YouTube Partnerség és Bevételszerzés (Monetizáció) regisztráció

2012. december 17. 10:54 - Farkas Dániel - HD

2012 szeptemberétől elindította a YouTube a magyar felhasználók számára is a bevételszerzési lehetőséget közvetlenül a saját felületén keresztül. Legújabb cikkünkben részletesen végigmegyünk azon a folyamaton, hogy miként lehet valaki YouTube Partner és mit szükséges beállítani ahhoz, hogy pénzünkhöz hozzá is tudjunk jutni.

A fogalomzavar elkerülése végett fontos kiemelni cikkünk bevezetőjében, hogy a YouTube Partnerré válás egyet jelent a bevételszerzés bekapcsolásával. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a jövőben kötelezően hirdetések fognak megjelenni csatornánk bármelyik saját tulajdonú videóján, hiszen ezt akár teljes mértékben letilthatjuk.

Maga a bevételszerzés (monetizáció) folyamata négy lépésből tevődik össze, amelyet a következő ábránk remekül szemléltet:

Monetizáció lépései.pngA bevételszerzés folyamatának ábrája

1. Regisztráció

Az első lépés a regisztráció folyamata természetesen. Ennek helyes módjáról és lehetőségeiről már korábbi cikkünkben írtunk, ahol bemutattuk a YouTube rendszerében való regisztrálás folyamatát.

2. Videó feltöltés

Fontos kitétel, hogy csak olyan videós tartalmakkal tehetünk szert bevételre, amelyeknek jogaival 100%-ig mi rendelkezünk (hang és kép is). Ez esetben mindegy, hogy mi gyártottuk vagy csupán a jogokkal rendelkezünk, a lényeg, hogy csak ezek a tartalmak jöhetnek szóba a monetizáció kapcsán.

A Partnerség bekapcsolásának alapvető feltétele, hogy legalább egy olyan videós tartalmunk legyen feltöltve csatornánkra, amellyel jogosultak vagyunk bevételeket realizálni.

A témáról további leírások a YouTube hivatalos súgójának oldalán érhetőek el.

3. Partnerré válás

Ahogyan már a bevezetőben említésre került, a YouTube Partnerség egyet jelent a Monetizáció bekapcsolásával. Miután legalább egy olyan videóval rendelkezünk csatornánkon, amely alkalmas bevétel szerzésére, akkor lépjünk a Csatornabeállítások Bevételszerzési lehetőség aloldalára.

Bevételszerzési lehetőség aloldal - Indulás.pngItt tudjuk a Bevételszerzést bekapcsolni

Az oldalon kattintsunk a Saját fiók bekapcsolása gombra és máris megkezdhetjük a csatlakozás folyamatát. A kattintás után rögtön el kell fogadnunk a szerződést, melyben megerősítjük, hogy nem fogunk mások tartalmával illegálisan hasznot húzni. Érdemes végigfutni a szerződést, mert sok fejfájást előzhet meg a későbbiekben egyes vitás esetekben.

A szerződés elfogadása után a rendszer megkérdezi tőlünk, hogy milyen hirdetési formátumokat kívánunk engedélyezni a csatornánkon.

Milyen hirdetések legyenek.pngKiválaszthatjuk az engedélyezni kívánt hirdetési formátumokat

Alapvetően számos megoldásból választhatunk, melyeknek pontos listáját itt nézheted meg tételesen, leírásokkal kibővítve, melyben minden lényeges információ fel van tüntetve.

Amennyiben nem tudjuk most eldönteni ezt, vagy később akarunk utána olvasni, akkor ki is hagyhatjuk ezt a lépést. Fontos tudni, hogy ez csak egy alapbeállítás, a jövőben ezt megváltoztathatjuk akár videó szinten is egyedileg.

Ezennel YouTube Partnerekké váltunk, amelynek számos előnye van a monetizáláson túl. Ezekről egy következő cikkünkben fogunk majd részletesen beszámolni, így érdemes lesz majd figyelemmel követni blogunkat.

A pénzszerzés megkezdése után a Videókezelőnk oldalán választhatjuk ki, hogy mely tartalmainkkal szeretnénk pénzt keresni. Itt csupán annyit kell tennünk, hogy a kis dollár jelre kattintunk és engedélyezzük a videón a monetizációt.

Zöld dollárjel_1.pngA kis zöld dollárjelre kell kattintanunk a Bevételszerzés megkezdéséhez

További részletes leírás a monetizációról itt található.

4. AdSense társítás

A bevételszerzésből realizált pénzt a Google AdSense rendszerén keresztül tudjuk megkapni. Fontos, hogy a bevételszerzés megkezdésének nem feltétele egy aktív AdSense fiók megléte, ennek létrehozását megtehetjük a monetizáció elindítása után is hiszen nem veszik el addigi bevételünk sem. Érdemes azonban közvetlenül az aktiválás után hozzá kapcsolni YouTube fiókunkhoz egy AdSense accountot.

A folytatásban megmutatjuk, hogyan tudjuk az összekapcsolást megtenni. A Bevételszerzési lehetőség oldalon  kattintsunk a „Hogyan kapom meg a kifizetéseket” kérdésre. Ekkor a rendszer felhívja a figyelmünket a társítás szükségességére, amelyet rögtön itt meg is tehetünk.

Hogyan kapom meg a kifizetéseket_1.png

Így tudjuk AdSense fiókunkat társítani

Egy új létrehozása mellett már meglévő AdSense fiókot is használhatunk a kifizetésekhez, amely jó hír azok számára, akik már korábban is használták a rendszert. A Társításra való kattintást követően figyelmeztet a rendszer, hogy átirányításra kerülünk az AdSense felületére.

Praktikus megoldás, hogy lehetőségünk van másik Gmail-es e-mail címhez társítani a YouTube pénzszerzésünket. Ezt rögtön az oldalra való megérkezésnél felajánlja számunkra az AdSense felülete.

AdSense összekapcsoló kezdő_1.png

A YouTube csatornánkhoz tartozó vagy egy másik Google Fiókot is választhatunk

Az AdSense regisztrációhoz itt található részletes leírás. Szükséges hozzá néhány személyes adat, amelyeknek a listáját is megtalálhatja bárki a Súgóban, vagy a regisztrálás során kiderül. Amennyiben új fiókot kell létrehozni, akkor szükséges ennek jóváhagyása a Google részéről. Azt ajánljuk, hogy ebben az esetben végezzük el a regisztrációt, majd a jóváhagyás után térjünk vissza újra a társítás folyamatához.

A társítás abban az esetben sikeres, ha a következő ablak fogad minket:

AdSense összekapcsolás_1.pngSikeres társítás az AdSense felületén

Ekkor már csak annyi a dolgunk, hogy a már jól ismert Bevételszerzési lehetőség oldalon ellenőrizzük az összekapcsolás sikerességét. Amennyiben sikerrel jártunk, akkor a következőt kell látnunk:

 

Sikeres összekapcsolás.png

A YouTube csatornánk beállítási oldalán is megjelenik az összekapcsolás visszaigazolása

Ezennel elvégeztük a szükséges beállításokat és immáron már csak rajtunk és saját tartalmainkon múlik a bevételünk nagysága. Reméljük mindenki számára érhető volt leírásunk. Amennyiben bármilyen kérdés felmerült benned, akkor ne habozz azt feltenni kommentben a cikk alatt.

Ha tetszett cikkünk, akkor minden megosztást a közösségi hálózatokon és like-ot szívesen veszünk tőletek.

Stay Tuned!

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr994965601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDIO 2013.03.15. 22:22:45

Hello!

Segítséget szeretnék kérni a partnerségi beállításhoz:
A csatornabeállítások menüpont nálam teljesen máshogy néz ki.Nekem csak megjelenés,információ és Lapok menüm van.
- Hol találom a pertnerség beállításai menüt?
- Le lehet valahol ellenőrizni,hogy be van-e állítva nekem partnerség?( egy kék felhívó szöveg:
<<< Szerezz bevételt videóiddal, és növeld a közönségedet.
Legyél Te is YouTube-partner még ma!-ről rámentem erre a lehetőségre,de regisztrálási hibaüzenetet kaptam.azóta ezt az ablakot nem találom.
-lehet mégis sikerült a beállítás?
Köszönettel:
Ati

Farkas Dániel - HD 2013.03.18. 09:31:24

Kedves BDIO,

Minden bizonnyal nem egy oldalra gondoltunk a csatorna beállításoknál. Sajnos elég sután van lefordítva a csatorna beállítások mert két helyen érhető el és teljesen másra vonatkozik. Amit te néztél az a konkrét beállításai a csatornának amit a csatorna oldalán tudsz elérni. Nekünk a másik kell, amit itt tudsz elérni: www.youtube.com/account_features

Itt már látnod kellene a "Bevételszerzési lehetőség" oldalt.

Azt, hogy partnerré váltál vagy sem azt úgy tudod ellenőrizni, hogy a videókezelődbe mész (www.youtube.com/my_videos?o=U ) és akkor látnod kell a jobb oldalon a nézettségi adatok előtt ilyen kis dollárjeleket amik vagy szürkén vagy zölden látszanak. Ha ezt nem látod, akkor még nem váltál partnerré.

A csatlakozás feltétele, hogy igazolt Google fiókkal rendelkezz, amit ugyancsak a Csatornabeállítások lapon találsz. Azért nem láthatsz egyes funkciókat, mert a YouTube most változtatott kis mértékben a menüjén. A Csatorna beállításokat is a Videókezelőből tudod már elérni organikus úton.

Remélem sikerült segíteni!

Üdv,
Farkas Dani
YouTube szakértő

mento · http://leves.lap.hu 2013.03.20. 17:38:29

Szia!
Nem tudom bekapcsolni a pénzszerési menüt azt írja ki Ez a szolgáltatás jelenleg nem érhető el az országodban

Farkas Dániel - HD 2013.03.20. 17:43:42

Szia mento,

Elvileg működnie kellene, azonban lehet nem Magyarország van neked beállítva alapvető országként a csatornádnak vagy Google fiókodnak. Ellenőrizd ezt elsőként.

A YouTube-on elég sok változás történik most jelen pillanatban a háttérben így lehet jelenleg nem tudsz csatlakozni partnerként. Érdemes egy kis időt várni és ha továbbra is fennáll a probléma akkor a YouTube ügyfélszolgálatával felvenni a kapcsolatot.

Üdvözlettel,
Farkas Dani

mento · http://leves.lap.hu 2013.03.20. 18:08:57

@Farkas Dániel - HD:
Kedves Dani, köszönöm szépen a gyors választ, akkor várok egy két hetet, aztán megpróbálkozom.

Üdvözlettel:
István

NeoCsatornaja · http://neocsatblog.mblx.hu 2013.04.01. 15:17:11

Rendkívüli módon hálás vagyok ezért a cikkért,mivel a youtube eldugta a feltöltési sablon beállítási menüpontot,és ti linként kiraktátok.
Örök hála!!!
Like, megosztás meg minden :DDD

Farkas Dániel - HD 2013.04.02. 09:31:00

@szantai77:

Kedves szantai77,

Örülünk, hogy segítségedre lehettünk. Kövess minket a továbbiakban is és garantáltan nem maradsz le semmi érdekességről.

Üdv,
Farkas Dani

NeoCsatornaja · http://neocsatblog.mblx.hu 2013.04.02. 10:52:06

Á annyira nekem sincs időm,az a földgömb nem véletlen profil kép.
Videózom,ez a márka jelzésem.
És aki videózik köztudottan nincs ideje:D

HobbisJoe 2013.06.22. 22:47:44

Sziasztok! Lenne néhány kérdésem, de előtte felvázolom a tényállást.

1.)Van fent 21 videóm youtube-on(abból 8-al szerezhetek bevételt, 3-nak a videókezelőben cseréltem a hangsávját, 10-nél pedig harmadik féltől származó tartalomegyezés van, szóval a 13 videóval nem kereshetek pénzt). Tegnap este 21:47kor jött egy levél, hogy fiókomnál mostantól engedélyezett a bevételszerzés, miután bekapcsoltam azt. A 8-ból eddig 1 videót állítottam be én , hogy szerezzek vele pénzt, viszont már eltelt egy nap és még mindig ellenőrzés alatt van. Ez így normális, hogy ennyi ideig ellenőrzik?

2.)A videó végén van egy 15 másodperces zene. Ezt a zenét a videókezelőben a hangsávcserénél ajánlotta a youtube. Ezt a muzsikát letöltöttem máshonnan és a videóvágóprogramomban a gépemen a zenéből 15 másodpercet beleraktam a videó végére. Gondolom mivel ott ajánlotta ahol, nem jogvédett zenéről van szó. Jól gondolom? Kereshetek a fentebb leírt jellemzőkkel rendelkező videóval pénzt?

3.) Van egy másik csatornám is - híjuk X csatornának, melynek videóival már keresek pénzt. Ehhez az x csatornához van társítva egy Adsense fiók Y e-mail címmel, ezzel a címmel jelentkezek be az X csatornára. Ezt a Y e-mail című X csatornához társított Adsense fiókot társíthatom-e ahhoz a csatornához is, melyen levő videóról az 1.)és 2.) pontban szó van?

Remélem, hogy érthetően és követhetően írtam le. Kérlek segítsetek. Köszönöm. Joe

Farkas Dániel - HD 2013.06.24. 10:12:09

@HobbisJoe:

Kedves HobbisJoe,

Sorrendben válaszolok kérdéseidre:

1. Igen elképzelhető, hogy 2-3 napot is igénybe vesz míg aktiválódik a monetizáció. Utána már nem kell ennyi időt várni, csak az első esetben.

2. Tudomásom szerint ha a Creative Commons-on belül a commercial use engedélyezve van, akkor lehet használni videót pénzszerzésre. Arra nem tudok választ adni, hogyha nem a YouTube felületén keresztül használod ezt, akkor a helyzet hogyan alakul.

3. Természetesen társíthatod, így egy helyre tudod becsatornázni a bevételeidet. A 4-es pontban leírtak szerint tudod társítani, a lányeg, hogy amikor kérdezi, hogy ezt a Google fiókot használja vagy másikat, akkor a másik fiók választására menjünk. Ugyanígy be fog csatornázódni a channel.

Az AdSensen belül az adminisztrálásnál lehet ellenőrizni a sikerességet (illetve a YouTube is írja).

Remélem tudtam segíteni!

Üdv,
Farkas Dani

HobbisJoe 2013.07.01. 20:12:45

@Farkas Dániel - HD:

Kedves Farkas Dani!

Köszönöm szépen. Már engedélyezve vannak.

Viszont a társítással gondjaim vannak. A fönti cikkben alulról a második képen levő dolgok így jelennek meg:

Először is, 1. lépés: A Google Fiók kiválasztása, ahol választhatom, hogy "Igen, továbblépés a Google fiókkal való bejelentkezéshez" vagy "Nem, új Google Fiók létrehozása". Az előbbire kattintás után kiválasztom a tartalom nyelvét (magyar), majd a Folytatás gombra kattintok,és ekkor megjelenik egy kapcsolatfelvételi oldal (3. lépés: AdSense jelentkezés beküldése), ahol a különböző adatokat kell megadnom( név, cím, város, telefon).

Ha innen a böngészőben visszamegyek az 1.lépésre, akkor nem történik semmi, aztán előre, majd vissza, és így bejött az ami a fönti képen is látható, hogy a "Igen, továbblépés a Google fiókkal való bejelentkezéshez" helyett a "Igen, a következő cím használata". Ha erre kattintok, akkor is ugyanoda jutok, ki kell tölteni az adatokat. Ennek így kell lennie? Vagy csak szimplán értetlen vagyok?

Leírom máshogy az előző kérdésemben levőt. Van 2 youtube fiókom, az egyik joe1, a másik joe2 (természetesen két különböző e-mail címmel kell bejelentkezni). A joe1-hez van társítva egy adsense fiók, ezt a meglévő adsense fiókot szeretném társítani a joe2-höz is.

Üdvözlettel: Joe

Farkas Dániel - HD 2013.07.02. 16:51:30

@HobbisJoe:

Kedves Joe,

A holnapi napon megjelenik legújabb cikkünk, amely kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik majd részletesen.

Üdv,
Farkas Dani

isti0122 2014.02.19. 11:14:46

Kedvas Dani!
Az lenne a kérdésem, hogy a feltöltött videóknál automatikusan meg fognak jelenni a hirdetések, vagy ahhoz még be kell valamit állítani?
Be van állítva a pénzszerzés, az AdSense fiók jóváhagyást kapott, és két videót töltöttem fel, melyeknél a videókezelőben egy zöld kérdőjel van, és ha rámegyek azt írja, hogy: figyelés az esetleges ellenőrzéshez.

Segítségedet előre is köszönöm!

Üdv: Isti

Farkas Dániel - HD 2014.02.19. 13:47:55

@isti0122: Kedves isti0122,

Elvileg mindent jól elvégeztél hamarosan át kell váltania kis zöld dollár jelre amennyiben minden rendben van és akkor már tudod majd nézni a bevételeidet mind a YouTube analitikában mind a lezárt hónapot követő 15-e után az AdSense-ben.

Üdv,
Farkas Dani

isti0122 2014.02.19. 13:57:26

Kedves Dani!

Rendben, köszönöm, akkor türelmesen várok! :)

Üdv: Isti

Pendrivedealer 2014.04.14. 17:36:57

Üdv!
A kérdésem az lenne, hogy még mindig így kell beállítani a youtube-t, ha pénzt szeretnék vele keresni? Így kell beállítani akkor is, ha a nézettség után is szeretnék pénzt keresni?
Előre is köszönöm a válaszokat.

Farkas Dániel - HD 2014.04.15. 09:31:28

@Pendrivedealer:

Kedves Pendrivedealer,

A bállítási procedúra nem változott lényegében ugyanaz mint a cikkben is olvasható.

Azonban ha YouTube Parner kíván lenni, akkor Ön helyett ezt elintézi a Csatorna Hálózata.

Első lépésként a csatornát igyekezzen a lehető legjobban felvirágoztatni, majd próbáljon meg csatlakozni egy csatorna hálózathoz ha elérte a minimum feltételeket.

Üdvözlettel,
Farkas Dániel

Maksifül 2014.05.04. 03:42:07

Üdv, én azt szeretném kérdezni, hogy ha a Youtube Audio Library-ból letöltött zenét, vagy annak egy részletét használom fel a videóhoz háttérzenének, akkor vajon miért állítja a Youtube a videóhoz a "nincs bevételszerzés" opciót az ellenőrzés végeztével?
Főleg, ha egy másik csatornára ugyanazt a videót már feltöltöttem próbaképpen, s ott simán engedték a bevételszerzést.

Köszönöm a választ!

Farkas Dániel - HD 2014.05.05. 09:46:37

@Maksifül:

Kedves Maksifül,

Én azt tudom tanácsolni, hogy próbáld meg újra feltenni a videót és hátha már nem lesz ilyen probléma (ahogyan a másik feltöltés során sem volt). Sajnos ez előfordul a YouTube-on, hogy hibásan ítéli meg a bevételszerzést.

Érdemes már a feltöltés során bejelölni a bevétel szerzést hátha úgy engedi.

Szép napot,
Farkas Dani

Maksifül 2014.05.05. 11:51:43

Nagyon köszönöm a választ! Megpróbáltam többször feltenni több csatornára is, de mindig ugyanaz maradt az eredmény. Fellebbeztem, s most várok arra, hogy jóváhagyják a bevételszerzést a videóhoz.

Azt esetleg tudod, hogy a jóváhagyásig összejött nézettség, s reklámokra való kattintás után utólag elszámolják-e a bevételt, vagy csak attól kezdve, hogy a bevételszerzést jóváhagyták?

Farkas Dániel - HD 2014.05.05. 12:51:27

@Maksifül:

Kedves Maksifül,

Igen ebben az esetben a fellebbezés a megoldás, amelyre reméljük minél hamarabb válaszol a YouTube rendszere.

Utólagosan sajnos nem írnak jóvá bevételt a korábbi megtekintés alapján.

Bízom benne, hogy megoldódik a probléma hamarosan.

Üdv,
Farkas Dani

cobranco · http://cobranco.atw.hu/ 2016.01.31. 17:41:54

Hasonló a problémám,mint az előző hozzászólónak,kapcsolták a bevételszerzési opciót.Azt irja ki:
"Nincs bevételi jogosultság"

Pedig minden OK!Nincs szerzői jogi követelés sem.

Kérdésem,hogyan fellebbezzek?
A súgó azt irja,az adott videóhoz tartozó lap alján a "visszajelzés küldése" rovatban,és ha itt,akkor magyarul mehet?
Fognak egyáltalán válaszolni és ami a lényeg intézkedni vagy csak egy webmotor bedobja süllyesztőbe?

Választ előre is köszönöm.

Farkas Dániel - HD 2016.02.01. 08:19:34

@cobranco:

Kedves cobranco,

Amennyiben a tartalommal 100%-ban rendelkezel mind a képi mind a hanganyagot tekintve, akkor nyugodtan beküldheted a fellebbezést, fognak rá válaszolni.

Mindenképpen angolul küldd be a fellebbezést.

Remélem tudtam segíteni,
Farkas Dani
süti beállítások módosítása