5 tényező amire figyelj, amikor YouTube Partnert választasz

2014. július 24. 11:00 - Farkas Dániel - HD

Bizonyára nagyon sokan tudjátok, hogy a YouTube-on minden tartalomgyártónak lehetősége van partnerségre lépni úgynevezett Multi Channel Network-cégekkel. A partnerség lényege, hogy az MCN-ek segítséget nyújtanak neked csatornád optimalizálásában, népszerűsítésében a bevételeid egy előre meghatározott részéért cserébe. Egy jó partner amellett, hogy hasznos tanácsokkal lát el, igyekszik számodra szponzorokat is szerezni, továbbá szívén viseli a csatornád márkaépítését is.

A világon több ezer MCN partner érhető el jelenleg, azonban alapjaiban nem sokban különböznek egymástól ezek a cégek. A legfontosabb különbség általában a szerződési feltételek és a nyújtott support minősége.

youtube-mcn.jpg

Az elmúlt 1 évben rengeteg olyan hazai YouTuber-el beszéltünk, akik szinte kivétel nélkül megbánták már, hogy annak idején nem olvasták el figyelmesen az általuk aláírt szerződést. Éppen ezért elhatároztuk, hogy összegyűjtjük azt az 5 legfontosabb tényezőt, amire mindenképpen érdemes odafigyelni egy partnerrel való szerződés során.

1. Mennyi az annyi?

Az MCN-ek két típusú bevételmegosztást alkalmaznak a YouTuberekkel. A legtöbbek által ismert bevételmegosztás százalékos alapon történik, ilyenkor az MCN a realizált bevételek átlagosan 40-20%-át kéri el. A második típus pedig a fix 1000 megtekintésenkénti javadalmazás (CPM), ahol ez az érték 0,25$ és 2$ között szokott mozogni.

Bármelyiket is ajánlják neked, gondold végig, hogy számodra ez előnyös vagy sem. Miért érné meg 40%-ot odaadni valakinek, ha 20%-ért is ugyanazt megkaphatod? Csak akkor szerződjetek le akár 40%-al, ha meg vagytok győződve arról, hogy az a partner be fogja tartani amit ígért. Amennyiben nem így tesz az MCN, akkor elveszik a pénzed egy része.

youtube-earnings.jpg

A fix CPM megállapoás esetén pedig gondold végig, hogy a csatornád jelenleg mekkora bevételt termel 1000 megtekintésenként és ennek fejében fogadd el az ajánlatát egy hálózatnak. Továbbá gondolj arra is, hogy a jövőben a hazai piacon minden bizonnyal növekedni fognak a hirdetési árak, így ha 2 évre elkötelezed magad, akkor hosszú távon jelentősebb összegtől eshetsz el.

A legnagyobb hálózatok (pl.: Machinima, Maker, stb.) sokszor szponzorációkat is lebegtetnek, de saját tapasztalatunk az, hogy hazai felhasználó még nem kapott ilyen szerződéseket, így nagyon óvatosan kezeljétek az ilyen ajánlatokat.

Egy szó mint száz, érdemes részletesen átnézni a Partner által kínált szolgáltatást és ennek pénzügyi hátterét.

2. Szerződések időtartama és lemondási feltételek

A szerződések időtartama és lemondási feltételek a legtöbbek által figyelmen kívül hagyott információk. Az MCN-ek zöme 1-2-3 évre szerződik le a tartalomgyártókkal, amely nem is okozna problémát, azonban a szerződések tartalmaznak egy olyan kitételt, hogyha a YouTuber nem jelzi a szerződés lejárati dátuma előtt 30-60-90 nappal a kilépési szándékát, akkor automatikusan megújul az együttműködése a jelenlegi partnerével. Mivel jogilag teljesen legális lépés, hiszen aláírtad a szerződést amiben ez benne van, így később hiába reklamálsz, nem tudsz mit tenni a kilépés érdekében. Figyelj oda te is erre, hiszen akár évekre beragadhat a csatornád egy olyan MCN-nél, akivel már nem szeretnél együttműködni.

3. Support minősége

További tapasztalat egyes MCN-ek terén, hogy sokszor csak hetekkel később, vagy egyáltalán nem válaszolnak az általatok beküldött kérdésekre, panaszokra. Ennek oka igencsak egyszerű: Nincs kapacitásuk rá. Ez pedig igazán bosszantó lehet abban az esetben, ha valaki éppen a te tartalmad másolásával ér el százezres nézettséget úgy, hogy még a bevételek sem hozzád kerülnek. Olyan MCN-t válassz, ahol maximum 1 napon belül választ kapsz a kérdéseidre.

Support.jpg

4. Bevételek elszámolása

Az általad szerzett bevételeket rendszerint egy hónapos csúszással kapod kézhez. Ennek legfőbb oka a Google, hiszen minden hónap utolsó harmadában kapják meg az MCN-ek is az előző havi elszámolást. Fontos szempont emellett az adózás kérdése is, hiszen a YouTube-ból származó bevételek is adókötelesek, így az mindenképpen érdeklődj az elszámolás menetéről a leendő partnerednél mielőtt az adóhatóság kopogtat nálad.

5. Tartalmak kezelése, oktatás

Egy igazán jó partner hálózat valóban törődik a partnereivel és minden esetben segít a tartalmait monetizálni és megvédeni a másolatok feltöltésétől. A monetizáció intézése mellett edukál téged annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb lehess a YouTube felületén. A hálózatnak is érdeke, hogy téged sokan nézzenek, mivel a bevételei gyakorlatilag nagyrészt tőled függenek. Amennyiben ezeket nem kapod meg, akkor nézz új partnert magadnak.

youtube-463842675.jpg

Mielőtt tehát partner céget választanál vizsgáld meg a fent említett tényezőket annak érdekében, hogy a legjobb választást hozhasd meg a csatornád sikeressége érdekében. Véleményünk szerint érdemes a saját nyelvedet beszélő MCN-t választani, hiszen amellett, hogy könnyen megértitek egymást, fizikailag is tudtok találkozni ha egy problémás helyzet úgy hozza.

Mi a Star Network-nél mindent megteszünk, hogy leendő és már meglévő partnereinket maximálisan tájékoztassuk, kiszolgáljuk és minden kérdésükre igyekszünk pár órán belül választ adni. Ha téged is érdekel az ajánlatunk, akkor látogasd meg honlapunkat és tekintsd meg csomagajánlatainkat.

Bízunk benne, hogy sokatok számára hasznos volt a bejegyzésünk és sok-sok kellemetlen perctől kímélünk meg titeket a jövőre nézve. Oszd meg te is barátaiddal cikkünket, hogy ők se maradjanak le róla!

Stay Tuned!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr466537957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DevilStudio 2014.07.25. 08:14:14

Én is elcsesztem a valasztást.
De hamarosan váltok.
Én úgy tudom hogy ha paypal-ra utálják a pénzt és ha magyar számlaszámra nem utáljuk át akkor adó mentes. De amint átutaljuk azonnal adó köteles lesz.
Azaz 12 hónap bevétel után 16% adót kell befizetnünk.
Most nem rég kaptam 3 partner cégtől is felkérést de ezekről nem hallottam még és fentartásokkal kezelem. Nagyon köszönöm az infókat amit én személy szerint nem tudtam mostmár azt is tudom. Jöhetnének gyakrabban is cikkek.

Farkas Dániel - HD 2014.07.28. 09:33:18

@DevilStudio:

Kedves DevilStudio,

Az általad említett megoldás sem működőképes, mert így a pénz csak "el van dugva", te akkor is megkerested azt.

Természetesen nem kell attól tartani, hogy holnap az adóhatóság nekiáll a hazai YouTubereket ellenőrizni, mert ez még messze van személyes véleményem szerint.

A cikkek pedig érkeznek lehetőségeink szerint folyamatosan :)

Üdv,
Farkas Dani

DevilStudio 2014.07.28. 09:53:59

Egyik magyar youtuber aki rengeteget keres ő bement az adóhívatalba és személyesen kérdezte meg és járt utána.
Paypal esetén nem kell adózni.
Csak ha rá utáljuk a számlaszámra.
Ezt bent az adóhívatalban mondtak neki.
A paypal "el van dugva" akkor ezt most vegyük úgy hogy fekete számla ahol dugdoshatom a pénzemet. Szerintem ez kicsit erős kifejezés. Az adó hivatal pedig több száz ezres ft dugdosást ahogy írtad csak nem hagy figyelem kívül.

Farkas Dániel - HD 2014.07.28. 10:06:59

@DevilStudio:

Amíg a PayPal számlán van a pénz addig valóban nincs probléma, csak miután átutaltad magadnak.

Mivel nem vagyok adószakértő így nem szeretnék vitába fogni ezen a téren. Ami biztos az az, hogy minden megszerzett jövedelmed után fizetni kell személyi jövedelemadót.

DevilStudio 2014.07.28. 10:54:18

Ebből is jó lenne egy cikk ami utána járna a dolgoknak hogy ne éljük téveszmékben.
Mert jó lenne tudni mi fán terem. :-)

Farkas Dániel - HD 2014.07.28. 11:02:09

Rajta vagyok már az ügyön! :)

DevilStudio 2014.07.28. 11:54:07

Mindenki köszönni fogja.
De én már most. :-)
Amúgy mit tudni a youtubos adomány dologról?
Kíváncsi vagyok hogyan oldják meg.
Jó munkát és szép napot kívánok.
Várom a fejleményeket.

Farkas Dániel - HD 2014.07.28. 11:58:51

@DevilStudio:

Még semmi konkrétum, de minden bizonnyal egy Donate gombhoz hasonló megoldás lesz, ahol PayPal-al tudják a felhasználók támogatni a csatornádat.

Üdv,
Dani

bareszsopte 2015.04.02. 07:25:55

2 kérdésem volna:

-1.: Aki csak simán Adsense (hirdetési) bevételekkel rendelkezik és nincs partnercéggel leszerződve, akkor elvileg nem kell adózni utána ugye?! Valami olyasmit olvastam, hogy tartalmazza az adót, külföldre fizeti az ember, mert a nettót kapjuk meg!

-2. Hogy lehet PayPal-ra utalni az Adsense bevételeket? Nekem nem engedte! Próbálkoztam úgy is, hogy megadtam a Paypal bankszámlaszámát, de nem utalta rá a próbaösszeget!

Azt mondja meg nekem valaki, mit csináltam rosszul?!

csatornám: www.youtube.com/bareszsopte

Farkas Dániel - HD 2015.04.02. 09:40:16

@bareszsopte:

Szia Bareszopte,

Íme kérdéseidre a válaszaim:
1. Minden esetben adóznod kell a YouTube-os bevételeid után, a megfelelő személyi jövedelem adót vagy köteles megfizetni. Ebben az esetben mindegy, hogy partner cégnél vagy, vagy sem.

2. PayPal-ra közvetlenül nem fizet ki az AdSense, úgy tudod PalPalra kapni a pénzed, ha egy partnercégnél vagy és ő oda utalja neked.

Bízom benne, hogy minden kérdésedre választ kaptál,
További sikeres tartalomgyártást kívánok.

Farkas Dani

Pempi 2015.08.02. 11:13:08

Had mondjak valamit.
a magyar CPM egy garast se emelkedett mióta partner vagyok. (4 éve)

Szerintem nem is fog. 0.8 körül mozog.

= F*s
süti beállítások módosítása