Megújul az Alkotói Stúdió és a komment szekció is!

2017. szeptember 08. 15:33 - Nagy Gyöngyi

A YouTube egy folyamatosan változó és fejlődő platform. A legutóbbi nagy fejlesztés a YouTube új kinézetével és az új belső változtatásokkal kapcsolatos, amelyről legutóbbi cikkünkben olvashatsz részletesebben. Most pedig az Alkotói stúdióját is megváltoztatta mind kinézetre mind funkcióra egyaránt. (Ez a szolgáltatás csak a videósok számára érhető el)

Emellett pedig a komment szekció is megváltozik! Hogy milyen lesz? Görgessetek lentebb!
alkotoi.jpgAz Alkotói stúdió megszokott megjelenése mellett egy úgynevezett béta verziót is megalkotott a YouTube, amely azoknak a csatornatulajdonosoknak elérhető, akik korábban jelentkeztek a béta verzió programra és így a klasszikus kinézet és elrendezés mellett az új változat is elérhető számukra.  Ez a feature jelenleg fejlesztés alatt áll, tehát a széles közönség számára egyelőre nem elérhető, és bármikor vissza lehet belőle váltani a régi kinézetre.

A funkciók esetében pedig egy új, szűrőként is működő eszközt dolgozott ki a nyáron a szakértő csapat, ez pedig a comment topics. Az újításnak köszönhetően már nem kell a nézőknek egy adott videó alatti kommentáráradatot végigböngészni, hanem a számukra legérdekesebb témájú hozzászólásokat kiválasztva kapcsolódhatnak be a beszélgetésbe. Ennek eléréséhez a kommentszekcióhoz legörgetve a Popular comment topics elnevezést kell megkeresniük, amely alatt az adott videóhoz érkező hozzászólások közül a rendszer kiemeli a legvitatottabb és legnépszerűbb véleményeket.
Képtalálat a következőre: „comment topics youtube”
A nézői elköteleződés a kulcs a feliratkozói bázis növekedéséhez, aminek eléréséhez fontos a gyakori interakció a nézőkkel a komment szekcióban. A YouTube fejlesztői is érzik ezt, ezért már korábban is végeztek fejlesztéseket itt: 

rögzítés funkció segítségével az alkotó rögzítheti a videója alá érkező hozzászólások közül a számára legfontosabb véleményt, míg a creator hearts szolgáltatásnak köszönhetően a legkedvesebb vagy leginkább kedvelt komment kerülhet megjelölésre.

A comment topics funkció igazán érdekes fejlesztésnek tűnik. Továbbá nem csak a nézők, hanem a YouTuberek részére is elérhető, akik ki is kapcsolhatják az új beállítást, amennyiben az nem nyeri el a tetszésüket.

A videók alatt általában egyfajta fórum jelleg alakul ki, hiszen sokszor több száz, több ezer hozzászólás is érkezhet egy-egy videóhoz, amely során nagyon nehéz kiválasztani a nézőknek a számukra érdekes témákat. Ebben segítséget nyújtanak a YouTube új funkciói. 

A YouTube folyamatosan fejleszti a platformot mind a kinézet mind pedig a belső eszközök tekintetében, a jövőben pedig mindenki számára elérhetővé válik majd a YouTube Stúdió, mi kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned! 

komment
süti beállítások módosítása