TOP magyar mesecsatornák

2013. november 15. 10:54 - Bertók Veronika

mese.JPG

Miután bemutattuk a YouTube magyar smink, játék, hír  és gasztro csatornák kínálatát, jöjjön egy olyan téma, melynek ezekhez képest eltérő a célközönsége.
Most következő cikkünkben a YouTube-on fellelhető magyar mese csatornákat elemeztük.

 

 Cikkünk alapvető célja, hogy rámutassunk, a YouTube nem csupán felnőtteknek szól. A soron következő csatornák nemcsak a gyerekek, de szüleik kedvencei is lehetnek, ha a tartalmán felül számításba vesszük, hogy nagyban megkönnyítheti a kisgyerekes szülők mindennapjait.

Egy jól összeválogatott és minőségi lejátszási listának számos előnye lehet már azzal is, ha leköti pár órára az izgő-mozgó apróságokat, de ha belegondolunk mennyire egyszerűen, szinte bármikor és bárhol hozzáférhetünk (telefonon, tableten) a meserengeteghez, az már csak hab a tortán. Hasznos lehet például utazás vagy várakozás közben lefoglalni a gyerekeket, hiszen így mindig kéznél lehet az éppen aktuális kedvencük, hogy századszorra is megnézhessék.

Végre nem kell a Tv műsort bújni, hogy mikor jön a gyerek kedvenc rajzfilmje, sem azt lesni, hogy a manapság sugárzott mesék közül melyiket hagyjuk jó szívvel, hogy a kicsik megnézzék és a nemkívánatos tartalmaktól is (reklámblokk/filmajánló) távol tarthatjuk őket.

Ha pedig a felnőttek örömére rég elfeledett rajzfilmek kerülnek elő, akkor egy kicsit nosztalgiázhatunk is. Válogasson hát mindenki a felsorolt klasszikus, kortárs, aranyos és szörnyes összeállításból saját ízlése alapján. Ha pedig véletlenül kihagytuk volna kedvencedet, írd meg nekünk és szívesen bemutatjuk.

1. csoport - Készségfejlesztő és oktató mesék, gyermekdalok

KEDDnetwork

37 402 feliratkozó    27 983 743 megtekintés

keddtv.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A KEDDnetwork a KEDD Animációs Stúdió Youtube csatornája, a márkacsoporthoz tartozik még a keddtv.hu weboldal és a keddshop.hu üzlet/webáruház is. A hálózathoz több alkotó és kreatív műhely is csatlakozott már, többek között a szintén nagy múltú magyar animációs alkotóműhely, a Kecskemétfilm, számos díjazott alkotással, és az élő homok-animáció mestere, Cakó Ferenc.

A KEDDnetwork nemzetközi hálózat célcsoportja a kisgyerekek mellett az iskolás és fiatal felnőtt korosztály is, számukra nyújt minőségi, izgalmas online közösségi felületet, amely a különleges, keresett és nagyon szeretett alkotások gyűjtőhelye. 281 videó között több kortárs és klasszikus mese is megtekinthető online, pl Bogyó és Babóca, Leo és Fred, Mesék Mátyás királyról, mindezt nagyon jó minőségben. Sőt találunk olyan kisfilmet is, ahol magába a stúdióba kalauzolják el a nézőt, bepillantást engedve az animációs munka és a hangfelvétel készítési folyamataiba.

 

OVI TÉVÉ - TÉVÉ OVI

3 677 feliratkozó      5 541 894 megtekintés

ovi tv.JPG

Az OviTévé a Zeneker Kft. gyermeklemezek fogalmazására szakosodott hanglemez nagykereskedés és kiadó YouTube csatornája. A videó kínálatukban szerepelnek oktató- és képző jellegű, valamint szórakoztató gyermekdalok. A weboldalukon lehetőség van megrendelni oktató, szórakoztató és prózai műveket tartalmazó CD-ket. A gyermekkorunk énekóráiról felidézett dallamokat vicces kis videókkal animálják, nagyon jó pofa pl. az Egy kis malac vagy a Részeg tengerész című videó.

 

KerekMese

8 200 feliratkozó      5 532 635 megtekintés

kerekmese.JPG

A Kerekmese.hu csatorna kínálata leginkább bölcsiseknek és ovisoknak szóló gyermekdalok animációval. A Kerekmese csapata egyébként saját bevallása alapján egy hétköznapi, 3 gyerekes család, akik kicsit tudnak rajzolni, animálni, videót vágni, énekelni, szöveget írni, hangszerelni és így próbálnak valami olyat összegyúrni, amit szeretnek a gyerekek. Szerintünk ezt teljes mértékben sikerül megvalósítaniuk a tanulságos gyermekdalokkal, énekkel aláfestett videókkal és az aranyos figurákkal. És ha ez nem lenne elég bizonyíték, statisztikák alapján jelenleg ez a második leggyorsabban növekvő YouTube csatorna az országban. Az oldalon vannak kifestők és foglalkoztatók is a gyerekeknek, valamint cd és dvd is rendelhető. Az oktató videók nagyon szerethetőek, megtanítják például a gyerekeknek a ház körüli állatokat és hangjukat, a színeketa testrészeket és még sorolhatnánk.

 

hasznosmanok

1 096 feliratkozó       2 076 556 megtekintés

hasznosmanok.JPG

A GyerekTV.hu azzal a céllal jött létre, hogy a gyerekek olyan meséket is láthassanak a weben, amiket a tv nem közvetít. Főleg a régebbi, klasszikus meséket helyezik középpontba. Véleményük szerint, amíg a gyerekek ezen az oldalon nézik a jobbnál-jobb meséket, nem fognak a televízió előtt ülni és esetleg a nem nekik való műsorba futni.

A gyerektv.hu YouTube csatornája a Hasznos manók, akiknek a mottója: „A mai rajzfilmcsatornákon található gyerekfilmeknek nevezett rettenetek, nem a 6-10 éves emberpalántáknak való! A GyerekTV.hu épp azért jött létre, hogy a régebbi rajzfilmeket bárhol, bármikor megtudd tekinteni.” A kínálatban vannak rövidebb rajzfilmsorozatok például Moha és Páfrány, valamint egész estés rajzfilmek is, mint a Gondos Bocsok Csodaországban. Szintén megtaláljuk a régi nagy kedvenc, Pumukli történeteit is. A honlapon a mesék mellett már ismeretterjesztő filmek  és játékok is fel vannak töltve.

2. Csoport - Népszerű és klasszikus rajzfilmek gyűjteménye

Kecskemetfilm Kids

6 331 feliratkozó      9 150 990 megtekintés

kecskemétfilm.JPG

A Kecskemétfilm 1971. óta működő magyar animációs műhely. Munkatársai által készített meséket töltik fel az immár két éve működő csatornára. Olyan klasszikus rajzfilm sorozatokat nézhetünk, mint a Magyar népmesék, Leo és Fred és a Mesék Mátyás Királyról.

A csatornát azoknak ajánljuk, akik a most látható modern rajzfilmek ellenében a régi, klasszikus meséket preferálják. Ezek a mesék még felnőtt fejjel is élvezhetőek és szórakoztatóak, és emellett sok esetben nagyon tanulságos történeteket jelenítenek meg. Ez persze nem is csoda, hiszen régen a meséket nem a gyerekeknek szánták, felnőttek ültek össze esténként, hogy a mesemondó történeteit hallgassák. Zeneileg is igen különlegesek, hiszen a híres Kaláka együttes szerezte a zenéjét. 161 videót sorozatok szerint lejátszási listába rendezték.

meseTV

1 040 feliratkozó         1 006 867 megtekintés

mesékmaestére.JPG

A mese.tv működését tekintve máig egyedülálló magyar, családi webtévé a kulturális értékteremtés és értékőrzés céljával, az egyszervolt.hu honlapcsoport tagjaként. Kínálatában népszerű rajz és bábfilmek, szórakoztató és ismeretterjesztő gyerekfilmek, válogatott, egyedi tartalmak szerepelnek.

Naponta frissülő kínálatukban több mint kétszázötven gyerekfilmet, rajzfilmet, bábfilmet láthatsz ezen a csatornán az egyszervolt.hu és a mese.tv műsorából! A honlapon regisztráció után saját magunknak állíthatunk össze matinét műsort, ami egy kifejezetten hasznos funkció a szülőknek. Különösen tetszett a Mesék ma estére elnevezésű lejátszási lista, ahol többek között Hollósi Frigyes olvas fel esti meséket a gyerekeknek, reméljük hamarosan új művekkel bővül a lista.

Fontos megemlíteni hogy a honlapcsoport része az Egyszervolt alapítvány is, melynek célja a magyar gyermekkultúra ápolása, kulturális értékekben gazdag tudásanyag közvetítése az Internet lehetőségeit kamatoztatva óvodások és kisiskolások számára. 

MonsterHighHU's channel

3 416 feliratkozó         4 336 068 megtekintés

 

monster.JPG

És akkor jöjjön egy példa a modern rajzfilmek közül. A Monster High amerikai rajzfilmsorozat 2010-ben indult a Nikelodeon televíziós csatornán és hamar a gyerekek kedvence lett. Az amerikai YouTube csatorna immár 12760 feliratkozóval büszkélkedhet, melyre a magyar csatorna is jó eséllyel pályázhat a közeljövőben. Hazánkban 2013-ban lett igazán népszerű, főleg a 5-12 éves gyerekek körében.

Sok szülőnek biztos nem kell bemutatni a szörnyes őrületet, de aki még nem ismerné annak pár szóban a lényege. A mese főszereplői iskolások, bár nem a megszokott sulit láthatjuk és a diákok sem hétköznapiak. A rövid kis történetekben a Monster High(School)-ba járó legendás szörnyek gyerekeinek mindennapjaiba tekinthetünk be. Találkozhatunk például Frankenstein, Drakula, vérfarkasok és múmiák lányaival és kiderül, hogy ők is kemény tinédzserkori problémákkal küzdenek (pattanások, hogyan sminkelj, ha nem látod a tükörképed, stb.)

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a bemutatott mesecsatornákon kívül még jó pár megtalálható hazánkban és reméljük a jövőben is sok minőségi tartalommal rendelkező csatorna fog elindulni. A jelenlegi állás szerinti TOP mesecsatornákat az alábbi táblázatban szedtük össze (2013. november 14-i adatok alapján): 

Csatorna név Videószám Megtekintés Feliratkozás
KEDDnetwork 295 27 983 743 37 402
Kecskemetfilm Kids 161 9 150 990 6 331
Mod Modul 103 7 128 999 1 721
OVI TÉVÉ - TÉVÉ OVI 813 5 541 894 3 677
KerekMese 40 5 532 635 8 200
1983Smurfs 79 4 677 326 1 177
MonsterHighHU's channel 87 4 336 068 3 416
FILMARCHIVER 13 3 032 747 2 340
hasznosmanok 154 2 076 556 1 096
SEASONARCHIVER 231 1 928 288 1 226
kiskigyo 54 1 647 956 894
csatorna meseTV 377 1 006 867 1 040
GyerekTvhu 14 461 575 594
DC-EXTRA.ATW.HU 46 358 362 124
Dagobert McCsip 37 353 407 179
Csipke Rózsika 24 184 871 138
ForeverArchive 19 108 179 79
Barba Papa 29 25 755 73

 

Bízunk benne, hogy sokak számára érdekes volt cikkünk és sikerült részletes betekintést nyújtani a hazai mesecsatornák világába. Ha érdekelnek a mese csatornák, akkor nézd meg naponta frissülő mese csatorna statisztikánkat.

Köszönjük, ha megosztod barátaiddal, ismerőseiddel cikkünket a közösségi gombok segítségével.

Stay Tuned!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr465612474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.