Íme a YouTube következő fejlesztései

2014. június 05. 12:07 - Farkas Dániel - HD

Az elmúlt évek során már megszokhattunk, hogy a YouTube háza táján mindig történik valami. A videó megosztó oldal 9 éves fennállása alatt folyamatos fejlesztéseken ment keresztül annak érdekében, hogy az érintettek (tartalomgyártók, felhasználók és hirdetők) igényeit a lehető legjobban kiszolgálják.

A változásokat általában nem jelentik be előre a YouTube fejlesztői, viszont ezúttal kivételt tettek és ígéretük szerint a jövőben is tájékoztatást fognak adni a felületet érintő változásokról. Nézzük mire lehet számítani a közeljövőben a YouTube-on!

Mobil applikáció csatorna menedzseléshez

A jövőben bárhol, bármikor tudjuk majd csatornánkat menedzselni egy külön erre a célra létrehozott mobil applikáció segítségével. Ahogy a Facebook esetében már régóta elérhető a „Pages” alkalmazás a tartalomgyártók számára, úgy a YouTube is hamarosan bevezeti alkalmazását a YouTuberek legnagyobb örömére.

Monetizáció maximalizálás

A YouTube esetében a leghevesebb vitákat egyértelműen a monetizációt érintő kérdések váltják ki, hiszen a tartalomgyártók hiába érnek el esetenként nagyobb nézettséget, mint egyes televízió csatornák programjai, az ő bevételeik jelenleg töredékei a tv-s szereplőképhez képest.

founding.PNG

A Google természetesen elismeri ezt a problémát és a jövőben igyekeznek kibővíteni a monetizációs lehetőségeket. Ennek egyik módja a non profit szervezetek esetében már tesztelés alatt lévő adakozás bevezetése, ahol a nézők tudnak hozzájárulni a csatorna tulajdonos bevételeinek növeléséhez. Közösségi alapon történő pénzszerzés nem újdonság és számos esetben már hatalmas sikereket ért el ez a fajta üzleti modell.

Az adakozás mellett másik megoldás lehet a fizetős csatornák bevezetése (már 8 országban elérhető a lehetőség), melynek keretében havidíjas alapon tudunk előfizetni csatornákra, ahol teljes reklámmentesség mellett élvezhetjük a szórakoztató tartalmakat. Saját meglátásunk az, hogy a fizetős feliratkozás sikere jelenleg sokkal korlátozottabb, mert számos országban még nem létezik ennek hagyománya (hazánkba is csak hamarosan érkezik meg a Netflix).

Creator Academy fejlesztés

A YouTube marketingesei azon dolgoznak, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsák a tartalomkészítők számára, hiszen folyamatosan fejlesztik saját oktató anyagaikat, amelyeket a Creator Academy aloldalon tudnak a felhasználók elérni. A jövőben is folytatódik a felület fejlesztése és tökéletesítése a visszajelzésekre és igényekre alapozva.

Feliratozás kiterjesztése

A YouTube videók megtekintésének 80%-a mára már az USA-n kívülről történik, így elengedhetetlen, hogy a felületet a lehető legjobban személyre szabják a nyelvek tekintetében. Ennek folyamata már rendkívül jól halad, azonban a YouTube fejlesztői itt nem állnak meg, hiszen hamarosan 60 nyelvre tervezik bevezetni az automatikus feliratozást a videókban. Kíváncsian várjuk!

captions.PNG

Audio Library bővítése

A YouTube felüleltén jelenleg is elérhetőek ingyenes zenei anyagok, azonban ezek száma nagyon korlátozott (pár száz darab érhető el csupán). A jövőben megkezdődik ennek folyamatos kibővítése újabb számokkal és hang efektekkel annak érdekében, hogy minden felhasználó megtalálja a számára ideálisat.

Bevétel megosztás Mashup esetén

Rengeteg alkalommal fordul elő a YouTube-on, hogy egy feltörekedni vágyó zenész híres előadók számait dolgozza fel, készít belőle ún. mash up-ot. Ekkor azonban a rendszer automatikusan követeli a felhasználótól a tartalomegyezés elismerését, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a feldolgozást készítő semmilyen bevételt nem kap az általa készített feldolgozásból.

mashup.PNG

A YouTube fejlesztői elhivatottan dolgoznak egy olyan rendszer kialakításán, amely képes lesz lekezelni ezeket a mash up alkotásokat és ennek fejében a bevételeket is megosztja majd a szám eredeti tulajdonosa és a feldolgozó között. Úgy gondoljuk ez a fejlesztés sokat lendíthet pozitív irányba a felület megítélésében és ennek hatására fognak megjelenni újabb egyéniségek a YouTube-on.

A fent bemutatott jövőbeli változások mind-mind izgalmasan hangzanak, kíváncsian várjuk ezek bevezetését a felületen. Amennyiben tetszett cikkünk, akkor ne habozz megosztani barátaiddal, ismerőseiddel, hogy ők is tudást szerezhessenek a YouTube jövőbeli változásairól.

Stay Tuned!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr646234733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2014.06.06. 07:41:47

Esetleg lehetne előrukkolni egy minimális összegért, de fizetős reklámmentes accounttal, meglepően sokan fizetnének érte.

Az "ingyenes" adblockerek és társaik meg neeeeem. Semmi nincs ingyen. Az ingyenes adblockerért (meg általában a legtöbb "ingyenes" alkalmazásokért) nem pénzzel fizetsz, hanem a kis drága magánéleteddel-netezési szokásaiddal-esetleg - ha elég hülye vagy és nem bittonságosan csinálsz ilyet - a bankszámlaadataiddal.

anyo05 2014.06.06. 08:09:42

Az utolsó tetszik a legjobban:)) Csak elfütyültem a virág szvittet és máris harmadik féllel való tartalom egyeztetést írt ki:((( Hihetetlen:((

Phteven 2014.06.06. 09:04:50

Cenzúra?

@Void Bunkoid: A teljes profilomat, windows mappámat kiírom dvd-re, és olvasónaplót biztosítok a netezési, vásárlási szokásaimról, érdeklődési körömről annak, aki reklámmentességet biztosít nekem. (Na jó, persze ennek így semmi értelme... :-D )

Jack Solis 2014.06.06. 09:45:21

kevesebb bevétele lenne a youtubenak ha reklámmentes accért fizetnél, mint amit szerez a megrendelőktől. szerintem.
süti beállítások módosítása