gergő az 576 X-box reklámjában.

luckeypottyos.jpg

Elsőre szokatlan lehet a helyzet, hogy valaki, aki „benne sincs a TV-ben” ilyen ismertségnek örvendhet, ekkora elérhetést generálhat különleges képességek és szupererő nélkül. Hát még, ha szuperereje is van az illetőnek…

Téves feltételezés lenne azt hinni, videósaink csak „saját terepükön”, monitorba zárva magabiztosak, megnyerőek és érdekesek. Hatalmas online eléréseik mellett offline is megmozgatják rajongóikat, találkoznak velük, közös programokon vesznek részt, esetleg saját programra invitálják őket. A szemtől-szembeni találkozások népszerűségét támasztja alá az emberek ezreit megmozgató MineCinema, az interaktív, egész napos programot kínáló PlayIT, vagy az évente többször megrendezésre kerülő VideóSOKK! programsorozat.

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? És egyáltalán… hogy kerültek a Pindúr Pandúrok a Városligeti Műjégpályára?

Nem nehéz kiszámítani, hogy két sikeres koncepciót kombinálva egy még sikeresebbet kapunk. Kreatív koncepciót építettünk ki az új Pindúr Pandúr epizódok, illetve a márka népszerűsítésére, és nem kellett sokáig gondolkodnunk, kiket keressünk fel, ha garanciálisan szeretnénk eljutni a rajzfilm célközönségéhez.

doggyandi_nyeremenyjatek.png

A Cartoon Network „multiplatformitásából” kifolyólag adva volt a szituáció, hogy minél több felületen fut a kampány, annál több emberhez jut el, annál több érdeklődő szempár fogja észrevenni azt. Az Instagram nyereményjátéktól a Facebook eredményhirdetésig, az avatár-gyártástól a Cartoon Network standjáig, a VideóSOKK! belépőjegyektől a helyszínen megtekinthető videóig mindenhol megjelent a felületek kombinálása, újabb és újabb pandúrokhoz eljuttatva az üzenetet.

Doggyandi, Zsdav és IceBlueBird a kampányt lezáró napon 600 fős közönségtalálkozón vettek részt, ahol a bevezetéskor megismert Pindúr Pandúr avatárokat velük együtt, élőben is elkészíthették a rajongók.

img_0276.jpg

A kampány sikeréért a sokszínűség, a platformok változatossága és az időzítés egyaránt felel. A közösen forgatott koris kihívás videó és a közösségi média felületein megjelenő posztok többszázezres elérést generáltak, interaktivitást és erős elköteleződést eredményeztek. A közönségtalálkozó hangulatát tovább fokozta a vendégként ellátogató videósok, mint például Dani Channel és Mr.Csipesz jelenléte.

img_0217.jpg

A Star Network ilyen jellegű együttműködések kialakításával foglalkozik: a sales csapat, a szponzorációmenedzsment, a kreatív részleg és a pénzügyi munkatársak mind azon dolgoznak, hogy egy kampányt a lehető legösszehangoltabban és minél profibban megvalósíthasson.

cartoon_network_info.png

Az ilyen, és ehhez hasonló kampányok sikerét látva  a cégek is egyre nyitottabbak, és a korábbi tendenciákból ismert félelem az újtól, az ismeretlentől, mára már átalakult egy kölcsönös együttműködési igénnyé. Semmi kétség, hogy a népszerűségi létrán egyre feljebb és feljebb helyezhető YouTube 2017-ben eléri a csúcsot és az egyik legnépszerűbb hirdetési móddá válik.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned! 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása