Íme a YouTube következő fejlesztései

2014. június 05. 12:07 - Farkas Dániel - HD

Az elmúlt évek során már megszokhattunk, hogy a YouTube háza táján mindig történik valami. A videó megosztó oldal 9 éves fennállása alatt folyamatos fejlesztéseken ment keresztül annak érdekében, hogy az érintettek (tartalomgyártók, felhasználók és hirdetők) igényeit a lehető legjobban kiszolgálják.

A változásokat általában nem jelentik be előre a YouTube fejlesztői, viszont ezúttal kivételt tettek és ígéretük szerint a jövőben is tájékoztatást fognak adni a felületet érintő változásokról. Nézzük mire lehet számítani a közeljövőben a YouTube-on!

Mobil applikáció csatorna menedzseléshez

A jövőben bárhol, bármikor tudjuk majd csatornánkat menedzselni egy külön erre a célra létrehozott mobil applikáció segítségével. Ahogy a Facebook esetében már régóta elérhető a „Pages” alkalmazás a tartalomgyártók számára, úgy a YouTube is hamarosan bevezeti alkalmazását a YouTuberek legnagyobb örömére.

Monetizáció maximalizálás

A YouTube esetében a leghevesebb vitákat egyértelműen a monetizációt érintő kérdések váltják ki, hiszen a tartalomgyártók hiába érnek el esetenként nagyobb nézettséget, mint egyes televízió csatornák programjai, az ő bevételeik jelenleg töredékei a tv-s szereplőképhez képest.

founding.PNG

A Google természetesen elismeri ezt a problémát és a jövőben igyekeznek kibővíteni a monetizációs lehetőségeket. Ennek egyik módja a non profit szervezetek esetében már tesztelés alatt lévő adakozás bevezetése, ahol a nézők tudnak hozzájárulni a csatorna tulajdonos bevételeinek növeléséhez. Közösségi alapon történő pénzszerzés nem újdonság és számos esetben már hatalmas sikereket ért el ez a fajta üzleti modell.

Az adakozás mellett másik megoldás lehet a fizetős csatornák bevezetése (már 8 országban elérhető a lehetőség), melynek keretében havidíjas alapon tudunk előfizetni csatornákra, ahol teljes reklámmentesség mellett élvezhetjük a szórakoztató tartalmakat. Saját meglátásunk az, hogy a fizetős feliratkozás sikere jelenleg sokkal korlátozottabb, mert számos országban még nem létezik ennek hagyománya (hazánkba is csak hamarosan érkezik meg a Netflix).

Creator Academy fejlesztés

A YouTube marketingesei azon dolgoznak, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsák a tartalomkészítők számára, hiszen folyamatosan fejlesztik saját oktató anyagaikat, amelyeket a Creator Academy aloldalon tudnak a felhasználók elérni. A jövőben is folytatódik a felület fejlesztése és tökéletesítése a visszajelzésekre és igényekre alapozva.

Feliratozás kiterjesztése

A YouTube videók megtekintésének 80%-a mára már az USA-n kívülről történik, így elengedhetetlen, hogy a felületet a lehető legjobban személyre szabják a nyelvek tekintetében. Ennek folyamata már rendkívül jól halad, azonban a YouTube fejlesztői itt nem állnak meg, hiszen hamarosan 60 nyelvre tervezik bevezetni az automatikus feliratozást a videókban. Kíváncsian várjuk!

captions.PNG

Audio Library bővítése

A YouTube felüleltén jelenleg is elérhetőek ingyenes zenei anyagok, azonban ezek száma nagyon korlátozott (pár száz darab érhető el csupán). A jövőben megkezdődik ennek folyamatos kibővítése újabb számokkal és hang efektekkel annak érdekében, hogy minden felhasználó megtalálja a számára ideálisat.

Bevétel megosztás Mashup esetén

Rengeteg alkalommal fordul elő a YouTube-on, hogy egy feltörekedni vágyó zenész híres előadók számait dolgozza fel, készít belőle ún. mash up-ot. Ekkor azonban a rendszer automatikusan követeli a felhasználótól a tartalomegyezés elismerését, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a feldolgozást készítő semmilyen bevételt nem kap az általa készített feldolgozásból.

mashup.PNG

A YouTube fejlesztői elhivatottan dolgoznak egy olyan rendszer kialakításán, amely képes lesz lekezelni ezeket a mash up alkotásokat és ennek fejében a bevételeket is megosztja majd a szám eredeti tulajdonosa és a feldolgozó között. Úgy gondoljuk ez a fejlesztés sokat lendíthet pozitív irányba a felület megítélésében és ennek hatására fognak megjelenni újabb egyéniségek a YouTube-on.

A fent bemutatott jövőbeli változások mind-mind izgalmasan hangzanak, kíváncsian várjuk ezek bevezetését a felületen. Amennyiben tetszett cikkünk, akkor ne habozz megosztani barátaiddal, ismerőseiddel, hogy ők is tudást szerezhessenek a YouTube jövőbeli változásairól.

Stay Tuned!

komment

Ingyenes zenetárak a YouTube videókhoz

2014. február 26. 10:49 - Deli Norbert - HD

music.bmpHa videót készítünk, sokszor belefutunk abba a hibába, hogy egy jogvédett zenével próbáljuk közzétenni és így a YouTube automatikusan észleli, hogy valaki más hanganyagát használjuk. Ennek legsúlyosabb következményei, hogy lenémítják, esetlegesen letiltják az egész tartalmat és az elérhetetlenné válik mások számára.

Enyhébb büntetésként, ha nem is tiltják le, de a videóból származó bevétel eltűnik, pedig a képi tartalmat mi állítottuk elő. Ennek elkerüléséért olyan hanganyagokat és zenéket érdemes használni, amelyek ingyenesen felhasználhatóak, nincs jogi következményük, ha használjuk a videó megosztó portálon. Arról már nem is beszélve, hogy ha mind a képi, mind a hang jogokkal mi rendelkezünk, akkor nagyobb részét kapjuk meg a reklámbevételeknek.

Ingyenesen felhasználható zenét nagyon sok helyen találhatunk. A Creative Commons non-profit szervezetnek hála, nagyban megkönnyíti a keresésüket. Hiszen egy zenetárat üzemeltetnek és bővítenek, amit mindenki szabadon használhat és szerkeszthet. Ilyenek például azok a zeneszámok, amiket magáncélokra, YouTube-on terjeszthetünk és megoszthatunk. Jöjjön néhány olyan oldal, amelyekről ilyen zenéket tudunk letölteni, teljesen ingyenesen, de mégis jogilag tisztázott formában.

1. Jamendo – 420 ezer zeneszám               

zenetarak-01.JPG

A Jamendo egy egyszerűen kezelhető és átlátható oldal. Mindösszesen csak rá kell keresnünk egy előadóra, műfajra, vagy hangszerre és rögtön kiadja nekünk, mikből tudunk válogatni. 12 online rádióból is választhatunk, az aktuálisan futó számot pedig le is tölthetjük.

Minden hanganyag Személyes használatra ingyenesen letölthető, ilyenkor mp3 formátumban kapjuk meg őket. Ahol a PRO felirat látható a hang mellett ott viszont fizetnünk kell a Céges (ami a YouTube monetizált videókat is jelenti) felhasználásért. 

2. Free Stock Music – 100 ezer zeneszám 

zenetarak-02.JPG

 

Mindösszesen csak regisztrálnunk kell, és máris élvezhetjük az oldalon fellelhető zeneszámokat. A böngészés és keresés ugyan kicsit tagolatlan, mint társainál, ám kárpótol bennünket a rengeteg műfaj, amelyből bátran válogathatunk kedvünkre.

 

3. Free Music Archive – 60 ezer zeneszám

 

zenetarak-03.JPG

Ugyan még csak béta verzióban érhető el, de máris elképesztő mennyiségű zenéből válogathatunk kedvünkre. Reméljük, hogy sokáig fenn fog még maradni és láthatjuk a végleges, készenlétben álló oldalt is.

 

4. Beatpick – 30 ezer zeneszám

zenetarak-04.JPG

A Beatpick már egy kicsit körülményesebb, mint az előbb felsoroltak. Ha le szeretnénk tölteni valamit, részletesen meg kell adnunk, milyen célokra használjuk a kiválasztott zenét. Magánfelhasználásra a legtöbb teljesen ingyenes, ám van néhány, amiért fizetnünk kell egy-két dollárt, a licenc megvásárlásához. Onnantól kezdve viszont teljes körű joggal rendelkezünk, így biztos, hogy nem lesznek problémák a terjesztésével. 

5. Free Play Music – 15 ezer zeneszám

zenetarak-05.JPG

Ez az oldal kifejezetten a YouTube videókra összpontosítva gyűjti össze nekünk az ingyenes zeneszámokat. Egy regisztrációért cserébe, bármit letölthetünk és 99(!) évre megvásárolhatjuk az adott szám licencét, teljesen ingyenesen!

6. YouTube hangkönytár - pár száz zeneszám

zenetarak-06.jpg

A YouTube szeptemberben bevezetett újdonsága a Hangkönyvtár. Az itt található pár száz hangfájllal biztosak lehetünk abban, hogy nem lesznek problémáink a felhasználási jogokkal. A részletes szűrőrendszerrel pedig nagyon könnyű a keresés.

Továbbá két YouTube felhasználó is azon szorgoskodik, hogy nekünk könnyebb legyen a tartalomgyártás. Egy-egy csatornán belül gyűjtik össze nekünk a hanganyagokat, amiket egyszerűen csak a leírásban megtalálható letöltési linkekkel, máris birtokba vehetünk:

 - https://www.youtube.com/user/NoCopyrightSounds

 - https://www.youtube.com/user/ByeByeCopyright

Bízunk benne, hogy hasznosnak találtátok cikkünket és szívesen vesszük ha megosztjátok barátaitokkal, munkatársaitokkal a közösségi gombok segítségével.

Stay Tuned!

komment

Lopják tartalmaid, sértik szerzői jogaid a YouTube-on? Itt a megoldás!

2013. október 14. 13:33 - Farkas Dániel - HD

Az elmúlt évben nagymértékben megemelkedett a videós tartalmak szerzői jogaival kapcsolatos kérdések száma. Mi is számos olyan megkeresést kapunk hétről hétre, amikor tartalomtulajdonosok kérnek segítséget szerzői jogaik érvényesítésében akár úgy is, hogy az ő cégük, márkájuk nincs jelen a YouTube felületén.

content id cikkbe.png

A szerzői jogokkal kapcsolatos megkeresések számának növekedése egyértelműen a pénzszerzés (monetizáció) hazai engedélyezésével köthető össze, hiszen amíg nem lehetett kézzel fogható anyagi javakat szerezni a felületről, addig többen csak legyintettek a másolásokkal, lopásokkal kapcsolatban.

Mára azonban égető kérdés lehet, hogy urald saját jogi tartalmaidat a YouTube felületén, legyen az vizuális, audio, avagy audiovizuális „termék”. Sok tartalomgyártó (jellemzően nem multinacionális cégek) számára a jogok érvényesítése nagyon nehéz, hiszen csupán a videók alatt elérhető jelentés benyújtása áll rendelkezésükre (igen bonyolult módon) és ez általában több hetes átfutást igényel.

Ennek a korszaknak azonban vége, hiszen mostantól akár egyetlen kattintással letiltathatjuk azokat a videós tartalmakat, amelynek jogait mi birtokoljuk. Természetesen ez a lehetőség továbbra sem mindenki számára érhető el közvetlenül, hiszen minden tartalom készítőnek csatlakoznia kell egy úgynevezett Multi Channel Network hálózatba.

A HD marketing egyike azon kiemelt YouTube Ügynökségnek hazánkban, aki rendelkezik ilyen hálózattal immáron két hónapja. Azon csatornák számára, akik csatlakoznak hálózatunkhoz a jövőben, nem kell aggódniuk szerzői jogaik érvényesítésért, hiszen szakembereink a YouTube Content ID rendszerének segítségével azonnal kiszűrik a duplikációkat, vagy referencia fájlok alapján tiltják a másoló videójának megjelenítését a felületen. Az alábbi képet egy perccel azt követően készítettük, hogy érvényesítettük egyik partnerünk jogait. Jól látható, hogy azonnal letiltotta a YouTube a videót:

HD marketing tartalma.jpgSzerzői jogok érvényesítése a YouTube-on egyetlen kattintással

A szerzői jogok érvényesítésével kapcsolatban hosszú regényeket lehetne írni annak lehetőségeiről, amely minden csatorna tulajdonos számára különböző lehet, így arra kérünk mindenkit, akit érdekel ez a fajta megoldás és kíváncsi a részletekre, az lépjen velünk kapcsolatba az alábbi form segítségével és mi rövidesen felkeressük.

Természetesen a szerzői jogok kezelése mellett számos egyéb kiemelkedő haszna is van a HD marketing hálózatához való csatlakozásnak, amelyekről a YouTube Ügynökségünk weboldalán olvashatsz részletesen.

Bízunk benne, hogy sokatoknak nagyon hasznos volt cikkünk és a jövőben még többen csatlakoztok majd jelenleg is jelentősen növekedő Multi Channel Hálózatunkhoz!

Ha tetszett cikkünk, vagy érdekes lehet ismerőseid, munkatársaid számára is, ne habozz megosztani velük a közösségi gombok segítségével! Köszönjük!

Stay Tuned!

komment
süti beállítások módosítása