Egy love brand, tele szeretettel... Öröm az utcákon!

2017. június 14. 13:00 - Tóth Lili SN

marisrudi_2.PNG

A Pöttyös Túró Rudi a ’70-es évek óta elérhető a magyar piacon, azóta is a fogyasztók nagy kedvence. Szüleink és saját gyermekkorunk egyik fénypontja, az édesség magyar megfelelője. A fogyasztói társadalom csúcspontjához közeledve azonban egyre több és több csokis édesség került a boltok polcaira, egyre több hűtött finomság közül válogathattunk, éppen ezért a Z generáció számára a hideg nasi nem egyértelműen piros-fehér Pöttyös, és ha ismerik is azt a tinédzserek, nem köti őket hozzá érzelmi szál.

A probléma kiküszöbölésére, a szeretet-márka célcsoportjának bővítésére éppen ezért 2017 első két hónapjában márkaismertség növelő kampányt indítottunk a Pöttyössel együttműködve. A projekt célja az volt, hogy a fogyasztók márka iránti érzelmi kötődését erősítse.

potty1.PNG

Első lépésként meg kellett találnunk a helyet, ahol az adott generáció tagjait nagy számban fellelhetjük. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy választ találjunk a kérdésre: a YouTube az a platform, amit kerestünk. És kire hallgatnak a fiatalok? Kiknek a véleménye van rájuk befolyással? Szirmai Gergő, Csizmadia Gabi, Herczeg Hajni, Dezső Bence, BENIIPOWA, avagy népszerű YouTubereink, akik számára egyenes az út rajongóik szívéhez.

Az elmúlt években többször találkozhattunk már személyre szabható, minket vagy szeretteinket célzó kedves üzenetekkel a Pöttyös Túró Rudik csomagolásán, idén először azonban videókampány is épült a kedves szavak köré, melyet a már fent említett videósok népszerűsítettek.

Mivel a Pöttyös kortalan, a kampány sem szűkítette le címzettjeinek körét a legfiatalabbakra. A kampány a fogyasztók széles skáláját bevonta, 3 és 99 év között bárki azonosulhatott vele, az elérnikívánt generációk tagjai pedig kifejezetten úgy érezhették, kedvenc videósaik személyesen őket szólítják meg. A videók ugyanis különböző korú, nemű, stílusú, státuszú és életvitelű YouTuberek által, saját technikájukkal és felfogásukkal lettek elkészítve, kötetlen, kreatívabbnál kreatívabb módon. További érdekessége volt a mozgalomnak, hogy a szeretet-kampány Pöttyös-kihívássá alakult, ezáltal a videósok egymást kihívva, továbbadták az üzengetés örömét. kristofrudi.PNG

Csizmadia Gabi őszintén válaszolt rajongói kérdéseire, Csorba Anita igazi DIY-módra tortát sütött a rudikból, Beni teljesítette a suttogó kihívást, luckeY pedig Sopron utcáin, járókelőket lepett meg a kedves üzenetekkel. Herczeg Hajni az üzengetés mellett süteményt készített szeretteinek, Dezső Bence személyes történeteit mesélte el a Pöttyös-üzikkel, míg Szirmai Gergő egy „Miért ne utazz el” story time videójában üzente: Siess haza!

A videósok az elérések maximalizálása érdekében Facebookon és Instagramon posztolták fotóikat, így üzenve távoli szeretteiknek. Nemcsak egymást hívták ki online felületeken, de rajongóikat, követőiket is arra buzdították, üzenjenek a számukra fontos embereknek egy Pöttyös rudival.

A kampány arcain túl egyéb YouTuberek is csatlakoztak a mozgalomhoz, így többek között Maris és Magyar Barbi, Videójáték Zsolti, és Szabó Kristóf üzenetei is Instagram-posztok keretein belül értek célba.

potty6.jpgA kedvesebbnél kedvesebb szavak, a meglepetés ereje és a kampány kihívásszerű tovább- és továbbadása egyértelműsítette: a Pöttyös egy igazi szeretetmárka, egy kapocs köztünk és szeretteink között.

További érdekes esettanulmányokért keresd fel honlapunkat: http://starnetwork.hu/youtube-esettanulmanyok/ !

Szólj hozzá!

YouTube esettanulmány - Számlázz.hu

2015. október 08. 14:16 - Farkas Dániel - HD

Online számlázásról izgalmasan?

Az online számlázás minden kétséget kizáróan nem tartozik a legérdekesebb témakörök közé, ennek ellenére a Számlázz.hu-val közös YouTube kampányunkban sikerült a témát a felhasználók számára érdekes módon bemutatni. Az eredmények tükrében bátran kijelenthetjük, hogy ők is így vélekedtek! Lássuk hogyan jutottunk el az „uncsi téma” kezdőponttól a többtízezer megtekintőig.

"A Számlázz.hu legfontosabb üzenete – és értéke – a professzionalitás, ez az a központi fogalom, amire a videómarketingünket építjük. Profi a program, profi a működés, és azok a vállalkozások is minket választanak, akik szintén profik a maguk területén. Szerencsére rengeteg ilyen cég van már a felhasználóink között, így igazi jutalomjáték volt kiválasztani közülük is a legérdekesebbeket. Örömmel vállalták a szereplést, és épp úgy lelkesedtek a film-projektért, mint mi magunk. Ráadásul máris jön a „második évad”! :)  Inspiráló közös munka, ami a Star Network "boost"-jával éri el végső formáját."

Szeszlér Vera, marketing-kommunikáció, Számlázz.hu

Koncepció és cél

Az online számlázás önmagában nem túl izgalmas, de a vállalkozások akik használják a Számlázz.hu rendszerét, ők annál inkább! Az első sorozatban négy eltérő profillal rendelkező céget mutattunk be, interjúk segítségével. A nézők így megismerkedhettek mindannyiuk történetével és természetesen meséltek a Számlázz.hu-val való viszonyukról is, amelynek legfőbb üzeneteként a rendszer használatának egyszerűségét hangsúlyozták. Többnyire elhangzott az is, hogy „szeretem”, ami – ha nem egy számlázóprogramról lenne szó – igazi „love brand”-et sugallna.

szamlazzindexkep1.png

A hirdetések célja elsődlegesen új potenciális felhasználók elérése volt, továbbá a már meglévő bázis felé közvetített márkaépítést is megvalósította a kampány.

"A YouTube reklámokat nagy átlagban az első másodperc után elkapcsolom. Ezen gondolkoztam, amikor az első közös megbeszélésre készülődtem a Számlázz.hu-val. Hogyan lehet egy online számlázóról nézhető, izgalmas tartalmat gyártani? Na ez a kérdés volt az, ami feltüzelt a közös együttműködésünk kezdetén, illetve ez az, ami hajt azóta is. A filmeknél az életközeliség, pontosabban az: "Ő én is lehetnék." érzés megteremtése volt a cél, éppen ezért egy narratív, dokumentumfilm jellegű megjelenítést alkalmaztunk, interjúkkal, sok színes vágóképpel. Azt gondolom, hogy a végeredmény várakozáson felülire sikerült, a csapat szenzációs, kíváncsian várom a továbbiakat. Örülök hogy részese lehetek ennek a dolognak."

Őzse Attila - filmkészítő

A kampányban résztvevő cégek az alábbiak: IgaziOliva, fps webügynökség, Galagonya bohóc, Youtyúk. Íme egy példa az interjúkból:

 

További videók itt találhatóak: Számlázz.hu YouTube csatorna

Megvalósítás

A négy 2-3 perces interjúból készült egy-egy rövid, 30 másodperces hirdetés, amelyeket YouTube videós hirdetésekkel népszerűsítettünk a célcsoport körében.

A kampány 2015 májusa és júliusa között zajlott, amelynek keretében átlagosan kéthetente kerültek ki az újabb interjú videók a Számlázz.hu YouTube csatornájára.  A YouTube kampány során mind az InStream (PreRoll), mind az InDisplay (keresési, ajánlóban megjelenő) hirdetéstípus alkalmazásra került az elérés maximalizálásnak céljából.

„A kampányok célzásának meghatározásánál igyekeztünk a célcsoportot a lehető legjobban lefedni amellett, hogy a holtszórást a minimumra csökkentsünk. Ennek eredményeként három célcsoportot alkalmaztunk, amely tartalmazott kulcsszó alapú, érdeklődések által meghatározott és remarketing targetálást.

 Farkas Dániel, YouTube szakértő, Star Network

Eredmények: a piaci átlag ötszöröse!

A YouTube kampány során kiemelkedő eredményeket sikerült elérni a célközönség körében, hiszen az automatikusan elinduló videó hirdetések esetében átlagosan 40-50% közötti közönségmegtartást regisztrált az AdWords rendszere (a piaci átlag 10-15% között mozog rendszerint), amely gyakorlatilag azt jelenteti, hogy minden második felhasználó végignézte a kampány során a Számlázz.hu hirdetéseit. Legjobban az fps webügynökség hirdetése teljesített, amely 57,34%-os megtekintési arányt ért el.

 

A PreRoll és a Megjelenítési hirdetések közel félmillió alkalommal jelentek meg együttesen a YouTube felületén és a videók átlagos megtekintésenkénti költsége (CPV – cost per view) 2,5 forint lett, amely a piaci átlaghoz képest jelentősen kedvezőbb. Az alacsony megtekintési költség fordított arányban van a megtekintési százalékkal, hiszen minél többen néznek meg egy videós spot-ot, annál kedvezőbb CPV-t tudunk elérni. Ez egy újabb jelentős érv arra nézve, hogy érdemes kifejezetten interaktív és figyelemfelkeltő, YouTube-ra specializált hirdetési videókat készíteni.

A hirdetések megtekintésének 55-60%-ka érkezett férfiaktól, míg korosztályt tekintve a 35 és 44 év közöttiek domináltak, kis mértékben megelőzve a 25-34 év közötti korosztályt. További érdekesség a kampánnyal kapcsolatosan, hogy a három alkalmazott célzási típus közül (kulcsszó alapú, érdeklődési kör, remarketing) a szavak alapján történő targetálás volt magasan legaktívabb. Ez a témakör specialitásának is köszönhető, hiszen rendszerint az érdeklődés alapú célzás generálja a legnagyobb forgalmat.

Tapasztalatok

A kampány remek példaként szolgálhat azon szolgáltatók számára, akik szolgáltatását nem könnyű érdekes módon bemutatni. A kampány sikerére alapozva a Számlázz.hu folytatja kampányát 2015 őszén, amelynek keretében újabb interjúkkal és hirdetésekkel jelentkeznek majd.

A YouTube optimalizált videós hirdetések újabb remek érvvel szolgáltak arra nézve, hogy megéri a felületre optimalizálni koncepciónkat, hiszen a magas megtekintési arányok jelentősen csökkentik a megtekintési költségeket és a kampány összköltségét is.

infografika_eredmenyekrol.jpg

 

Szólj hozzá!

Egyedülálló videós kampány a YouTube-on

2014. november 06. 11:54 - Farkas Dániel - HD

Hétfőtől látható a YouTube-on az 576 Kbyte és a Microsoft közös videós kampánya, melynek szereplői ismert YouTuberek. A kezdeményezés egyedülálló Magyarországon, hiszen a megrendelők elsőként ismerték fel és használják ki olyan YouTube-os műsorgyártók népszerűségét és szaktudását, akik gaming (videójátékok) témakörében több százezres követőbázissal rendelkeznek.

A főszereplők: Szirmai Gergely (Hollywood News Agency csatorna), Kiss Imre (GameDay Iroda csatorna) és a hazai Minecraft társadalom legfőbb egyénisége, Gergely Viktor (Pingvinharcos csatorna).

A kampány érdekessége továbbá, hogy az elkészült videókban nem csak szereplőként jelennek meg a YouTuberek, hanem az egész reklám az ő munkájuk a kreatív ötlettől egészen a megvalósításig. A stáb 5 különböző tematikájú videót készített el, amelyek hetente jelennek majd meg Pre-Roll hirdetések formájában a YouTube-on.

A kampányok kezeléséért a HD marketing - Magyarország egyik legnagyobb PPC ügynöksége – felel. és  A kampányhoz szakmai segítséget nyújt továbbá a Star Network YouTube ügynökség,  a résztvevők YouTube csatornáinak menedzsere.

A rendezésért Koblicska Örs, az operatőri munkáért Sepsi Gergő, a hangmérnökségért Érsek Lajos és a gyártásvezetésért Vogel Eszter felelt.

Az első napok eredményei alapján rendkívül jól fogadta a célközönség a kampányt, hiszen a Pre-Roll videót a felhasználók 37%-a nézte eddig végig a magyarországi átlagosnak számító 12-14% helyett.  4,1%-uk rá is kattint a hirdetésre, ami szintén jóval magasabb az 1% alatti átlagnál. A videóról alkotott személyes kommentek pozitívak, amely ugyancsak jelentős eredmény." 

A videós kampány sikere hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben egyre több márka, cég kezdjen el hirdetni dedikáltan a YouTube felületén - akár népszerű YouTuberek bevonásával. A kampányban elért eredményekről részletes esettanulmány készít a Star Network.

Bízunk benne, hogy nektek is tetszeni fog a kampány. Minden megosztást köszönettel veszünk!

Stay Tuned!

1 komment

6+1 hasznos tipp YouTuberek számára

2014. május 30. 10:19 - Farkas Dániel - HD

A YouTube a világ vezető videómegosztó oldala, egy hely, ahol folyamatosan újabb és újabb egyéniségek tűnnek fel vagy süllyednek a mélybe. Rengeteg olyan esettel találkozunk kiemelt YouTube Partnerként, hogy egyes felhasználók berobbannak videójukkal a YouTube világába és ugyanilyen gyorsan tűnnek is el a felületről akaratuk ellenére.

Ilyenkor az esetek döntő többségében a tudatos csatorna menedzsment hiányában találjuk meg a hanyatlás okát (pl.: nem építenek feliratkozó bázist). Mai cikkünkben szeretnénk a YouTuberek számára néhány hasznos tanáccsal szolgálni annak érdekében, hogy hosszú távon sikeresek lehessenek.

1. Alkalmazz csatorna előzetest

 Minden csatorna tulajdonos számára elérhető lehetőség a csatorna előzetes alkalmazása. Ennek az eszköznek a segítségével minden olyan felhasználó számára akik még nem iratkoztak fel csatornádra, megjeleníthetsz egy intro videót, amiben megkéred őket, hogy kövessenek téged. Az alábbi kép egy hazai példa a GameDayIroda jóvoltából akik fél év alatt közel 70 ezres követőtábort építettek ki:

Gameday.PNG

A csatorna előzetest saját csatornánk cover képe alatt található „Csatorna navigáció” menüpontban tudjuk aktiválni, majd beállítani.

2. Külső kommentárok használata

 Biztosan te is láttál már olyan YouTube Videót amiben külső weboldalra mutató link szerepelt. Ezek a megoldások remekül használhatóak forgalomterelésre mindenki által. A külső kommentárok használatának feltétele, hogy weboldalad összekösd YouTube csatornáddal és ezt követően nyílik lehetőséged a funkció használatára.  Az alábbi példa a Shop Builder Webáruház YouTube csatornájáról származik:

Shop Builder kommentár.PNG

A funkció egyetlen hiányossága, hogy csupán arra az oldalra tudunk linkelést végrehajtani, amellyel összekötöttük YouTube csatornánkat. 

3. Használj bevezető klipet videóid előtt

 Számos YouTuber esetében találkozunk azzal a problémával, hogy a videóik elé nem készítettek intro videót, amellyel jelentős márkázási lehetőségtől fosztják meg magukat. A YouTube egyik legújabb fejlesztéseként a videók törlése és újbóli feltöltése nélkül tudunk egy maximum 3 másodperces introt helyezni a videóink elé. A funkció a „Videóba ágyazott programok” oldalon érhető el:

márkaintro.PNG

4. Csatorna kulcsszavak kitöltése

 Talán a hazai YouTuber közösség leginkább elhanyagolt beállítása a csatorna kulcsszavak megadása. Bizony nem csupán a videóknak kell kulcsszavakat megadnunk, hanem a csatornánk számára is. Ezzel tudjuk biztosítani a felhasználók számára, hogy ne csupán egyes videóinkat találják meg, hanem magát a csatornát is, ahol számos érdekes tartalom érhető el. A csatorna kulcsszavakat a csatorna beállítások „Speciális” pontja alatt tudjuk megadni:

csatorna kulcsszó.PNG

5. Videók teljesítményének vizsgálata

 A YouTube analitika széleskörű információkat nyújt a csatorna tulajdonosok számára, amelyből olyan fontos kérdésekre kaphatnak választ, mint például a nézők neme, kora, forgalom forrásai vagy nem utolsó sorban a bevételek alakulása. Mindezek mellett azonban elérhető egy nagyon hasznos funkció is, amelyet Közönségmegtartás névre kereszteltek el. A funkcióval vizsgálni tudjuk az egész csatorna, vagy akár videók közönség megtartását is.  Az alábbi kép a Brains együttes egyik kedvelt számának közönségmegtartását mutatja:

Közönségmegtartás.PNG

A YouTube manapság már sokkal fontosabbnak tartja egy videónak a közönségmegtartását, mint nézettségét, hiszen ez sokkal közelebb áll ahhoz, hogy egy tartalom jó vagy sem (a rosszat nézettsége tehát hiába nagy a kíváncsiság miatt).

6. Derítsd ki konkurenseid milyen kulcsszavakat alkalmaznak

 Sokszor kérdezik tőlünk YouTuberek, hogy miként tudnák megnézni, hogy egy adott felhasználó milyen kulcsszavakat használ a videója optimalizációjához. Ilyenkor minden esetben meglepődnek, hogy milyen egyszerű ennek kiderítése. Ahhoz, hogy megtudd egy videó kulcsszavait csupán a videó mellett kell jobb klikkel kattintani és az oldal forrását megnyitni.

Itt keress rá a „keyword” szóra és máris láthatod, hogy konkurensed mire optimalizál. A forráskódban kettő „keyword” találat is lesz, ahol a második tartalmazza az összes kulcsszót.

+1 - Ingyenes hírlevél Tanfolyam

 A Star Network-nél útjára indítottunk egy 19 részből álló ingyenes YouTube hírlevél tanfolyamot azok számára, akik még csak most barátkoznak a YouTube területével, vagy szeretnének többet tudni a felület lehetőségeiről. Iratkozzatok fel tudás anyagunkra, amelyben a fent említett beállításokat is részletesen ismertetjük.  Ide kattintva a részletes tematika és a jelentkezési űrlap érhető el.

Hírlevél fejléc 600x125.png

Bízunk benne, hogy hasznos tanácsokkal gazdagodtál és te is alkalmazni fogod a fent írt beállításokat a csatornád népszerűségének növelése érdekében. Ha tetszett cikkünk, akkor oszd meg barátaiddal, munkatársaiddal a közösségi gombok segítségével!

Stay Tuned!

5 komment

Hogyan hódította meg egy svéd srác a YouTube csúcsát

2014. május 21. 11:24 - Tóth Bálint Star Network

Ebben a cikkünkben szeretnénk egy kis érdekességet bemutatni, amely sok YouTube felhasználó számára fontos kérdés. Bemutatjuk nektek PewDiePie-t (csatornája itt érhető el: https://www.youtube.com/user/PewDiePie), aki jelenleg a YouTube legtöbb feliratkozójával rendelkező csatornáját birtokolja, és bemutatjuk, hogyan érte el oda, ahol most áll. Tarts velünk, számos érdekes és hasznos tanulsággal fogunk szolgálni!

PewDiePie csatorna borító.PNG

Ki is PewDiePie? Igazi nevén Felix Arved Ulf Kjellberg, svéd származású és jelenleg 24 éves srác, aki csatornáját 2010-ben hozta létre, és azóta elsősorban játékvideókat tölt fel, valamint számos vicces  vlog videót. Jelenleg egy óriási, közel 27 MILLIÓS (!) feliratkozó bázisnak örvendhet, egy videóját átlagosan legalább 1 millióan megtekintik, és majdnem 4,5 milliárd összmegtekintéssel büszkélkedhet, amellyel már jelentős versenytársa lehet a televíziós csatornáknak. Felmerülhet a kérdés, hogy ezt hogyan sikerült elérnie egyáltalán? Mi az, aminek köszönhetően más gamer és úgy általában az összes többi YouTube csatorna fölé tudott emelkedni?

Ehhez először kicsit vissza kell ugranunk az időben 2005-be, amikor is a  YouTube megszületett. A videóportál megjelenésével emberek ezrei töltötték fel videóikat, legyen a zenélős, trükköket bemutató vagy éppen cicákkal teli. Ebben a helyzetben természetesen törekedni kellett a YouTube-nak arra, hogy a kereső a legjobb videókat adja ki, így meg kellett határozni, milyen mutató fogja eldönteni, hogy egy videó jó vagy nem. Végül akkor a megtekintések száma lett meghatározó szám, vagyis azt követően minél nagyobb megtekintés számmal rendelkezett egy videó, minél többször nyitották meg, annál jobb helyezést ér el az ajánlókban. Kezdetben ez jó megoldásnak látszott, azonban később megjelentek a trükköket alkalmazó felhasználók.

Sokan kijátszották a rendszert, mégpedig úgy, hogy olyan indexképet választottak a videónak, ami figyelemfelhívó volt, és a felhasználó megnyitásra ösztönözte. A videó megnyitása után azonban kiderült, hogy maga a tartalom silány és igénytelen, de ez nem számított már, hiszen a videóra rákattintottak, és így a megtekintés száma is nőtt.

Megtévesztő indexképek.PNG

Hogy ezt megszüntessék, 2012 márciusában új algoritmus jött létre, amely már nem a megtekintések számát figyelte, hanem az átlagos nézettségi időt, vagyis azt, hogy hány percet néznek meg a videóból a felhasználók, Minél többet, annál jobb helyezést kap a videó. És ezzel jött el a játékvideók korszaka!

A játékvideók többségében egyszerű felhasználók otthon játszanak, szórakoznak, és ezt töltik fel YouTube-ra. Ennek elkészítéséhez szinte semmi utómunkára, és bármilyen más, plusz időt és pénzt igénylő tevékenységre nincs szükség, így ilyen videókat akár naponta is fel lehet tölteni (PewDiePie is így tesz). Jelenleg átlagosan hetente 8 videót tölt fel 2010 óta, így már 1763 videóval rendelkezik!

Továbbá a játékvideók egyre népszerűbbé válásával egyre többen néztek végig ilyen játékvideókat, vagyis ezeknek az átlagos nézettségi idejük magas, és így a csatorna is magasabb helyezést élvezhet. Egy 2013-as kutatás szerint a játékvideók átlagos hosszúsága közel 10 percet tesz ki, de PewDiePie-nál nagyon sok 15 perces vagy annál is hosszabb is található.

PewDiePie videó.PNG

Na de miért pont PewDiePie az, aki ilyen nagy hasznot húzott az egészből? Természetesen a 2012-es algoritmusváltás előtt már rendelkezett több millió feliratkozóval, amit elsősorban a jó, vicces és rendszeres tartalomnak köszönhető, de a váltás után nőtt meg igazán drasztikusan a csatorna. Csak 2013 júniusában 1,5 millióval nőtt a feliratkozói szám és a 212 millióval a nézettsége! Az első ok, ami ennek hátterében áll, a már korábban kifejtett nézettségi idő. A második ok, ami csak rá jellemző, és ami kiemeli a többi gamer csatorna közül, az a csatorna nemzetköziségében rejlik.

A YouTube algoritmusa alapvetően helyi videókat helyezi előnybe a keresőben számunkra, tehát Magyarországon magyar videókat, Kaliforniában kaliforniai videókat. Vagyis egy magyar csatorna először főleg magyar keresések során jelenik meg jobban, és a népszerűség növekedésével terjedhet tovább más országokba, régiókba. PewDiePie eredetileg a csatornát Svédországban hozta létre, így a svéd kultúrában és közönségben terjedt el először. Nem sokkal később azonban elköltözött Olaszországba, és a YouTube is ezt az országot érzékelte a csatorna forrásaként, így az olasz nézőknél is gyorsan elterjedt. És mindehhez hozzájárul, hogy angol nyelven tölt fel videókat, így az USA-ban, Nagy-Britanniában és a többi angol anyanyelvű országban is nagyon gyorsan terjedt. És ezt egyetlen más csatorna sem tudta egyelőre reprodukálni. 

Összefoglalásként nézzük még egyszer, mik azok a tényezők, amik PewDiePie sikeréhez hozzájárultak?

PewDiePie.PNG

A YouTube-on található egy hosszabb angol nyelvű összefoglaló arról, hogyan lett PewDiePie a number one, ha érdekel titeket, itt megnézhetitek: https://www.youtube.com/watch?v=EgMqhEMhVV8

Reméljük cikkünk érdekes volt számotokra, és megosztjátok a közösségi linkek segítségével! Minden megosztást előre is köszönünk!

Stay Tuned!

42 komment