A YouTube lesz az új Facebook? - Közösségi funkciót indít a vörös óriás

2016. szeptember 14. 16:15 - Dóczi Attila

YouTube tartalomgyártóként és nézőként az egyetlen interakciós lehetőség a felületen - a konkrét videók mellett - a komment szekció, ahol leegyszerűsített környezetben, szöveges formában lehet egymással kommunikálni. Legalábbis ez volt az egyetlen lehetőség idáig. A YouTube forradalmi változtatásokat készül bevezetni egy olyan funkció segítségével, ami még inkább közösségi élményt nyújthat majd a felhasználóknak.
youtubesocialkepkicsi.jpg

A YouTube csatornák és közönségeik manapság már egészen másképp működnek, mint a hagyományos televíziós szórakoztatás, ahol a tartalomgyártó és közönsége között csupán passzív, közlő-befogadói viszony van. Ezen a felületen a közönség közösséggé formálódik a tartalomgyártó körül, a viszonyuk pedig sokkal bensőségesebb, közvetlenebb és interaktívabb, mint bármilyen más audiovizuális platform esetében.

Éppen azért alakult ki az a trend külföldön és itthon egyaránt, hogy a YouTube csatornákat legalább egy, de gyakran több social platform is kiegészíti, mint a Facebook, Instagram, Snapchat, Ask.fm, stb.

Ezek a felületek előidézői és következményei is ennek a kapcsolatnak, hiszen itt bármilyen tartalmat, bármilyen formában posztolhatnak a videósok, amire a közönség is változatos formában reagálhat, így tökéletes módja a közösségépítésnek.

A YouTube legnagyobb hátránya eddig tehát az volt, hogy nem volt képes olyan teret biztosítani a felületén belül, ami olyan kommunikációs élményt nyújt, mint például a Facebook és más hasonló oldalak felülete.

youtube-community-tab.png

Most viszont a videó óriás kifejlesztett egy új funkciót, amit „Community”-nak, azaz „Közösség”-nek hívnak, és ahol Facebook poszthoz hasonlóan lehet majd tartalmakat közzé tenni, illetve azokra a rajongóknak reagálni. Ugyanúgy lehet majd posztolni képeket, gifeket és videókat is, mint más platformok esetében.

Lehet, hogy ez vet véget a bejelentő videók korszakának? Állandó probléma a YouTuberek életében, hogy a YouTube feliratkozók egy része nem követi őket a többi felületen, ezért minden új információ kedvéért videót kellett készíteni.

Mostantól viszont elegendő lesz egy posztot közzé tenni, ráadásul ezekről értesítéseket is kapnak a követők, amiket egyébként tetszés szerint ki és be lehet majd kapcsolni.

youtube-community-subscribe.png

A funkció egyelőre béta fázisban van, és olyan óriás csatornák kapták meg kipróbálásra, mint például a vlogbrothers csapata.

Ha beválik az új funkció élesben is, akkor széleskörűen bevezetik majd a fejlesztést, bár hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni.

Addig is csináljatok pár bejelentő videót, amíg lehet! :D

vlogbrothers.png

Ami biztos, hogy a YouTube gyökeres változáson megy keresztül ha ez az újítás bevezetésre kerül, hiszen egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy közösségi oldalként rivalizáljon a Facebook-al és társaival, miközben a Facebook pont a videós területen próbál versenyre kelni a vörös óriással. Az Instagram folyamatos bővülését is beleszámítva úgy tűnik, hogy a jövő a multiplatformitásban rejlik, de ezt hamarosan úgyis meglátjuk.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása