Egy love brand, tele szeretettel... Öröm az utcákon!

2017. június 14. 13:00 - Tóth Lili SN

marisrudi_2.PNG

A Pöttyös Túró Rudi a ’70-es évek óta elérhető a magyar piacon, azóta is a fogyasztók nagy kedvence. Szüleink és saját gyermekkorunk egyik fénypontja, az édesség magyar megfelelője. A fogyasztói társadalom csúcspontjához közeledve azonban egyre több és több csokis édesség került a boltok polcaira, egyre több hűtött finomság közül válogathattunk, éppen ezért a Z generáció számára a hideg nasi nem egyértelműen piros-fehér Pöttyös, és ha ismerik is azt a tinédzserek, nem köti őket hozzá érzelmi szál.

A probléma kiküszöbölésére, a szeretet-márka célcsoportjának bővítésére éppen ezért 2017 első két hónapjában márkaismertség növelő kampányt indítottunk a Pöttyössel együttműködve. A projekt célja az volt, hogy a fogyasztók márka iránti érzelmi kötődését erősítse.

potty1.PNG

Első lépésként meg kellett találnunk a helyet, ahol az adott generáció tagjait nagy számban fellelhetjük. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy választ találjunk a kérdésre: a YouTube az a platform, amit kerestünk. És kire hallgatnak a fiatalok? Kiknek a véleménye van rájuk befolyással? Szirmai Gergő, Csizmadia Gabi, Herczeg Hajni, Dezső Bence, BENIIPOWA, avagy népszerű YouTubereink, akik számára egyenes az út rajongóik szívéhez.

Az elmúlt években többször találkozhattunk már személyre szabható, minket vagy szeretteinket célzó kedves üzenetekkel a Pöttyös Túró Rudik csomagolásán, idén először azonban videókampány is épült a kedves szavak köré, melyet a már fent említett videósok népszerűsítettek.

Mivel a Pöttyös kortalan, a kampány sem szűkítette le címzettjeinek körét a legfiatalabbakra. A kampány a fogyasztók széles skáláját bevonta, 3 és 99 év között bárki azonosulhatott vele, az elérnikívánt generációk tagjai pedig kifejezetten úgy érezhették, kedvenc videósaik személyesen őket szólítják meg. A videók ugyanis különböző korú, nemű, stílusú, státuszú és életvitelű YouTuberek által, saját technikájukkal és felfogásukkal lettek elkészítve, kötetlen, kreatívabbnál kreatívabb módon. További érdekessége volt a mozgalomnak, hogy a szeretet-kampány Pöttyös-kihívássá alakult, ezáltal a videósok egymást kihívva, továbbadták az üzengetés örömét. kristofrudi.PNG

Csizmadia Gabi őszintén válaszolt rajongói kérdéseire, Csorba Anita igazi DIY-módra tortát sütött a rudikból, Beni teljesítette a suttogó kihívást, luckeY pedig Sopron utcáin, járókelőket lepett meg a kedves üzenetekkel. Herczeg Hajni az üzengetés mellett süteményt készített szeretteinek, Dezső Bence személyes történeteit mesélte el a Pöttyös-üzikkel, míg Szirmai Gergő egy „Miért ne utazz el” story time videójában üzente: Siess haza!

A videósok az elérések maximalizálása érdekében Facebookon és Instagramon posztolták fotóikat, így üzenve távoli szeretteiknek. Nemcsak egymást hívták ki online felületeken, de rajongóikat, követőiket is arra buzdították, üzenjenek a számukra fontos embereknek egy Pöttyös rudival.

A kampány arcain túl egyéb YouTuberek is csatlakoztak a mozgalomhoz, így többek között Maris és Magyar Barbi, Videójáték Zsolti, és Szabó Kristóf üzenetei is Instagram-posztok keretein belül értek célba.

potty6.jpgA kedvesebbnél kedvesebb szavak, a meglepetés ereje és a kampány kihívásszerű tovább- és továbbadása egyértelműsítette: a Pöttyös egy igazi szeretetmárka, egy kapocs köztünk és szeretteink között.

További érdekes esettanulmányokért keresd fel honlapunkat: http://starnetwork.hu/youtube-esettanulmanyok/ !

Szólj hozzá!

"Ez volt az év eddigi legjobb napja" - Ilyen volt az Escape TheVR

2016. szeptember 21. 11:32 - Dóczi Attila

A TheVR csapat 1 órás szabadulószobás filmjének utolsó képkockái leperegnek. A nézők őrült tapsban törnek ki, visítanak, sikítanak, fütyülnek. Amíg legördül a stáblista újra elcsendesednek, felkapcsolódik a villany, Jani és Pisti besétálnak középre miközben újra felzúg a tapsvihar. Meghatódottan és boldogan állnak ott, a vastaps nem akar halkulni, együtt hujjogok a tömeggel, közben pedig futkározik a libabőr a hátamon. Ilyen volt az Escape TheVR.
dsc_10666.jpg

Janit és Pistit, azaz a TheVR csapatát aligha kell bemutatni bárkinek is Magyarországon, aki kicsit is jártas a YouTube világában. Az ő csatornájuk növekszik jelenleg a leggyorsabban hazánkban, tartalom és kivitelezés tekintetében pedig nemzetközi szinten is megállják a helyüket.

Videóikat csúcs – akár 4K-s – minőségben rögzítik, technikai felszereltségük elképesztő, az utóbbi hónapokban pedig ráálltak a napi két videó elkészítésére, ami egészen emberfeletti teljesítmény.

thevr_press_photo.jpg

Emellett folyamatosan igyekeznek megújulni és kielégíteni a nézők igényeit, ezért kezdtek bele a Heti VLOG sorozatukba, amik kiemelkedően sikeresek még a többi tartalomhoz képest is.

Ez a fajta megújulás azonban egészen új formát öltött, mikor először ültünk le a srácokkal, hogy megbeszéljük az Escape TheVR részleteit. Nehéz lenne felidézni kinek az ötlete volt, abban viszont mindenki egyetértett, hogy ha a gép előtt ülve működik a Jani-Pisti recept miért ne működhetne valós környezetben is?

A szervezési munkálatok megkezdődtek, majd egy hónap múlva már ott álltunk az első szabadulószobában, aminek pár négyzetméteres területét több mint 2 órás előkészülettel szerelte fel egy profi stáb a ComX személyében.

Ismét egy hónappal később pedig már tettük fel a karszalagokat a lelkes rajongók kezére, akik a nap első, 10 órakor kezdődő vetítésére érkeztek szeptember 17-én. Két másik vetítés volt még aznap, ahol Janiék szabadulószobás sorozatának első részét lehetett megnézni premier előtt, és persze a srácokkal is lehetett találkozni, autogramot és közös fotót kérni.
dsc_0935_1_1.jpg

Rögtön szembetűnő volt a közönség nem és kor szerinti változatossága. Több fajta rendezvényt is életre hívtunk már, mint például a MineCinema-t, ahol jellemzően többségében egészen fiatalok (6-14) vesznek részt fiúk és lányok egyaránt, de ott volt a VideóSOKK első állomása is Dezső Bence főszereplésével, ahol a legerősebb korosztály a 12-16 éves tini lányok voltak.

Itt viszont a 10 évesektől a harminc évesekig mindenfajta korcsoport szerepeltette magát, és ne higgyük azt, hogy az idősebbek a csemetéiket kísérték csupán. A TheVR csatorna mögött már egy komoly felnőtt közönség is áll, akik hajlandóak személyesen is eljönni, hogy találkozzanak a kedvenceikkel. A szemünk előtt jelent meg az a huszon- és harminc éves generáció, akik az internet hőskorában is néztek már YouTube-ot, ma pedig, immáron felnőttként is örömmel vesznek részt egy-egy offline rendezvényen.

dsc_10611.jpg

A terem megtelt, a legtöbben TheVR menüt szorongatva fürkésző tekintettel néztek Farkas Dánielre – A Star Network divízió vezetőjére – aki felkonferálta a srácokat, a közönség pedig egy közös VR! kiáltással invitálta őket a terembe. Szervezőként abban a különleges helyzetben voltam, hogy egyszerre követhettem nyomon az izgatott közönséget, és a nem kevésbé izgatott Janit és Pistit a színfalak mögött.

Noha veteránokról van szó, akik számos alkalommal találkoztak nagyobb közönséggel, most még ők is izgultak, ami nem csoda, hiszen egy olyan produkciót forgattak le és készültek bemutatni a publikumnak, ami példa nélküli Magyarországon.
dsc_10766.jpg

Janiék őrült tapsvihar kíséretében sétáltak be, köszöntötték a jelen lévőket, pár percben felkonferálták a filmet, majd játékosan megkérdezték, hogy ők mégis hova üljenek, mire többen felpattantak, hogy önként átadják a tulajdon helyüket. Persze senki nem maradt hely nélkül, majd elindult a film, ami minden elfogultság nélkül olyan színvonalú lett, amit itthon még nem produkáltak a hazai YouTube felületén ilyen hosszúságban.

A srácok hozták a szokásos formájukat, ami azt jelenti, hogy a közönség percenként felnevetett egy-egy vicces beszóláson vagy fejvágáson, személy szerint én harmadszori nézésre is hangosan kacagtam egy-egy jeleneten.

dsc_12011.jpg

A filmvetítés után jött az aláírás, ahol a jelenlévő 500 ember meglepő nyugalommal állta végig a sort, ami akár másfél órás várakozást is jelenthetett. Talán köszönhető ez Pistiék jelenlétének is, akik megmutatták, többek között mi az oka annak, hogy mindenki szereti őket: szinte nem volt olyan ember, aki ne szeretett volna aláírást is, közös képet is, kézfogást is, úgy is hogy a srácok tartják a telefont, ők pedig örömmel teljesítettek minden kérést.

dsc_10911.jpg

Legyen szó fiúról vagy lányról, kicsiről vagy nagyról, délelőtt 11-ről vagy este hatról Janiék készségesen aláírták az utolsó papírfecnit is és elkattintották a szelfiket, miközben mindenkihez volt egy-két jó szavuk. Többeknek annyira remegett a keze az izgalomtól, hogy csak többszöri próbálkozásra tudták elkattintani a képet, sokan hoztak házi készítésű ajándékokat, és olyanok is voltak, akik miután sorra kerültek, örömittas sikoltással hagyták el a termet: "Ezt nem hiszem el. Úristen ezt nem hiszem el".

dsc_11411.jpg

A harmadik előadás és az egész napos fáradhatatlan szereplés után este 7-kor el kellett volna utazniuk haza, de ők  8 órakor még mindig ott álltak, 1500-adszorra is mosolyra húzódott a szájuk, kiosztották a sokezredik autogramot is, és nem hagyták, hogy egy rajongó is csalódottan menjen haza.

dsc_10211.jpg

Hiába van az egyik legtöbb feliratkozójuk hazánkban, hiába követi őket már közel 400 000 ember, ők ugyanolyan odafigyeléssel bánnak mindenkivel.

Többek között ez az alázat és odaadás az, ami olyan tiszteletreméltóvá és szerethetővé teszi őket. Ők a nézőkért vannak, a nézők pedig őértük, és ez az, ami a YouTube-ot olyan csodálatos hellyé varázsolja.

dsc_12744.jpg

Örülünk, hogy együtt dolgozhattunk Janival és Pistivel és közösen létrehozhattunk egy olyan különleges programot, ahonnan ők is és a rajongók is maradandó élménnyel térhetettek haza.

dsc_1336_1_1.jpg

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

Szólj hozzá!

VideóSOKK – Különleges YouTuber rendezvény indul útjára

2016. augusztus 12. 16:14 - Dóczi Attila

Az, hogy a YouTube videósok a hazai média tartalom gyártás meghatározó alakjai, ma már nem is kérdés senki számára, aki kicsit is jártas az internet világában. Több száz csatorna, havonta sok tízmilliós nézettséget generálva szórakoztatja nézők százezreit, a népszerűségi listákon pedig gyakran megelőzik a televíziós sztárokat. Noha ez a viszony videós és rajongó között sokkalta személyesebb, barátibb és intimebb, mint a sztárok esetében, azt tapasztaljuk, hogy óriási az igény a rajongók részéről a személyes találkozásra is a kedvencükkel. A Star Network csapata most útjára indít egy olyan különleges rendezvényt egy-egy híres YouTuberrel a főszerepben, amilyen még nem volt Magyarországon.

Miről szól ez a rendezvény?

Miben más mint a PlayIT?

Miért éri meg elmenni?

Olvass tovább és minden kiderül.

poszt_1.jpg 

Videó rendezvényektől a VideóSOKK-ig

Az utóbbi években egy olyan országos szintű rendezvény, mint a PlayIT – hazánk legnagyobb játékokkal foglalkozó rendezvénye – is észrevette a YouTube videósok népszerűségében és véleményvezér szerepükben rejlő potenciált és tudatosan beépítették őket a rendezvény kereteibe.

Ez a tendencia egészen odáig nőtt, hogy a legutóbbi Budapesti PlayIT-n már önálló színpadot kaptak a (nem csak gamer) videósok, ahol reggeltől-estig különféle programok keretében szórakoztatták a több ezres közönséget.

Eszméletlen élményt jelent ennyi videóssal találkozni egy helyen, viszont felismertük a dolog árnyoldalát is: a nagyság a személyesség rovására megy.

13113037_10206505825227696_4138105354381174704_o.jpg

A rengeteg videós jelenlétéből fakadóan egy-egy szereplőnek kevés idő jut a színpadon, az aláíró zónában pedig még kevesebb. A videósokkal való kapcsolat egy rövid és szörnyen prototipikus találkozásra redukálódott:

„szia”, aláírás, közös kép, „szia”.

Ezért aztán elhatároztuk, hogy szeretnénk valami kisebb, de sokkal személyesebb élményt kínáló programot létrehozni. Természetesen mindkét rendezvény remek élményt fog nyújtani az odalátogatóknak, csupán más fajtát. 

VideóSOKK – sokkolóan jó élmény

insta_poszt.jpg

A Star Network YouTube közössége már több mint 160 tartalomgyártóból áll, ennek a kiterjedt baráti és kapcsolathálónak, az eddigi rendezvényeinken szerzett tapasztalatnak, és a Star Network remekül működő csapatának köszönhetően minden adott egy eddig soha nem látott YouTuber rendezvény létrehozásához: ez pedig a

VideóSOKK

A VideóSOKK célja, hogy ne csak egy röpke aláírás vagy szelfi erejéig találkozhassanak a rajongók a kedvenceikkel, hanem egy interaktív több órás program keretében töltsenek el együtt időt, és ismerhessék meg egymást még jobban.

Exkluzív videók, előadások, interaktív játékok, meglepetés vendégek, külön erre az alkalomra gyártott relikviák és sok-sok izgalmas, vicces pillanat vár a résztvevőkre.

Míg a különféle tömegrendezvényeken a figyelem sok videós között oszlik meg, itt egyetlen főszereplővel tölthetik az időt a rajongók órákon keresztül.

profil.png

Élőben kérdezhetnek a kedvencüktől, kvízeken vehetnek részt, nyerhetnek a videóshoz kapcsolódó termékeket, vásárolhatnak is ilyeneket, a szerencsések akár játszhatnak is a videóssal, természetesen aláírást is kaphatnak és közös képet is készíthetnek vele. Emellett pedig olyan videókat is hoz magával a főszereplő, amit eddig sehol sem lehetett látni korábban.

Az exkluzivitás mellett akár intimnek is mondhatnánk a rendezvényt, hiszen egy 300 fős közönségnek könnyebben megnyílik a videós, mint az internet végeláthatatlan terének, és olyan beszélgetések, információk, gondolatok is elhangozhatnak, amik sehol máshol nem lennének lehetségesek.

Ráadásul maguk a videósok is szeretnének végre egy olyan találkozón részt venni, ahol minőségi időt tölthetnek a rajongóikkal, tehát a célunk az, hogy mind a videósok, mind a követőik különleges és maradandó élménnyel térjenek haza.

VideóSOKK – Dezső Bence
infografika.jpg

Első alkalommal Dezső Bence lesz a VideóSOKK főszereplője augusztus 22-én.

15 órakor kezdődik a VIP jegyesek programja, akik 1 órás, exkluzív eseményen vehetnek részt, és értékes ajándékokkal például Dezső Bencés bögrével és plakáttal is gazdagodnak! Ebben az egy órában még különlegesebb és személyesebb programok várnak a vipesekre, mint egyébként. 16 órakor csatlakoznak hozzájuk a normál jegyesek, és közösen vesznek részt a vipesekkel a rendezvényen további két órán keresztül.

Dezső Bence mellett egy sztárvendég is lesz a rendezvényen, aki nem más mint egy hazai YouTube egyik feltörekvő csillaga: Royalszabi
royalszabiinsta.PNG

A VideóSOKK - Dezső Bence esemény már aktív, az érdeklődők jegyet vásárolni a VideóSOKK weboldalán tudnak. Az ezen a linken regisztrálók pedig egy 10%-os kedvezményre jogosító kupont is kapnak, amit online vásárlásnál tudnak felhasználni.

Jegyeket több száz fizikai értékesítő helyen is lehet kapni, ezeknek a hollétét itt tudjátok megnézni és szűrni megyék és városok alapján: https://www.jegy.hu/jegyirodak

Ha kérdésed van a rendezvénnyel kapcsolatban, először olvasd el a Gyakran Ismételt Kérdések menüpontot és ha ott nem kaptál választ, írj az info@videosokk.hu email címre nekünk egy emailt, vagy hívj fel minket 9-17 óra között a +36-20-210-9929-as telefonszámon!

Lájkold a VideóSOKK facebook oldalát is, hiszen érdekes infók, nyereményjátékok, versenyenek várnak rád, amikről kár lenne lemaradni. A VideóSOKK instagram oldalán pedig olyan exkluzív képeket láthattok majd, amik sehol máshol nem lesznek elérhetőek.

A rendezvény sorozat jövőbeli további résztvevőinek kiléte egyelőre még titok, annyit azonban elárulhatunk, hogy szeptemberben egy nagyon népszerű lány videóssal lehet majd találkozni. Érdemes tehát figyelemmel követni weboldalunkat és social felületeinket, hiszen folyamatosan osztunk majd meg részleteket ezzel kapcsolatban.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

Szólj hozzá!

Hamarosan itt a harmadik MineCinema!

2016. június 24. 12:12 - Dóczi Attila

Ismét megrendezésre kerül a MineCinema, ezúttal a harmadik alkalommal. Nézd meg a kedvenc videósaid új Minecraft filmjét óriási képernyőn egy exkluzív mozis vetítés keretében. A film alkotói, azaz a legnépszerűbb Minecraftos YouTuberek személyesen is várnak téged, hogy aláírást adjanak, és közös képet csináljanak veled, a helyszínen ráadásul menő Minecraftos cuccokat is vásárolhatsz majd.
fb_event_3.jpg

Idén a VIP jegyesek még speciálisabb ellátásban részesülnek, ugyanis külön teremben nézhetik meg a filmet. Így a sima jegyesek 12:30 és 15:30-kor, a vip jegyesek 10:15, 13 és 16 órakor nézhetik meg azt. Amelyik vetítésre veszel jegyet, az előtt negyedórával léphetsz be a rendezvény területére!

A mozivetítés mellett lehetőséged lesz aláírást szerezni a legnagyobb Minecraft gamerektől, míg a VIP jegyvásárlók külön teremben nézhetik a filmet, továbbá számukra többek között még aláírt MineCinema plakátot, nyakpántot, egérpadot valamint interaktív programokat biztosítunk a videósokkal az erre külön kialakított VIP teremben.

Kikkel találkozhatsz?

Ott lesz:

videosok.png

zsDav, luckeY, Varázsló, KD csapat, Doggyandi, Walrusz, Ábel von Müller, Csabinho, Icebluebird, Royalszabi


De miről fog szólni a film?

A film címe Az Őserdő Hangjai lesz, és a történet szerint bennszülöttek feje fölött egy szép napon elhalad egy ismeretlen repülő gép és a földbe csapódik. Isteni jelnek hitték így a gép felkutatására elküldik a kétbalkezes ZsDav-ot. Ám a repülő roncsaiból kikászálódik luckeY aki minden áron el akar jutni a legközelebbi városba, hogy lebuktasson két gonosz üzletembert. Együtt indulnak neki a nehéz kalandnak. De vajon sikerrel járnak-e a végén?

Trailer is kijött már a filmhez:

Ráadásul mindenki számára lehetőség lesz menő Minecraftos cuccokat vásárolni a mesterMC-nek köszönhetően. Bögrék, egérpadok, tolltartók, minden lesz ott, ami szem-szájnak ingere.

Idén februárban rendeztük meg a MineCinema második felvonását, amire több mint 1000 ember eljött. Írtunk erről egy élménybeszámolót is, amit itt olvashattok, és egy hangulatvideót is készítettünk:

A helyszínen jegyet NEM tudsz vásárolni, kizárólag online a jegy.hu-n vagy a több mint 400 fizikai értékesítő helyen. A jegyek limitált számban kaphatók. Ne húzd a jegyvásárlást, mert tavaly szomorú levelek tucatjaira kellett válaszolnunk, akik túl sokáig halogatták, és lemaradtak róla. Vedd meg most és találkozzunk Július 9-én a Lurdy házban!

A fizikai értékesítőhelyek listáját itt találod.

A részletes programról további információkat a szervezők oldalán találhatsz:

12742439_1522628598039977_3292663562524438588_n.jpg 

Ha pedig kérdésed van a rendezvénnyel kapcsolatban, írj a minecinemamine@gmail.com email címre nekünk egy emailt, vagy hívj fel minket 9-17 óra között a +36-20-210-9929 telefonszámon

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

Szólj hozzá!

Kövesd az E3-at a YouTuberekkel

2016. június 16. 14:43 - Dóczi Attila

Már több mint húsz éve rendezik meg minden évben az E3-at, a világ legnagyobb gamer rendezvényét, a videójáték ipar mekkáját, ahova a világ minden tájáról zarándokolnak a játék kedvelők, hogy legalább egyszer tiszteletüket tegyék 50 ezer társukhoz hasonlóan. Ez az a hely, ahol a legnagyobb játék fejlesztő és gyártó cégek bemutatják a legújabb technológiájukat, eszközeiket, és persze játékaikat, amihez az egyszerű földi halandónak nem lesz elég erős gépe, úgyhogy maradnak a gameplay nézések a kedvenc videósaik csatornáján. De kedvenc videósaitok E3 fronton sem hagynak cserben titeket és többen is ellátogatnak oda személyesen, ahol napi szinten jelentkeznek vlogokkal, (hogy csinálják ezt?!)  vagy épp élő bejelentkezéssel, úgy hogy nem maradtok le semmiről.

e3cover_1.jpg

Ebben a cikkben megmutatjuk melyik videósok segítségével tudtok egy kis homemade E3 élményt varázsolni magatoknak estére, egy-egy fárasztó nap után.

 

TheVR

maxresdefault_jpgsadfsdfsa.jpg

A TheVR-os Pisti és Jani is kiutazott Los Angelesbe, hogy részt vegyen a rendezvényen, és E3 VLOG sorozatukban minden nap jelentkeznek egy-egy videóval a csatornájukon, amiben az adott nap történéseit mutatják be. A megszokott Jani és Pisti humor remekül működik utazós vlog formájában is, ami Los Angeles városával és az E3-al kiegészülve, olyan élményt ad, amit nem tudsz majd letenni.

Ha ez még nem lenne elég, a srácokkal mentek az OCTV munkatársai is, akikkel gasztro túrát tartanak és végigkóstolják a USA mindenféle jellegzetességét. Ezt a videókban is látni fogjátok, de ha részletes bemutatót szeretnétek, akkor látogassatok el az OCTV weboldalára, ahol képekkel teletűzdelt színes-szagos élménybeszámolókat olvashattok.

 

GameDay Iroda

maxresdefault_jpgdasdasdas.jpg

Szirmai Gergő és Kiss Imi közösen vezetik a GameDay Iroda csatornáját, ahova a szokásos gameplay és bemutató videók helyett a héten az E3-as vlog videóké a főszerep. Naponta akár többször is jelentkeznek (gondolom alvás helyett is inkább vágnak), és a juharszirupos-csirkehúsos vacsitól kezdve, az új játékok trailerére adott reakciókon át, olyan crossoverekre is lehet számítani, mint amikor együtt utaznak a repülőgépen Janival és Pistivel. Kihagyhatatlan.

 

The Otherworld Online

otherworldpic.jpg

Az Otherworld csapata live streamen közvetítette az E3-at, amit a twitch csatornájukon tudtok visszanézni. Fél napnyi hideg élelmet és egy vödör kávét érdemes bekészíteni, ugyanis három darab másfél órás stream mellett van egy tíz és fél órás gigászi fenevad is, tehát összesen 15 órányi szórakozást biztosítanak nektek az Otherworld-ös srácok. Na itt biztos hogy nem maradtok le semmiről.

Emellett persze cikkeket is írnak az otherworld.hu-ra, amik megmutatják az adott gyártók – Microsoft, Ubisoft, Sony – konferenciáit, és az adott eseményen megjelenő összes játék trailerét is összegyűjtötték nekünk, így semmi más dolgunk nincs, mint hátradőlni és élvezkedni a legújabb játékok hangulatos trailerein.

 

Ma, azaz 16.-án van a rendezvény utolsó napja, de ne aggódjatok a videósoknak hála nem maradtok le semmiről, hiszen végig tudjátok nézni az összes bejelentkezést az elejétől a végéig.

Ha tetszett a cikkünk, akkor lájkold és oszd meg ismerőseiddel a közösségi gombok segítségével! 

Stay Tuned!

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása