Kik a legjelentősebb hazai YouTuberek 2017-ben?

2017. október 20. 16:24 - Dóczi Attila

Míg pár évvel ezelőtt a YouTubereket hobbiból videózó gyerekeknek tartották, akik furcsa módon otthon beszélgetnek a saját kamerájukkal, addig az utóbbi évben jelentősen megváltozott a róluk kialakult kép. Itthon is megjelent az influencer marketing fogalma, a nagy márkák felfigyeltek erre az óriási kiaknázatlan potenciálra, és már külön kutatások vizsgálják, hogy mennyire népszerűek az online véleményvezérek a fiatalok és teljes lakosság körében.

Kik a legismertebb influencerek hazánkban?

Átvehetik a hagyományos sztárok helyét?
topyoutuberek.jpg

Tavaly már készült olyan kutatás, ami azt vizsgálta, hogy kik a legnépszerűbb sztárok a fiatalok körében, ennek eredménye szerint a 10-19 évesek körében a 10 legnépszerűbb sztár közül 8 már YouTuber volt, míg a 20-29 évesek korosztálya valamelyest árnyalta a képet: a 10 legnépszerűbb sztárból csupán 4 volt YouTuber.

A kutatást idén is megismételték, ennek eredménye szerint pedig a YouTuberek csillaga még fényesebben ragyog, mint akár 2016-ban.

influencercikk3.png

Egy évvel ezelőtt az összes kitöltőt nézve a 10 legnépszerűbb sztárból 7 volt YouTuber: Pamkutya, JustVidman, Szirmai Gergő, Dancsó Péter, Csecse Attila, TheVR, és Viszkok Fruzsi. 3 „hagyományos” sztár pedig, aki a tízbe jutott: Hosszú Katinka, Sebestyén Balázs, és Palvin Barbi

Idén alaposan megváltozott a top 10 összetétele, hiszen egyetlen egy „hagyományos” híresség sem szerepel a listán, mindannyian YouTuberek: Pamkutya, Szirmai Gergő, JustVidman, TheVR, Radics Peti, Nessaj, Barni, Dancsó Péter, Viszkok Fruzsi és zsozeatya.

influencercikk1.png

Óriási büszkeség számunkra, hogy 2017-ben Magyarország legnépszerűbb influencereinek top 10-es listáján 6 tartalomgyártó a Star Network hálózatának tagja.

A videósok összetételét vizsgálva láthatjuk, hogy 1 év a YouTube-on 10 évnek felel meg a hagyományos médiában. Egyetlen év alatt tartalomgyártók a teljes ismeretlenségből akár a legnagyobbak közé is felküzdhetik magukat, profin felépített tartalom és marketing stratégiával és persze eszméletlen mennyiségű munkát beletéve.

Radics Peti, Nessaj, Barni és Zsozéatya mind új szereplők, akik az elmúlt egy évben küzdötték fel magukat a legnagyobb és legnépszerűbb YouTuberek közé.

A másik oldalról szemlélve pedig Dancsó Péter, akinek a Videómánia csatornája évekig Magyarország legnagyobb YouTube csatornája volt - Pamkutya nemrég átvette a vezetést - csak a nyolcadik helyen van a legnépszerűbb videósok listáján. Ebből is láthatjuk, hogy a legnagyobb, nem mindig legnépszerűbb, és hogy a legnagyobb feliratkozó számmal rendelkező videósok sincsenek bebiztosítva ezen a platformon.

18121745_1911564755786633_844233229998274985_o.jpgKép: Telekom Videós Gála - 2017

Ez a folyamatos változás és verseny a YouTube felületének egyik esszenciája, hiszen folyamatos fejlődésre és tartalomgyártásra sarkallja a videósokat azáltal, hogy senkinek nincs bebiztosított pozíciója.

Egyúttal lehetőség az új csillagok számára is, hiszen a kitartó és elhivatott munka meghozhatja a gyümölcsét.

A YouTube népszerűsége és elérése jelenleg is növekedést mutat, mind feltöltött videók, mind userek, mind fogyasztott tartalmak mennyiségét és hosszát illetően, így bátran állíthatjuk, hogy még mindig egy fejlődő platformról beszélünk, amit tartalomgyártóknak, márkáknak és nézőknek egyaránt érdemes nyomon követnie.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

Forrás: A YouTube sztárok még mindig fényesebben ragyognak? www.gemius.hu

komment
süti beállítások módosítása