A YouTube vezérigazgatója konferenciahívás keretein belül vitatta meg 30 legnagyobb hirdetőjével a márkák védelmét

2018. július 05. 15:00 - Varga Daniella Virág

Susan Wojcicki, a YouTube vezérigazgatója egy konferenciahívást kezdeményezett a 30 legnagyobb hirdetőjével és ügynökségi munkatársával annak érdekében, hogy megvitassa a márkák biztonságával szemben felmerülő aggodalmakat. A hívásra azért került sor, mert a CNN tudósítása szerint, az Adpokalipszis után 1 évvel még mindig futnak olyan videókon hirdetések, amik nácizmust, pedofíliát és összeesküvés-elméleteket tartalmazna.

adpokalipszis2.jpg

A Digiday szerint a hívást már hetekkel a CNN kinyilatkoztatás előtt beütemezték, és eredeti célja az volt, hogy az érintettek bővebb képet kapjanak a cég az idei Brandcast előadásáról. Azonban a jelenlegi események fényében ez a cél megváltozott.

A YouTube nagy küzdelmeket vívott azért, hogy visszanyerje hirdetőit az Adpokalipszis után. Eközben, ugyanazon a napon, amikor a legutóbbi aggodalmak felmerültek, a P&G 13 hónapos bojkottja után visszatért a platformra. AT&T és a Johnson & Johnson is újra elkezdte futtatni hirdetéseit, miután a YouTube fokozott védelmet ígért.

A fokozott védelem keretein belül tavaly a YouTube több kontrollt biztosított a hirdetőknek reklámjainak megjelenési helyét illetően, és rengeteg extrémista videót tiltott le. Januárban szigorította a partner programba való belépés feltételeit, és megígérte, hogy minden, Google által preferált hirdetéseket tartalmazó videót manuálisan ellenőriz. Az első YouTube Közösségi Irányelveket érintő riportjában elmondta, hogy 8,3 millió kifogásolható videót távolított el az elmúlt negyedéveben, és elérte a Google foglalkoztatottságra vonatkozó célkitűzését, így immár 10.000 ember biztosítja a márkák védelmét a platformon.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

komment

YouTube Partnerprogram – Újabb késésekkel számolhatnak a csatornák

2018. június 29. 14:04 - Balog Viktória

A YouTube idén januárban bevezetett új, szigorúbb feltételei nem várt nehézségeket okoztak a tartalomgyártók számára: több ezer csatorna maradt ugyanis monetizáció nélkül az elbírási folyamat ideje alatt mind a mai napig.

sand_clock_cover.jpg

A YouTube januárban jelentette be a YouTube Partneprogram feltételeinek szigorítását: az új követelmények hatályba lépésétől kezdve csak azok a csatornák kerülhetnek be a programba, és monetizálhatnak, amelyek elérik a 4000 órányi nézési időt az elmúlt 12 hónapra vetítve, illetve legalább 1000 feliratkozóval rendelkeznek. (Korábban elég volt 10000 megtekintés a programba való bejutáshoz.) A YouTube a tavaly kirobbant Adpokalipszis miatt döntött úgy, hogy szigorít a feltételein, erről korábban írtunk már itt.

A YouTube februárban meg is kezdte a vizsgálatot, amelyben nem csak az újonnan jelentkező csatornákat, hanem a korábban már Partnerprogramban résztvevő csatornák átvilágítását is elindította.

163252-ovg0vi-476.jpg

A folyamat elején a YouTube azt ígérte, hogy április végére befejezik a vizsgálatot, azonban mivel a folyamat nem olyan sebességgel haladt, mint ahogy elsőre tervezték, kénytelenek voltak kitolni a határidőt, és jelenleg június végét jelölték még a csatornák átnézésének határidejének. A helyzet azért is bosszantó, hiszen amíg elbírás alatt vannak a csatornák, addig nem monetizálhatnak, és így akár jelentős bevételtől eshetnek az alkotók.

A YouTube elárulta a folyamattal kapcsolatban, hogy a csatornákat a megtekintések nagyságának sorrendjében világítják át, tehát a nagyobb csatornák hamarabb, míg a kisebbek később fognak sorra kerülni, amely tény bár a nagy bevételeket szerző csatornáknak megnyugtató lehet, a kisebbeken azonban nem sokat segít.

olaz6602.jpg

A hosszú elbírálási időszak miatt tehát már igencsak feszült a hangulat a videósok körében, a YouTube így több ízben is bocsánatot kért a csúszásért, ráadásul az elbírálásért felelős csapat létszámát is jelentősen növelték, annak érdekében, hogy tudják tartani a június végi határidőt.

Reméljük, hamarosan helyreállnak a dolgok, és az alkotók további nehézségek nélkül folytathatják munkájukat.

Stay tuned!

Forrás:

https://www.tubefilter.com/2018/04/20/youtube-delays-application-process-for-partner-program/

https://www.polygon.com/2018/4/20/17261804/partner-program-youtube-channel-reviews-application-demonetization

komment

Bevételszerzés és rajongói támogatás - Változások a YouTube-on 2018 első felében

2018. május 10. 15:30 - Varga Daniella Virág

A YouTube háza táján zajló botrányok megoldása érdekében a YouTube vezérigazgatója, Susan Wojcicki 5 célt határozott meg év eleji közleményében. Ezek a célmeghatározások főként arra szolgálnak, hogy eloszlassák az aggodalmat az Adpocalipszis demonetizációja, és más kényes kérdések, mint például a megkérdőjelezhető gyermektartalmak és a Logan Paul botrány kapcsán. Wojcicki legújabb közleményében beszámol az ügy előrelendítése érdekében tett lépésekről.

Ha lemaradtál a botrányokról és a szigorításokról, ITT bepótolhatod!

kez.jpg

Az első negyedéves fejlesztések többek között monetizációval és adományokkal kapcsolatos új funkciókat tartalmaznak. Azonban nem csak az újítások adnak okot örömre. Wojcicki arról is beszámolt, hogy az évente 5 számjegyű bevételt szerző csatornák aránya 35 százalékkal, a 6 számjegyűeké nagyjából 40 százalékkal nőtt.

A közlemény pár héttel a YouTube San Brunoi központjában történt tragikus lövöldözés után jelent meg. A technikai részletek ismertetésén túl megköszönte a rajongók kedvességét, valamint elmondta, hogy támogatásuk emlékeztette őket arra, miért is fontos a munkájuk.

moneybag.jpg

Monetizáció

A cég egy új, „Self Certificaiton” nevű funkciót tesztel a monetizációs problémák javítása céljából. A rendszer lényege, hogy az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy a videó közzététele előtt információt szolgáltassanak annak tartalmáról. Ez egy kérdőív segítségével történik, melyben megjelölhetik a videóikban szereplő profanitás, szexualitás, erőszak, droghasználat, és fegyverek mértékét. Az első tesztekben 15 tartalomgyártó vett részt, és eredményekből az derült ki, hogy a Youtuberek által meghatározott osztályozások összhangban vannak azzal, amiket a nézők határoznak meg. A tesztelésbe további tartalomgyártókat is szeretnének bevonni, azonban Wojcicki kiemelte, hogy a Self Certification működőképessége attól függ, mennyire őszinték az alkotók videóik tartalmát illetően.

„Egy ideális világban előbb-utóbb eljutunk oda, hogy a platform alkotói pontosan fel tudják tüntetni, mit tartalmaz a videójuk, így a tőlük érkező belső információ, az algoritmusok és az emberi visszajelzések összessége gördülékenyebbé teszi a monetizációs folyamatot, és kevesebb lesz a téves demonetizáció.”

Sponsorship

A „Self Certificaiton” mellett egy másik funkció, a „Sponsorships” is tesztelés alatt áll. Ennek segítségével a nézők állandó támogatói lehetnek a csatornának (a Twich-hez hasonlóan), aminek keretében egy havi fix összeggel járulhatnak hozzá a videós munkásságához. A funkció először 2015-ben, a gaming alkotók körében került bevezetésre, 2017 őszén pedig más tartalmakra is kiterjesztették.

Kommunikáció tekintetében a YouTube minél nagyobb átláthatóságra törekszik. A hivatalos Twitter oldalán 600 százalékkal több üzenetre válaszolnak, és megduplázódott azoknak a tartalomgyártóknak a száma, akik személyre szóló e-maileket kapnak. Elindították a Creator Insider nevű YouTube csatornát is, ahol dolgozók osztanak meg kulisszatitkokat.

Az update-ek között szerepel még az új stream funkció és a Közösségi fül is. Az összes fejlesztés ITT tekinthető meg. 

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

 

komment

Monetizációs szigorításokkal indítja az évet a YouTube

2018. január 19. 14:51 - Balog Viktória

Az utóbbi hónapokban egymást követték a kisebb-nagyobb botrányok a YouTube háza táján. Elég, ha csak az Adpokalipszisre, a megkérdőjelezhető gyerekcsatornák letiltására, vagy az épp néhány hete kirobbant Logan Paul botrányra gondolunk. A YouTube pedig most válaszként újabb szigorításokat vezet be, amely változás akár több tízezer csatornát is érinthet.

monetizacios_szigoritasok.jpg

Minden 2017 tavaszán az Adpokalipszisként elhíresült eseménnyel kezdődött, amelyről itt írtunk korábban. Ezt követték a kétes gyerekcsatornák körüli események, amelyek során több száz olyan csatornát tiltott le a YouTube, amelynek tartalma a gyermekek számára veszélyes lehet (és sajnos jónéhány olyat is, amely egyébként megfelelt az irányelveknek). És bár még csak az év első heteiben járunk, már most magunk mögött tudhatunk egy Logan Paul esetet is, amely ismét a YouTube árnyoldalára irányította az emberek figyelmét.

A videómegosztó körül tehát nem nagyon akarnak csillapodni a kedélyek, most pedig egy újabb szigorítás az, ami miatt reflektorfénybe kerül a „vörös óriás”. A január 17-én érvénybe lépett újítás mögött meghúzódó cél, hogy a hirdetési bevételek igazságosabban kerüljenek felosztásra a csatornák között, és olyan csatornák ne részesülhessenek a monetizációs bevételekből, amelyek tartalmai nem felelnek meg a YouTube irányelveinek.

piechart2.jpg

Ha eddig valaki szerette volna monetizálni a csatornáját (azaz bevételeket kapni azért cserébe, hogy a Google reklámokat jelenít meg a csatornáján), akkor elegendő volt, hogyha a korábban feltöltött videói összesítve elérték a 10 000 megtekintést. Mostantól viszont az a csatorna, amely szeretne monetizálni, legalább 1000 feliratkozóval kell, hogy rendelkezzen, továbbá 4000 órányi nézési időt el kell érnie az elmúlt 12 hónapra vonatkozóan.

A szigorítás pikantériája azonban, hogy azoktól a csatornáktól, amelyek korábban már elérték a 10 000 megtekintést és az akkori feltételeknek megfelelően monetizálhattak, viszont jelenleg nem felelnek meg az új feltételnek, azoktól most visszavonják a bevételszerzési jogosultságukat, egészen addig amíg el nem érik az 1000 feliratkozói számot, és a 4000 órányi nézési időt.

Ráadásul azon csatornák, amelyek nem teljesítik az új kritériumokat YouTube partnercéghez sem csatlakozhatnak, hiszen ennek feltétele, hogy a YouTube Partner Program részese legyen az adott csatorna, amihez viszont szükséges, hogy a csatorna monetizálásra is jogosult legyen. Ebből következően pedig azon csatornákat, amelyek korábban már csatlakoztak partnercégez, azonban a mostani új kritériumokat nem teljesítik, a YouTube automatikusan lecsatlakoztatja az adott partnercég hálózatáról.

monetizacios_szigoritasok_3.jpg

A szigorítással a YouTube azt szeretné elkerülni, hogy a jövőben veszélyes tartalmak előtt jelenhessenek meg reklámok. Az esetek többségében ugyanis a veszélyes tartalmak főképp kis nézettségű, kis feliratkozó számú csatornákon jelennek meg. Ennek oka, hogy a YouTube rendszere ugyan képes felismerni, és törölni is azokat a videókat, amelyek nem felelnek meg az irányelveinek, azonban ezek detektálása időt vehet igénybe, és a kisebb csatornák feltöltéseit, később nézi át a rendszer. Így történhetett meg, hogy 2017 tavaszán terrorizmussal kapcsolatos videók előtt jelentek meg a nemzetközi márkák hirdetései, amelynek következtében kitört az Adpokalipszis.

A YouTube tehát azt várja, hogy a szigorítás következtében csak olyan csatornák lesznek jogosultak a bevételszerzésre, amelyek tartalmait már biztosan ellenőrizte, és 100%-ban megfelelnek az irányelveinek.

Reméljük, az új követelmények révén csak a valóban arra érdemes csatornák monetizálhatják a videóikat, és hosszú távon visszanyeri pozitív megítélését a YouTube a vállalatok, a videósok és a nézők szemében is.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

komment

A Google YouTube videók segítségével tanítja robotjait

2017. november 29. 14:43 - Balog Viktória

A Google nem kevesebb, mint 57.000 különböző YouTube videót gyűjtött össze a mesterséges intelligenciával rendelkező robotjai számára, hogy elősegítse a tanulásukat az emberi viselkedés felismerésének területén.

robot_tanul_4.jpg

Az internetes óriásvállalat projektjében részt vevő kutatók 3 másodperces részeket ragadtak ki különféle videókból, amelyek olyan egyszerűbb emberi mozgásokat mutatnak be, mint a sétálás, az ölelés, alvás vagy a kézfogás.

A klipeket a Google szakértői manuálisan választották ki, publikusan elérhető YouTube videókból. Az így létrejött videós adatbázis (amely megtekinthető ezen a linken) összesen 96.000 ember 210.000 cselekvését és mozgását mutatja be. A gyűjtés több országból származó videókra és eltérő filmkategóriákra terjed ki, amelytől azt várják a kutatók, hogy felgyorsítja a robotok tanulási folyamatát. További érdekesség, hogy olyan film- és sorozatjeleneteket használtak fel, amelyekben profi színészek szerepeltek.

videok.jpg

És hogy miért is van erre szükség?

Az utóbbi években már jelentős sikereket értek el a Google mesterséges intelligenciával rendelkező robotjai, amelyek képesek megtalálni, és felismerni különféle tárgyakat (pl. YouTube videóban fegyvereket), azonban az emberi mozgás felismerése és osztályzása egyelőre még kihívást jelentett számukra.

Ha azonban a Google továbbfejleszti robotjait, úgy a jövőben még hatékonyabbá válhat akár a YouTube-os tartalmak keresése, és ezek felfedezése is, hiszen nem csak a videó alkotója által beállított keresési kulcsszavak, hanem a Google tárgy- és mozgásfelismerő rendszere is segíteni tudja majd a keresést, amely így vélhetően még relevánsabb tartalmakat fog ajánlani a nézőknek.

google.jpg

2017 első felében már szintén hallhattunk a Google ezirányú fejlesztéseiről, akkor a nagy port kavart Adpocalypse (amelyről írtunk itt és itt) kapcsán kezdett a robotjai fejlesztésébe, hogy minél hatékonyabban ismerje fel és törölje az extrémizmussal és terrorizmussal összefüggő tartalmakat.

Reméljük az ígéretesnek tűnő projekt valóban beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a jövőben még egyszerűbbé és biztonságosabbá válhat az internetezés.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

 

Forrás:

https://research.googleblog.com/2017/10/announcing-ava-finely-labeled-video.html

http://www.tubefilter.com/2017/10/24/google-ai-human-actions-youtube-videos/

Képek forrása:

https://research.google.com/ava/explore.html

https://elements.envato.com/

https://freephotos.cc/

 

komment
süti beállítások módosítása