Minden eddiginél nagyobb lett a negyedik MineCinema

2016. november 14. 15:41 - Dóczi Attila

Idén harmadszorra, összesen pedig negyedszerre rendezte meg a Star Network csapata a MineCinema-t, amire ezúttal több mint 2100-an látogattak el. A két napos rendezvényen megnézhették a legújabb Minecraft filmet, aláírást, közös fotót és ajándékokat zsebelhettek be, 1 órás interaktív programon vehettek részt hazánk legnépszerűbb Minecraft videósaival és menő Minecraftos cuccokat is vásárolhattak.

dsc_0249fenyeltt.jpg

A Minecraft nevű, nyitott világfelépítésű, építkezős-barkácsolós játék noha hivatalosan csak 2011-ben jelent meg, már 2009 óta játszható. Azóta a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb címévé nőtte ki magát, amivel több mint 50 millió ember játszik egy hónapban.

A negyedik MineCinema-ra ezúttal a November 5-6-i hétvégén került sor, rendhagyó módon nem egy nap, hanem két egymást követő napon. Erre szükség is volt, hiszen a rendezvény óriási örömünkre akkora tömegeket képes már megmozgatni, akik egyetlen napba nem is férnek bele.
dsc_2357kicsi.jpg

A szombati napon három vetítés volt: a legnagyobb fanok, és korán kelők már 8 órára ott voltak, 8:45-kor pedig részt vehettek az első vetítésen. Akik teli hassal szeretnek mozizni, azok ebéd utánra 12:15-re érkeztek, a nap zárásaként pedig 15:45-kor kezdődött a harmadik vetítés.

dsc_2360kicsi.jpg

Ezen a napon kizárólag VIP jegyesek vehettek részt, ezzel is növelve a VIP jegy exkluzivitását. A jegy mellé járt még nyakpass, plakát, 3 darab füzet és egy toll is természetesen mind egyedi, MineCinema 4-es design-al. Aki pedig nachos menüt vett a büfében egy ajándék órarendet is bezsebelhetett.

dsc_2408kicsi.jpg

Maga a program mindhárom alkalommal hasonlóan zajlott. Miután megtelt a terem, a filmben résztvevő videósokat egyenként beszólították, és kezdődött is a VIP program, aminek keretében élőben kérdezhetett a közönség a videósoktól, majd activity következett, ahol a feladatot a közönség soraiból adta egy-egy ember, cserébe pedig válaszhatott magának valamit a jobbnál-jobb Minecraftos ajándékok közül, mint például plüss és bögre.

dsc_2403kicsi.jpg

Soha nem látott méretű volt a filmben résztvevő és a helyszínen megjelenő videósok száma. Ott volt zsDav, IceBlueBird, DoggyAndi, luckeY, Csabusa, Walrusz, KD Csapat, Anett és Ancsa, Royalszabi és Ábel von Müller

Most először már hivatalos videós műsorvezetője is volt a rendezvénynek Videojáték Zsolti személyében, aki a hazai YouTube gamer szféra egyik kiemelkedő alakja. Zsolti orgánuma betöltötte a termet, elcsevegett a videósokkal, kérdezgette a közönséget és levezényelte a játékokat is.

dsc_2525.JPG

Miután a VIP program véget ért, el is kezdődött a negyedik MineCinema film, A Fénytelen Királyság. Ezúttal egy fantasy sztori világába repített el minket zsDav, aki a film forgatókönyvírója, rendezője és vágója egy személyben.

Ez a világ alapvetően megosztott, hiszen létezik egy királyság a föld felszínén és egy a föld mélyén is, ezek pedig kölcsönös utálattal és félelemmel tekintenek egymásra. Két „alvilági” főszereplőnknek IceBluBird-nek és zsDav-nak a felnőtté válás első lépcsőjeként munkát kell vállalniuk, a királynő pedig begyűjtőkké nevezi ki őket, akiknek a feladata nem más, mint éjjel felmerészkedni a felszínre, és életüket kockáztatva élelmet szerezni a föld alatt élő nép számára. Kalandos és veszélyes utazásuk során kiderül, hogy nem csak a sajátjuk de egész világuk sorsa a tét. Vajon a szerelem fénye képes lesz beragyogni a fénytelen királyságot?

 A Minecinema filmek folyamatos fejlődést mutatnak, és ez alól a negyedik film sem kivétel. Több résztvevő videósnak ez lett a kedvence a négy közül, és a közönség soraiból is rengetegen nyilatkoztak úgy, hogy remekül szórakoztak: a film dúskált humorban és akcióban.

A vetítés után következett az aláírások begyűjtése, illetve a kötelező szelfik elkattintása, hiszen manapság már a legkisebbeknek is ott lapul a zsebében egy okostelefon, a gyakorlott kezek pedig pillanatok alatt lövik is a szelfit a videósokkal, amit büszkén lehet mutogatni az ismerősöknek.

dsc_2485kicsi.jpg

Este 7 órakor zártuk a napot, és gondolatban már a vasárnapra készültünk, ahol a 3 vetítésre összesen 1500 ember érkezett.

Ez a rengeteg ember főként 6-14 éves fiatalokból állt, de szép számmal vettek részt szülők is a rendezvényen, illetve egy-két kósza tinit is fel lehetett fedezni a közönség soraiban.

dsc_2631kicsidani.jpg

A második nap normál jegyesei nem kaptak exkluzív ajándékokat, és VIP programon sem vehették részt, de szerencsére vásárolhattak MineCinema 4-es plakátokat a helyszínen, így senkinek nem kellett aláírt plakát nélkül hazatérnie. Aki pedig még ennél is többre vágyott, az az McShop kitelepült árusító helyén vásárolhatott magának annyi Minecraftos cuccot, amennyit csak elbírt.

dsc_2558kicsi.jpg

Vasárnap este 7 órakor fáradtan, de elégedetten zártuk a rendezvényt, és külön örömünkre szolgált, hogy noha a főszereplő videósok elfáradtak a több tízezernyi aláírás kiosztásától, mégis nagy élmény volt számukra részt venni a negyedik MineCinema-n.

Köszönjük nekik, hogy ismét összehozhattunk közösen egy remek rendezvényt, nektek pedig, hogy eljöttetek!

Közvetlenül a film előtt megkérdeztük a közönséget, hogy jártak-e már valaha MineCinema-n. Sokan voltak, akiknek ez volt életük első ilyen rendezvénye – és sokak elmondása alapján a következőre is biztosan jönni fognak – de a közönség legalább fele részt vett már az egyik előző alkalommal is. Ennek borzasztóan örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy sikerült olyan élményekkel gazdagítani a résztvevőket, amiért megéri visszalátogatni.

dsc_2519kicsi.jpg

Külön büszkeség számunkra, hogy a megkérdezett szülők szinte mindegyike élvezte a filmet - még ha nem is ők a célközönség - az interaktív programokon pedig remekül szórakoztak.

Reményeink szerint a másik célt is sikerült megvalósítanunk, hogy valamelyest mindig megújuljunk és még gazdagabb élményt adjunk, mint az előzőleg.

Az se búsuljon, aki ezúttal nem tudott ott lenni, hiszen 2017-ben folytatódik a rendezvény sorozat, és találkozunk a MineCinema 5-ön!

 Aki nem szeretne lemaradni a friss infókról, az kövesse a MineCinema Facebook oldalát: 

https://www.facebook.com/minecinema/

 

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

 

Stay tuned! 

Szólj hozzá!

Hamarosan itt a harmadik MineCinema!

2016. június 24. 12:12 - Dóczi Attila

Ismét megrendezésre kerül a MineCinema, ezúttal a harmadik alkalommal. Nézd meg a kedvenc videósaid új Minecraft filmjét óriási képernyőn egy exkluzív mozis vetítés keretében. A film alkotói, azaz a legnépszerűbb Minecraftos YouTuberek személyesen is várnak téged, hogy aláírást adjanak, és közös képet csináljanak veled, a helyszínen ráadásul menő Minecraftos cuccokat is vásárolhatsz majd.
fb_event_3.jpg

Idén a VIP jegyesek még speciálisabb ellátásban részesülnek, ugyanis külön teremben nézhetik meg a filmet. Így a sima jegyesek 12:30 és 15:30-kor, a vip jegyesek 10:15, 13 és 16 órakor nézhetik meg azt. Amelyik vetítésre veszel jegyet, az előtt negyedórával léphetsz be a rendezvény területére!

A mozivetítés mellett lehetőséged lesz aláírást szerezni a legnagyobb Minecraft gamerektől, míg a VIP jegyvásárlók külön teremben nézhetik a filmet, továbbá számukra többek között még aláírt MineCinema plakátot, nyakpántot, egérpadot valamint interaktív programokat biztosítunk a videósokkal az erre külön kialakított VIP teremben.

Kikkel találkozhatsz?

Ott lesz:

videosok.png

zsDav, luckeY, Varázsló, KD csapat, Doggyandi, Walrusz, Ábel von Müller, Csabinho, Icebluebird, Royalszabi


De miről fog szólni a film?

A film címe Az Őserdő Hangjai lesz, és a történet szerint bennszülöttek feje fölött egy szép napon elhalad egy ismeretlen repülő gép és a földbe csapódik. Isteni jelnek hitték így a gép felkutatására elküldik a kétbalkezes ZsDav-ot. Ám a repülő roncsaiból kikászálódik luckeY aki minden áron el akar jutni a legközelebbi városba, hogy lebuktasson két gonosz üzletembert. Együtt indulnak neki a nehéz kalandnak. De vajon sikerrel járnak-e a végén?

Trailer is kijött már a filmhez:

Ráadásul mindenki számára lehetőség lesz menő Minecraftos cuccokat vásárolni a mesterMC-nek köszönhetően. Bögrék, egérpadok, tolltartók, minden lesz ott, ami szem-szájnak ingere.

Idén februárban rendeztük meg a MineCinema második felvonását, amire több mint 1000 ember eljött. Írtunk erről egy élménybeszámolót is, amit itt olvashattok, és egy hangulatvideót is készítettünk:

A helyszínen jegyet NEM tudsz vásárolni, kizárólag online a jegy.hu-n vagy a több mint 400 fizikai értékesítő helyen. A jegyek limitált számban kaphatók. Ne húzd a jegyvásárlást, mert tavaly szomorú levelek tucatjaira kellett válaszolnunk, akik túl sokáig halogatták, és lemaradtak róla. Vedd meg most és találkozzunk Július 9-én a Lurdy házban!

A fizikai értékesítőhelyek listáját itt találod.

A részletes programról további információkat a szervezők oldalán találhatsz:

12742439_1522628598039977_3292663562524438588_n.jpg 

Ha pedig kérdésed van a rendezvénnyel kapcsolatban, írj a minecinemamine@gmail.com email címre nekünk egy emailt, vagy hívj fel minket 9-17 óra között a +36-20-210-9929 telefonszámon

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása