7 magyar Beauty influencer, akit érdemes követni

2019. április 12. 07:37 - Deli Norbert - HD

Világszinten és itthon is nagyon népszerű a YouTube-on és az Instán a Beauty/Szépségápolás témakör, így van ez a két platform indulása óta.

A hazai szereplők közül emeltünk most ki tizet, akit érdemes közülük követni!

(A lista teljesen szubjektív, a Starnetwork és az influencerkereso.hu listájából válogattunk!)

 szepseg-influencer-illusztracio.jpg

 

  1. Viszkok Fruzsi

Követőszáma: YT – 368ezer, Insta – 353ezer, FB – 93ezer; Összesen: 814ezer

Mondhatni a hazai beauty témakör „állócsillaga”, hiszen 8 éve készít YouTube videókat, a többi felületen is szép számmal tudott követőket szerezni. Ezek mellett saját Bloggal is rendelkezik, igaz ott 2-3 havonta posztol csak.

A csatorna jól követte a többi YouTube témakörben is megfigyelő „életutat”, hogy 5-8 évig nem szokott egy tartalomgyártó csak egyetlen (szűknek mondható) témával foglalkozni, elkezd másról is forgatni, így viszont jóval több követőt tud elérni. Fruzsi is az évek során szépen lassan csökkentette a csak beauty témájú videók arányát, nyitva az utazás, a DIY, az életmód és a vlog irányokba is.

A követők ezt értékelték is, hiszen hűségesen vele maradtak, így emelve őt a legnagyobb elérésű Beauty influencerré.

 

fruzsi.JPG

Miért kövesd? Profira csiszolt technikai tudással, egyszerű és közvetlen stílusban gyárt heti szintű tartalmat a beauty mellett több területről is.

 

  1. Németh Csilla (Csillsz)

Követőszáma: YT – 96ezer, Insta – 47ezer, FB – 6ezer; Összesen: 149ezer

 

Csilla 4 éve vezet blogot és gyárt YouTube videókat. Kezdetben teljesen szépség fókusszal, ami azóta DIY, vlog, fashion és gameplay (szigorúan SIMS 4 �) videókkal is kiegészült.

A vlog videóiban bátrabb a „megszokott” magyar stílusnál, így beszélt a választásokról, a vallásról és például a nőgyógyászati kezelésekről.

Továbbra is aktív tartalomgyártó, heti szinten készülnek el tartalmai.

A social felületek mellett egy blogot is működtet, ahol (régebben jóval aktívabban) a beauty mellett lakberendezési tippekről és lifestyle ötletekről ír cikkeket.

 

Miért kövesd? Profi technikával dolgozik ő is, ha tetszik a stílusa, akkor biztos szívesen veszel majd tőle komolyabb témákat is.

  

  1. Tindigo

Követőszáma: YT – 6ezer, Insta – 3ezer, FB – 7ezer; Összesen: 16ezer

      A beauty youtuber élete nem egyszerű. Sajnos ha csak ilyen típusú tartalmat gyárt, akkor nehezen tudja elérni az a 150-200 ezer követőt, akik aktív támogatásával és monetizáció + szponzorációk segítségével állásként tudja űzni a hobbiját. E nélkül viszont 2-3 év után abba fogja hagyni, mert „belefárad” a hétköznapi munkája melletti videózás időigényességébe.

Ahhoz, hogy már a videózás kezdetétől üzletileg is fenntartható legyen a gyártás-promótálás folyamata, szükséges egy szponzor vagy márka, akinek a videós az arca lesz. De az ilyen típusú csatornákat viszont kevésbé szívesen követik a felhasználók, az eléréseik kisebb mértékben nőnek.

Tajti Ildikó a Szépségreceptek blogja mellett kezdett el videókat készíteni. Vannak általa kialakított beauty termékek, tudsz vele konzultációk keretében segítséget is kérni.

 

Miért kövesd? A „laikus” beauty influencereknél jóval komolyabb, már-már vegyészi, hozzáállással és háttér információkkal mutat be termékeket, szépségipari beavatkozásokat.

 

 4. Chloe From The Woods

Követőszáma: YT – 146ezer, Insta – 140ezer, FB – 73ezer; Összesen: 16ezer

 chloe.JPG

 

    Chloe (Dorottya) több mint 5 éve gyárt már YouTube beauty videókat, és talán az egyetlen ilyen tartalomgyártó jelenleg, akinek sikerült betörnie a „mainstream médiába” is. A YouTube-on és blogjával elért sikereinek (és talán reklámos múltjának is) hála szerepelt már TV-s showműsorban és női magazinokban is. Csatornája a beauty mellett vlog, divat és még a Prank témákat is érinti, itt a párjával (Tokár Tomi) verik át egymás változatos formákban.

 

Miért kövesd? Akkor kövesd Chloe-t, ha tetszik az általa képviselt lifestyle vonal, akkor viszont nagyon �

  

  1. Holdampf Linda

Követőszáma: YT – 0ezer, Insta – 22ezer, FB – 14ezer; Összesen: 36ezer

Linda stylist és sminkes több TV-s produkcióban, nagy márkák fotózásán és sztárok rendezvény megjelenésein. Videós tartalmat minimálisan gyárt, például YouTube csatornája sincs. De ha beköveted Instán, akkor a szépség tippek mellett rengeteg celebről láthatsz backstage képeket, megismerheted a kutyáját is.

Azért jó lenne, ha videózásba is belevágnak, ez a témakör és az ő egyedi látásmódja, meg hogy  milyen helyszíneken-kikről csinálhatna videót, nagyon egyedi tartalmakat eredményezne.

     

Miért kövesd? Tipikus backstage tartalmakat posztol, így beleláthatsz magyar hírességek műsorokban történő hátterébe, stylist és beauty fókusszal.

 

  1. Kárpáti Rebeka

Követőszáma: YT – 58ezer, Insta – 136ezer, FB – 41ezer; Összesen: 235ezer

  rebeka-kepek.JPG

A fiatal színésznő pont ellentétes „életutat” járt be, mint Chloe. Volt már Miss Universe Hungary verseny győztese, majd szerepelt napi TV sorozatban. Ez után kezdett aktívabban videókat gyártani. Az insta oldalán inkább lifestyle és életeseményeket posztol, de a YouTube csatornája egyértelműen beauty témájú. Az idei évben kezdett nyitni a Vlog és DIY tartalmak felé is.

 

 Miért kövesd? A videói még mindig jó arányban tartalmaznak beauty és vlog témákat. Ha más „szerepeiben” kedvelted Rebekát, akkor mint tartalomgyártó is kedvelni fogod.

 

  1. Bianka Brush

Követőszáma: YT – 22ezer, Insta – 11ezer, FB – 4ezer; Összesen: 37ezer

Linda mellett egy másik smikes-stylist influencert is ajánlunk nektek. Miért? Mert a beauty témakörben dolgozó ember óhatatlanul több tapasztalatot szerez, mint aki „csak” hobbiból foglalkozik vele.

Bianka is ilyen, hiszen évek óta blogol, videókat készít és online újságírónak tanult. Mostanában ritkult a tartalmai mennyisége, de így is rendszeresen kaphatsz tőle tippeket.

 

Miért kövesd? Ha a szeretnéd látni azt is, ahogy másokat sminkel ki a youtuber; ha szeretnél látni beauty rutinokat a hagyományos sminkek mellett.

 

Köszönjük, hogy elolvastad szubjektív beauty gyűjtésünket. Ha tetszett, akkor oszd meg ismerőseiddel.

 

Stay tuned!

Szólj hozzá!

TOP 10 Hazai YouTube BEAUTY Csatornák – 2016

2016. július 15. 17:22 - Nagy Gyöngyi

TOP 10 Hazai YouTube BEAUTY Csatornák – 2016

Egy kis bevezető

A YouTube, rövidítve YT, 2005-ben kezdte meg működését. Egy olyan videó megosztó webhelyről beszélhetünk, ahol manapság már több milliárd videó található meg és a tartalmak fajtáját tekintve a kisállatos videókon keresztül, a különféle zenei- és speciális audiovizuális tartalmakon át, egészen a profik által kivitelezett mindenfajta videós produktum jelen van az online felületen.

top10beautylany.jpg

A legtöbb tartalmat, amely a YouTube online felületén található, főként magánszemélyek osztják meg. Egy újabb trend kezdte meg térhódítását, mégpedig a saját YouTube csatorna működtetése, amely egy tematikus internet sorozat, más néven videóblog, vagyis röviden vlog. A csatorna vezetése voltaképpen igazán egyszerű: a videósnak leegyszerűsítve szüksége van egy kamerára, illetve egy megfelelő előadó képességre ahhoz, hogy nézettséget és feliratkozókat szerezhessen. Az sem árt azonban, ha minél jobb minőségű videókat készít a megfelelő technikai háttérnek köszönhetően.

A mai cikk egy olyan TOP 10-es listát mutat be, amely magában foglalja a BEAUTY kategóriában megtalálható videósok nézeteit a szépségápolásról.

A TOP 10

1. FollowAnna

Feliratkozók száma: 168 577 Megtekintések összesen: 19 928 104

 

FollowAnna vezeti a TOP 10-es listát, amelyet a statisztikák által kimutatott adatok is bizonyítanak. Összesen 218 videót osztott már meg a YouTube online felületén olyan, főként lányoknál népszerű témákban, mint a BEAUTY, az életmód és a boldogság, ahogy ezt a bemutatkozásában is megfogalmazta.

Különlegessége abban rejlik, hogy igazán változatos tartalmat készít és ezt minél kreatívabb módon tálalja a közönség felé, emellett pedig határozott fellépése és állandó jókedve az, ami még inkább elbűvöli a közönséget és mosolyt varázsol az arcukra.

A kíváncsiság egy meghatározó emberi tulajdonság, amelyet FollowAnna is előidéz nézőiben, az olyan tartalmak elkészítésénél, mint például az Unboxing videók. Az interneten megrendelt termékeket úgy bontja fel, hogy a közönséget is bevonja a tevékenységbe és emellett megismerhetjük véleményét a rendelt termékekről, de a személyisége is tükröződik reakciójának köszönhetően.

Csatornáján nagy népszerűségnek örvendenek a „Vigyázz kész merj” c. videói, amelyek tartalmát a nézők által küldött feladatok megoldása jelenti. Fellelhetőek videói között még szezonális sminkvideók és egyedi megoldások a haj elkészítésével, különleges receptek megismertetésével, az online vásárlással, illetve egyéb, az életmóddal kapcsolatos tippek is.

2. Viszkok Fruzsi

Feliratkozók száma: 149 497 Megtekintés összesen: 25 790 997

2011-es csatlakozása óta Viszkok Fruzsi már több mint 300 videót töltött fel YouTube-os tevékenysége során és megannyi feliratkozóval rendelkezik. Újabb videókat minden kedden és szombaton tesz közzé csatornáján.

A BEAUTY világ szempontjából különféle sminkvideókat, frizura megoldásokat, az öltözékkel és egyéb kiegészítőkkel kapcsolatos személyes véleményt alkot. Ezen kívül pedig a különféle DIY (Do It Yourself) ötleteket is ismerteti YouTube csatornáján keresztül. Készített már azonban videót reggeli rutinjáról, életet megváltoztató könyvekről, népszerű kihívásokról is.

A 2016-os Balaton Soundon az ott bulizó fiatal lányokat kérdezte meg arról, hogy milyen szépségbalesetek fordultak velük elő egy fesztivál során és erre adott SOS fesztivál tippeket személyesen. Fontos még azt is kiemelni, hogy 2014-ben a DM Magyarország hivatalos szépség bloggere címet nyerte el.

Igazán ötletgazdag és kreatív megoldásokat bemutató YouTuber, aki főként a BEAUTY és az életmód témában osztja meg véleményét a nagyközönséggel.

3. Móni szépségvilága

 Feliratkozók: 119 060 Megtekintés összesen: 29 280 027

Móni egy igazi egyéniség. Bemutatkozó videója is nagyszerűen szemlélteti nem mindennapi stílusát. Mindig változatos videókkal szolgál. Sokszor meghökkentő tartalmakat oszt meg, mint például az extrém sminkvideók.  

A feltöltéseit több csoportra bontja le, amelyek a normál- és extrém sminkvideókból, különféle kreatív ötletek kivitelezéséből, illetve az egyéb kategóriából állnak. Emellett szeret humorizálni, ahogyan ez a „Más lányok és Én”, illetve a „Tinik idegesítő szokásai” videóiból is kiderül. Szívesen válaszol a különböző kérdésekre, amelyeket kommentben tesznek fel neki az érdeklődők.

Móni egy igazán megosztó és leleményes személyiség, aki nagyon szereti azt, amit csinál, és mindig próbál a lehető legizgalmasabb módon elkészíteni egy videót.

4. Csizmadia Gabriella

Feliratkozók: 86 952 Megtekintés összesen: 18 445 086

Csizmadia Gabriella 13 éves korában kezdte megízlelni a YouTube világát és most 17 éves, így tulajdonképpen a feliratkozók, illetve azok, akik figyelemmel kísérték mind a négy éven keresztül, vele együtt nőhettek fel és láthatták a változást az évek folyamán.

A csatorna hangsúlyát a divatra helyezi, amely főként a sminkvideókban, a hajápolással és a manikűrrel kapcsolatos videók elkészítésében valósul meg.  Azonban másfajta tartalommal is szolgál, hiszen a kihívás videók szintén helyet kapnak a csatornán, mint például „Bébiétel kihívás Inezzel”.  

Megoszt olyan tartalmakat is, ahol az általa vásárolt termékekről mondja el személyes véleményét és tapasztalatát (Haul videók). Néhány videójába pedig családját is bevonja, emellett egyéb szórakoztató jellegű (Japán Snack teszt) és bizonyos TAG videók kivitelezését is a magáénak tudhatja.

5. Karin Dragos

 Feliratkozók: 75 817 Megtekintés összesen: 3 164 757

Karin Dragos olyan exkluzív csatorna tulajdonosa, amelynek lényegét a sminkvideók alkotják, ezen kívül hajápolással, öltözködéssel kapcsolatos videókat is készít. A YouTuber imád sminkelni és persze tehetségét sem fél megmutatni a nagyközönségnek. Megmutatja személyes trükkjeit és különböző tippeket ajánlj a sminkeléssel kapcsolatosan.

Szükséges azt kiemelni, hogy saját magától tanult meg úgy sminkelni, ahogy azt a videóin keresztül szemlélteti, ami azt is jelenti egyben, hogy mindenki számára adott a lehetőség, hogy a sminkelés területén a lehető legtöbbet és legjobbat hozza ki magából.

Karin Dragos célja a tartalmainak megosztásával az, hogy a nézőknek megmutassa, milyen apró dolgoknak köszönhetően érhetnek el forradalmian nagy változást megjelenésükkel kapcsolatban. Emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy nagyon fontos elfogadni saját magunk természetes megjelenését is. Különlegessége még, hogy nemcsak magyar, hanem angol nyelvű videói is elérhetőek a csatornáján (How to: natural looking & well-defined EYEBROWS!).

6. Aviana Rahl

Feliratkozók: 69 144 Megtekintések összesen: 8 409 461

 

Aviana Rahl rajong az élénk színű rúzsokért, amelyek nemcsak az öltözékét, de emellett a napját is feldobják. Színes egyéniség, aki a BEAUTY témában találta meg a helyét és ezzel kapcsolatosan oszt meg új tartalmakat a közönséggel, minden szerdán és szombaton.

Egyes videóiban olyan sztárokká alakult át, mint például Nicki Minaj (Nicki Minaj Hey Mama Look) vagy Taylor Swift (Taylor Swift Bad Blood Look). Emellett a közönséggel való kapcsolattartás fontosságát is előtérbe helyezi, amelyben részletesen a „Tessék pezsegni! Közönségtalálkozó LEZÁRVA!” videójában beszél.

Megtalálhatóak a csatornán másfajta tartalmak is, amelyek AvianaRahl személyes véleményét tükrözik egy adott témával (5 Hasznos Tipp Utazáshoz ), trenddel kapcsolatban. Kreatív megoldásokkal is tud szolgálni, amelyekkel nézőit az egyedi, ötletgazdag és leleményes kivitelezésre sarkallja (DIY Galaxis stílusú Tojásfestés Húsvétra).

7. Ehssty Smink

 Feliratkozók: 65 224 Megtekintések összesen: 6 531 718

 

Ehssty Smink csatornája 2012 óta jelen van a YouTube felületén. Összesen 114 videót töltött már fel az oldalra, amelyek a szépségápolással és különböző kozmetikai termékek kipróbálásának bemutatásával foglalkoznak. Ahogyan az a csatorna leírásában is olvasható, a szeretet és a béke földjén – csatornáján – megannyi videó közül lehet válogatni.

A szépségápoláson kívül feltöltött olyan videókat is, amelyek révén adott témákban fejti ki gondolatait és ezt osztja meg a nézőközönséggel (Gondolatok vagy A barátságról), de ezen kívül az ajándékokat, amelyeket a szülinapjára vagy karácsonyra kapott, is központi témává varázsolta néhány videójában, és kifejezte ezzel kapcsolatos érzéseit (Mit kaptam karácsonyra?). Természetesen a kreativitásnak sem szab határt és DIY ötleteit is megosztotta már párszor az érdeklődőkkel.

8. Hajnalka Herczeg

 Feliratkozók: 46 426 Megtekintések összesen: 4 933 448

 

A szépségápolás, a sminkelés és a divat világába kalauzol minket Hajni, aki 2013 óta vezeti csatornáját a YouTube-on. A 20 éves fiatal lány boldogan mutatja meg a nézőközönségnek az általa nap, mint nap használt praktikákat és trükköket, illetve nagyon segítőkész a hozzászólások megválaszolásának terén is. A kommentekből például kiderült az is, hogy nemcsak hasznos tanácsokat tud adni a divattal kapcsolatban, de még a rosszkedvű nézőközönséget is fel tudja vidítani megnyerő és kedves személyiségének köszönhetően.

Az újabb videók gyakoriságát tekintve Hajni általában hetente oszt meg újabb tartalmat a nézőközönséggel, amelyek olykor még a sütős videókat is lefednek, a smink és frizura tanácsokkal, a DIY ötletekkel, a fogápolással kapcsolatos tartalmak mellett. Ezen kívül Haul, TAG, Unboxing és a „Mi van a táskámban” videók is egyaránt szerepelnek a listában. Nemcsak olyan termékeket mutat be, amelyekről a vásárlás után mondja el véleményét, de azokat a termékeket is ismerteti, amelyek neki, személy szerint nem igazán váltak be.

Végső soron pedig a vicces kimaradt jeleneteket és a bakikat is szívesen megosztja a megtekintőkkel, ezzel növelve a jókedvet.

9. Plaura

Feliratkozók: 45 776 Megtekintés összesen: 5 086 548

 

Plaura igazán kreatív személyiség és ez a bemutatkozójából is kiderül, emellett pedig a mindenkori tinik izgalmas életét éli. Imád sminkelni, körmöt festeni, egyedi ötletekkel előállni és ezt meg is osztja YouTube csatornáján, hogy másokhoz is eljussanak leleményes elképzelései, véleménye.

Csaknem egy évet kint tartózkodott Franciaországban és az idejéhez miérten próbálta folyamatosan frissíteni újabb tartalmakkal a csatornáját, mint például a „FRANCIA SNACK KÓSTOLÁS”, illetve egy élő videót is megosztott a franciaországi életéről (A Francia Életem). Az ország tradíciójához mérten pedig egy egyszerű és gyors receptet is közzé tett az online felületen (MOUSSE AU CHOCOLAT). 

Az ötletelés elsősorban az ő reszortja, de szívesen várja kommentben a megtekintők, feliratkozók javaslatait is.

10. Emci Beauty

Feliratkozók: 40 780 Megtekintés összesen: 4 388 815

 

Emci 2013-ban kezdett el olyan videókat készíteni, amelyek központi témája a smink, a divat, illetve a hajápolás. A videóit nemcsak magyar, de angol nyelven is közzéteszi, így a célközönség a magyaron kívül bármely angol nyelven értő külföldi nézőt is elérhet.

A szépségápolással foglalkozó videókon kívül a megtekintők, illetve a csatornára feliratkozók részesei lehettek annak az átalakulásnak, amelyen Emci keresztülment, hiszen arról is készített videót, hogy évek után véget ért nála a fogszabályozás (VÉGET ÉRT A FOGSZABÁLYOZÁS – SZÉPEK A FOGAIM), de azt is megosztotta a nagyközönséggel, hogy mit kapott karácsonyra, illetve egy új kisállatot is bemutatott, akinek a gazdija lett. Az utóbbiból kifolyólag pedig elkészített egy nagyon édes TAG videót, amelyben újdonsült kiscicájával való játékba engedett bepillantást. A hozzászólásokból is kiderült, hogy ez a videó nagyon aranyosra sikeredett és a megtekintők odáig voltak a kiscicától.

Amennyiben kíváncsi vagy a teljes listára, akkor azt IDE kattintva megtekintheted!

Érdekesség

Most nyáron, július 15. és 22. között kerül megrendezésre a New Face Awards, amelynek célja, hogy megtalálják az év videó bloggerét BEAUTY kategóriában. Számos YouTuber készítette már el legújabb videóját, amellyel részt vesz ezen a versenyen, amelynek témája az érzéki csalódás, így az ezt megvalósító remekműveket várják el a pályázóktól.

 

Már kiderült az, hogy ki jutott be a legjobb hat versenyző közé a megmérettetésben és ezek közül a mi általunk kreált TOP 10 listában szereplő és továbbjutott három jelölt videóit az alábbi linkek segítségével tekinthetitek meg:

 

Viszkok Fruzsi

https://www.youtube.com/watch?v=Yt3-1Pezwf8

Karin Dragos

https://www.youtube.com/watch?v=3ezJjl2Ap0E

Aviana Rahl

https://www.youtube.com/watch?v=FNjsQK2r4JM

 

Ez volt tehát a Star Network Top 10-es listája a hazai BEAUTY kínálatból.

 

Ha tetszett a cikkünk, akkor lájkold és oszd meg ismerőseiddel a közösségi gombok segítségével!

 

Köszönjük!



1 komment
süti beállítások módosítása