Újratervezett YouTube-lejátszó

2015. május 12. 10:23 - Daghistani Péter

Mint minden Google szolgáltatás, úgy a YouTube is folyamatosan fejlődik, ám ezeket a fejlődéseket nem mindig nyomják látványosan a felhasználók képébe. Nemrég azonban egy igen látványos fejlesztés vált elérhetővé tesztüzem szintjén, mely magát a lejátszófelületet érinti. Itthon is elérhetővé vált ugyanis a lejátszó új felülete, mely ugyan óriási változtatásokat nem hozott magával, de mindenképpen látványos és előremutató.

A változtatások a képernyő alsó részét érintették, hiszen az állapotsávot és a különféle beállítási lehetőséget érintő gombokat módosították a fejlesztők. A kulcsszó az átlátszóság volt, mely igen egyszerűen hangzik, mégis olyan érzést kelthet a felhasználókban, mintha egy régi korszak dőlt volna meg. Ezzel együtt apróbb grafikai módosítások is történtek, melyeket az alábbiakban szemléltetünk.

player_2.jpg

Átlátszóság

Ahogy említettük, a legnagyobb változtatás egyértelműen az, hogy az egész kezelőfelület átlátszó lett, ezzel pedig sokat növeltek a képi élményvilágon. 2015-ben valahogy pontosan így lehetne elképzelni a YouTube felületét. Tiszta és egyáltalán nem ront bele a szolgáltató és a videósok oldaláról is egyre jobb minőséget kínáló képi világba.

Idősáv

Az idősáv egyik érdekes újdonsága a hossza, mely korábban a képernyő két széléig tartott, ám az új lejátszóban már nem éri el a videó két oldalát, ezzel pedig a funkcionalitás megtartása mellett szintén a képvilágon javítottak. A másik változtatás a vastagságát érintette, hiszen egy picit vékonyabb lett az egész.

player_1.jpg

Gombok és számok

Új funkciók egyelőre nem kerültek beépítésre, de grafikai szinten változtak a gombok és a számok is. Az átlátszó felülethez sokkal jobban illő fehér ikonok méretben, vastagságban és fényezésben is megfelelőek, eltévedni és félrenyomni senki sem fog. A videók aktuális perc, illetve másodpercállását nem emelték ki, de ez nem egy nagy veszteség, illetve a későbbiekben könnyen orvosolhatják ezt a "hibát". Böngészőből nézve letűnt a "megnézendő videók" gomb, teljes képernyő esetében azonban már visszakapjuk, csak a megszokott alsó sáv helyett a jobb felső részen, ahonnan egyébként egyelőre még hiányzik a like és dislike páros. A felületmódosítás érintette a felbontásállítást és egyéb lehetőségeket is, így teljes az összhang.

Összegzés

player_3.jpg

Összességében nekünk nagyon tetszik az új felület, melyre egyértelműen hatással volt a mobilos lejátszó, hiszen az már egy ideje hasonló grafikai szempontok szerint működik. A YouTube részéről nem túl nagy a változtatás, ám mégis sikerül vele javítani az élményeket, ami videózás terén az egyik legfontosabb dolog.

Ha a képek alapján nektek is tetszik az új lejátszó, akkor azt itt tudjátok aktiválni.

komment
süti beállítások módosítása