5 tényező amire figyelj, amikor YouTube Partnert választasz

2014. július 24. 11:00 - Farkas Dániel - HD

Bizonyára nagyon sokan tudjátok, hogy a YouTube-on minden tartalomgyártónak lehetősége van partnerségre lépni úgynevezett Multi Channel Network-cégekkel. A partnerség lényege, hogy az MCN-ek segítséget nyújtanak neked csatornád optimalizálásában, népszerűsítésében a bevételeid egy előre meghatározott részéért cserébe. Egy jó partner amellett, hogy hasznos tanácsokkal lát el, igyekszik számodra szponzorokat is szerezni, továbbá szívén viseli a csatornád márkaépítését is.

A világon több ezer MCN partner érhető el jelenleg, azonban alapjaiban nem sokban különböznek egymástól ezek a cégek. A legfontosabb különbség általában a szerződési feltételek és a nyújtott support minősége.

youtube-mcn.jpg

Az elmúlt 1 évben rengeteg olyan hazai YouTuber-el beszéltünk, akik szinte kivétel nélkül megbánták már, hogy annak idején nem olvasták el figyelmesen az általuk aláírt szerződést. Éppen ezért elhatároztuk, hogy összegyűjtjük azt az 5 legfontosabb tényezőt, amire mindenképpen érdemes odafigyelni egy partnerrel való szerződés során.

1. Mennyi az annyi?

Az MCN-ek két típusú bevételmegosztást alkalmaznak a YouTuberekkel. A legtöbbek által ismert bevételmegosztás százalékos alapon történik, ilyenkor az MCN a realizált bevételek átlagosan 40-20%-át kéri el. A második típus pedig a fix 1000 megtekintésenkénti javadalmazás (CPM), ahol ez az érték 0,25$ és 2$ között szokott mozogni.

Bármelyiket is ajánlják neked, gondold végig, hogy számodra ez előnyös vagy sem. Miért érné meg 40%-ot odaadni valakinek, ha 20%-ért is ugyanazt megkaphatod? Csak akkor szerződjetek le akár 40%-al, ha meg vagytok győződve arról, hogy az a partner be fogja tartani amit ígért. Amennyiben nem így tesz az MCN, akkor elveszik a pénzed egy része.

youtube-earnings.jpg

A fix CPM megállapoás esetén pedig gondold végig, hogy a csatornád jelenleg mekkora bevételt termel 1000 megtekintésenként és ennek fejében fogadd el az ajánlatát egy hálózatnak. Továbbá gondolj arra is, hogy a jövőben a hazai piacon minden bizonnyal növekedni fognak a hirdetési árak, így ha 2 évre elkötelezed magad, akkor hosszú távon jelentősebb összegtől eshetsz el.

A legnagyobb hálózatok (pl.: Machinima, Maker, stb.) sokszor szponzorációkat is lebegtetnek, de saját tapasztalatunk az, hogy hazai felhasználó még nem kapott ilyen szerződéseket, így nagyon óvatosan kezeljétek az ilyen ajánlatokat.

Egy szó mint száz, érdemes részletesen átnézni a Partner által kínált szolgáltatást és ennek pénzügyi hátterét.

2. Szerződések időtartama és lemondási feltételek

A szerződések időtartama és lemondási feltételek a legtöbbek által figyelmen kívül hagyott információk. Az MCN-ek zöme 1-2-3 évre szerződik le a tartalomgyártókkal, amely nem is okozna problémát, azonban a szerződések tartalmaznak egy olyan kitételt, hogyha a YouTuber nem jelzi a szerződés lejárati dátuma előtt 30-60-90 nappal a kilépési szándékát, akkor automatikusan megújul az együttműködése a jelenlegi partnerével. Mivel jogilag teljesen legális lépés, hiszen aláírtad a szerződést amiben ez benne van, így később hiába reklamálsz, nem tudsz mit tenni a kilépés érdekében. Figyelj oda te is erre, hiszen akár évekre beragadhat a csatornád egy olyan MCN-nél, akivel már nem szeretnél együttműködni.

3. Support minősége

További tapasztalat egyes MCN-ek terén, hogy sokszor csak hetekkel később, vagy egyáltalán nem válaszolnak az általatok beküldött kérdésekre, panaszokra. Ennek oka igencsak egyszerű: Nincs kapacitásuk rá. Ez pedig igazán bosszantó lehet abban az esetben, ha valaki éppen a te tartalmad másolásával ér el százezres nézettséget úgy, hogy még a bevételek sem hozzád kerülnek. Olyan MCN-t válassz, ahol maximum 1 napon belül választ kapsz a kérdéseidre.

Support.jpg

4. Bevételek elszámolása

Az általad szerzett bevételeket rendszerint egy hónapos csúszással kapod kézhez. Ennek legfőbb oka a Google, hiszen minden hónap utolsó harmadában kapják meg az MCN-ek is az előző havi elszámolást. Fontos szempont emellett az adózás kérdése is, hiszen a YouTube-ból származó bevételek is adókötelesek, így az mindenképpen érdeklődj az elszámolás menetéről a leendő partnerednél mielőtt az adóhatóság kopogtat nálad.

5. Tartalmak kezelése, oktatás

Egy igazán jó partner hálózat valóban törődik a partnereivel és minden esetben segít a tartalmait monetizálni és megvédeni a másolatok feltöltésétől. A monetizáció intézése mellett edukál téged annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb lehess a YouTube felületén. A hálózatnak is érdeke, hogy téged sokan nézzenek, mivel a bevételei gyakorlatilag nagyrészt tőled függenek. Amennyiben ezeket nem kapod meg, akkor nézz új partnert magadnak.

youtube-463842675.jpg

Mielőtt tehát partner céget választanál vizsgáld meg a fent említett tényezőket annak érdekében, hogy a legjobb választást hozhasd meg a csatornád sikeressége érdekében. Véleményünk szerint érdemes a saját nyelvedet beszélő MCN-t választani, hiszen amellett, hogy könnyen megértitek egymást, fizikailag is tudtok találkozni ha egy problémás helyzet úgy hozza.

Mi a Star Network-nél mindent megteszünk, hogy leendő és már meglévő partnereinket maximálisan tájékoztassuk, kiszolgáljuk és minden kérdésükre igyekszünk pár órán belül választ adni. Ha téged is érdekel az ajánlatunk, akkor látogasd meg honlapunkat és tekintsd meg csomagajánlatainkat.

Bízunk benne, hogy sokatok számára hasznos volt a bejegyzésünk és sok-sok kellemetlen perctől kímélünk meg titeket a jövőre nézve. Oszd meg te is barátaiddal cikkünket, hogy ők se maradjanak le róla!

Stay Tuned!

11 komment
süti beállítások módosítása