Már nem szükséges a Google+ a YouTube teljes értékű használatához

2015. augusztus 04. 11:53 - Daghistani Péter

A Google több remek szolgáltatást is biztosít a internetezők számára, hiszen elég csak a Gmail-re vagy magára a YouTube-ra gondolni, azonban ők is emberek, így nem minden szolgáltatásuk nyeri el a felhasználók tetszését. Az egyik ilyen szolgáltatás a Google+, mely egyfajta közösségkovácsoló platformként kívánt jelen lenni, ám önmagában nem tudott versenyezni az egyéb közösségi oldalakkal, a YouTube kapcsán pedig a legtöbben csak a terhet látták benne.

googleplus1.jpg

Ezt a Google is belátta végre és nemrég hivatalos blogjukban tudatták, hogy ezentúl nem szükséges Google+ profilt létrehozni annak érdekében, hogy teljes értékű tagja legyünk a YouTube hálózatának. Ezentúl tehát a szolgáltatás nélkül is készíthetünk új csatornát, kommentelhetünk vagy éppen tölthetünk fel videókat, mely mindenképpen örömteli. Mindemellett a YouTube oldalán tett kommentárjaink nem látszódnak majd a Google+ felületén, így egy privátabb közösségi felület válhat a szolgáltatásból.

google-plus-logo.jpg

Aki korábban létrehozta már a szükséges Google+ profilját, de továbbra is csak nyűgnek gondolja, az eltávolíthatja azt a következő hónapokban. Fontos, hogy ezt ne most tegyük meg, mert az a csatorna törlésével jár, így erről a Google majd további információkkal szolgál.

Ti is csak a YouTube miatt használtátok a Google+-t?

Stay Tuned!

4 komment

A világ Top 100 márkája a YouTube-on is odateszi magát

2015. július 31. 11:03 - Daghistani Péter

Manapság a fogyasztói társadalomban óriási szerepe van a márkáknak, a vállalatok pedig jól tudják, hogy márkaépítés nélkül sokkal rögösebb az a bizonyos út. A YouTube már évek óta egy kiváló felület a márkakommunikáció számára, a Top 100-as lista résztvevői pedig a világ legnagyobb és legnépszerűbb videomegosztó oldalán is odateszik magukat.

Nemrég a Pixability állított össze egy remek infografikát a YouTube és a 2014-es év Top 100 brandjének viszonylatában. A listán olyan nagy nevek szerepelnek, mint például az Apple, a Google, a Microsoft, a Coca-Cola vagy éppen a Mercedes és az IKEA, ezek a vállalatok pedig folyamatosan generálják az online tartalmakat, a fogyasztók pedig egyre nagyobb érdeklődést mutatnak feléjük.

brandek2.jpg

Érdekes tény, hogy a 2014-es év Top 100 márkája 18 és fél percenként generál új YouTube tartalmat, a 2400 YouTube csatorna pedig 611 ezer márkavideót kínál, melyeket 40 milliárdszor néztek meg. 2014 júniusa és 2015 júniusa között 85%-kal növekedett a megtekintések száma, míg a feliratkozások terén 45%-kos emelkedés tapasztalható.

A nézők többsége kedveli is a feltöltött videókat, hiszen tízszer annyi Like-ot kaptak a tartalmak, mint Dislike-ot. Minden YouTube videó kapcsán fontos lehet a videó hossza, a márkák pedig 90%-ban a 10 perc alatti tartalmakat preferálják, a legnépszerűbb felöltési nap pedig a csütörtök, melyet a szerda és kedd követ.

brandek3.jpg

Ne feledjétek: A YouTube-on nemcsak vállalatok lehetnek márkák, hanem maguk a YouTuberek is az azok, így mindenkinek érdemes ellesni néhány praktikus dolgot a nagyoktól. Ez a praktikus dolog lehet akár az időzítéssel kapcsolatos, de érdemes megfigyelni a tartalomtípusokat is vagy akár tanulmányozni a márkahűség kiépítését.

Ti is követitek kedvenc márkáitokat a YouTube-on?

Stay Tuned!

Szólj hozzá!

Az idei VidCon legfontosabb történései

2015. július 28. 11:13 - Daghistani Péter

2010 óta minden évben megrendezésre kerül az online videózás egyik legfontosabb eseménye, melyet közösségünk csak VidCon néven ismer. Idén hatodik alkalommal gyűltek össze a résztvevők és a meghívottak, hogy a legújabb trendekről, a siker kulcsáról és a YouTube új irányairól beszélgessenek.

vidcon.jpg

A rendezvény színvonalát jól mutatja, hogy több mint 300 meghívott tartalomgyártó vett részt rajta, a szerencsések pedig ezúttal is minden lehetséges helyet kitöltöttek, ugyanis a tavalyihoz hasonlóan idén is 18 000-es tömeg várta a fellépőket.

Susan Wojcicki a YouTube vezetője is színpadra lépett és temérdek aktuális információt közölt a legnagyobb online videómegosztó oldalról. Az alábbiakban pontról-pontra végigvesszük a legfontosabb történéseket.

  • 400 órányi videó minden percben
    Bizony! 2014 decemberében ez az adat még csak 300 órát mutatott, mostanra azonban a felhasználók 400 órányi tartalmat töltenek fel percenként, ami óriási fejlődés fél év alatt.
  • Watch Time elképesztő növekedése
    Rengeteg piacon örülnek 1-1%-os növekedésnek, a YouTube azonban 60%-nál jár a Watch Time esetében, amit a CEO is elképesztőnek tart.
  • A napi szintű látogatószám növekedése
    Susan Wojcicki és a YouTube vezérkara nem panaszkodhat a napi szintű látogatókkal kapcsolatos adatokra sem, hiszen 2014 márciusához képest 40%-kal többen látogatják nap mint nap a YouTube oldalát.

ytdiamond.jpg

  • Diamond Play Button
    A YouTube eddig is előszeretettel díjazta azokat a videósokat, akiket sokan követnek, az idei VidCon-on pedig bemutatták a Diamond Play Button-t, melyet azok a csatornák kapnak meg, amelyek 10 millió fölötti feliratkozószámmal rendelkeznek. Ebből jelenleg 35 darab van a világon.
  • Új mobil app
    Szintén a VidCon idejére tartogatták az új YouTube mobil applikáció megjelenését, mely új elemekkel és újratervezett felülettel várja a fogyasztókat. Röviden: bővültek a szerkesztési opciók, könnyebben elérhetjük a kedvenceinket és immáron függőlegesen is teljes képernyőben élvezhetjük a tartalmakat.

Ti szívesen részt vennétek ezen a rendezvényen?

Stay Tuned!

Szólj hozzá!

Újra itt a Ki Mit Tube!

2015. július 22. 12:29 - Daghistani Péter

Idén ismét megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb YouTube Tehetségkutató versenye, a Ki Mit Tube! A tavalyi sikerek után július 22-én, azaz a mai napon útjára indul a második Ki Mit Tube tehetségkutató verseny, mely ismerős arcokkal és ismerős márkákkal kívánja újra megtalálni a legtehetségesebb online videósokat.

kimittube_fejlec.png

A koncepció nem változott, idén is az a lényeg, hogy megmutasd magad és a tehetséged. Lehetsz zenész, játékos, komikus vagy akár kitalálhatsz egy egyedi "szerepkört" is magadnak a YouTube világában. Nincsenek megkötések, csak te vagy és a kamera.

A versenyre idén is a Ki Mit Tube weboldalán tudtok jelentkezni. A játék három fordulóból áll majd, első körben egy max. 2 perces bemutatkozó videót és egy max. 5 perc hosszúságú produkciós videót kell feltöltenetek a Ki Mit Tube felületére. 

A jelentkezők három kategóriában versenyezhetnek majd (zenész, ami a zenén túl, videós). Az első kört követőzen 99 produkció jut tovább, amely a legtöbb Like-ot kapja nézőktől, majd ezt a listát szűkíti a zsűri kategóriánként 9 főre. A kiválasztott 27 versenyzőnek ezt követően egy újabb tartalmat kell készítenie, majd pedig minden kategóriából 3 fő jut be a döntőbe.

A legtöbb szavazatot kapott produkció nyeri a Ki Mit Tube-ot és hazaviheti az 1 millió Ft értékű médiatámogatást, az 1 éves mobilinternet előfizetést, ellátogathat a Google New York-ban található irodájába és gazdagabb lesz egy Sony videokamerával, valamint egy Sony Android 3D Smart LED televízióval. A 8 fő döntős sem szomorkodhat, hiszen ők is kapnak egy egyéves egyedi mobilinternet előfizetést és egy hordozható wifi hotspot (MiFi).

kimittube_nyeremeny.jpg

Az első résztvevők videói augusztus 18-tól lesznek elérhetőek online, majd folyamatosan kerülnek fel a nevezők tartalmai a jelentkezések sorrendjében. A döntőre szeptember 20-án került sor, ahol megtudhatjuk ki lesz Magyarország legújabb YouTube sztárja. Idén a döntő keretében egy egész napos program várja majd az érdeklődőket, így érdemes szabaddá tenni magatokat szeptember 20-án.

kimittube_zsuri.jpg

A sokszínű tartalmak, ezúttal is sokszínű zsűrit követelnek meg, így ennek megfelelően 10 különböző egyéniség bírálja majd a videós tartalmakat napról napra. A zsűri tagjai: Szirmai Gergely (Hollywood hírügynökség), Puzsér Róbert (kritikus), Saaid (rapper), Mondik Noémi (képzőművész), Tamás Bence Gáspár (újságíró), Pixa (zenész), Unfield (YouTuber), Viktória (YouTuber), Kovács Krisztián (Fish! zenekar).

Jól látjátok, ez még csak 9 zsűritag, ami nem véletlen, hiszen a tizedik társuk akár te is lehetsz. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Ki Mit Tube weboldalán jelentkezni, a kiválasztási folyamat augusztus 1 és 10 között zajlik majd, részleteket pedig itt találtok.

Végezetül nézzük meg, hogy az első Ki Mit Tube milyen számadatokkal szolgált: 

  • 449 induló produkció (+ a hozzájuk tartozó bemutatkozó anyag)
  • A hivatalos csatornára összesen 1076 videó került feltöltésre
  • A zsűri 121 videót töltött fel
  • A leadott szavazatok száma elérte a 80 ezret
  • A legnagyobb nézettség 491 ezer fölött volt
  • Az átlagos nézettség elérte a napi 245 300-at

Érdemes tehát már ma versenybe szállni és nevezni a Ki Mit Tube 2015-ös versenyére, hiszen így az első pillanattól kezdve gyűjtheted videódra a kedveléseket. Minden további részletet a már említett Ki Mit Tube weboldalon érhettek el a versennyel kapcsolatban.

Te fogsz nevezni a Ki Mit Tube idei versenyére? Mondd el te is a véleményed!

Stay Tuned!

1 komment

Számos újdonsággal kedveskedik a tartalomgyártóknak a YouTube

2015. július 01. 12:27 - Daghistani Péter

Napjaink legnépszerűbb videómegosztó oldala soha nem állt meg a fejlődésben és folyamatosan várja, majd pedig értékeli a felhasználók visszajelzéseit. A tartalomgyártók számos módon tehetik közzé kívánságaikat a YouTube fejlődési irányával kapcsolatban egy idő után pedig a legtöbb kérés meg is valósul. Nemrég 10 új lehetőséget jelentett be a Google, mely hamarosan elérhető lesz a tartalomgyártók számára.



  1. Kommentek

    Ismét fejlődik a kommentek kezeléséért felelős rendszer, így a semmitmondó és a témához kevésbé kapcsolódó kommentek jóval hátrébb sorolódnak, ezzel pedig a tartalomkészítők időt és energiát spórolnak meg, hiszen rögtön a videóhoz kapcsolódó és sokak által érdekesnek tartott hozzászólásokkal találkoznak majd.

  2. Feliratkozók értesítése

    Ezentúl a feliratkozók még több helyről értesülhetnek kedvencük egy-egy új videójáról. Mobil és e-mail értesítéseket vezetnek be, hogy senki ne maradjon le egy új videóról sem.

  3. Feliratkozások kezelése

    Frissítik a YouTube mobil applikációját, az új update pedig kicsit változtat a feliratkozások kezelésén. Az ígéretek szerint ezzel egyszerűbb, átláthatóbb és jobban kezelhető lesz ez a rész, ezek pedig szintén azt segítik, hogy ne maradjunk el egy új tartalomról sem.

  4. Creator Studio app

    Szintén frissítést kap a Creator Studio app, mely gyorsabb és széleskörűbb lesz. A tartalomkészítők még nagyobb betekintést kapnak a csatornájuk működésébe, több adattal gazdagodnak, melyeket jobban ki tudnak majd használni a fejlesztések terén is.

  5. Videók menedzselése menet közben

    Felhasználói kéréseknek eleget téve néhány új funkció is bekerült az okostelefonos alkalmazásba. A legfontosabb egyértelműen a bélyegképek módosításának lehetősége, illetve a monetizációs beállítások módosítása.

  6. Új típusú kártyák

    A kártyákkal nemrég egy nagyon fontos fejlesztés mutatott be a YouTube, többek között felhasználói kérésekre reagálva pedig újabb kártyákat kínálnak majd a tartalomkészítőknek. Elsőként az úgynevezett "csatorna kártya" kerül majd bevezetésre, mely segít összekapcsolni videónkat egy másik csatornával, ezzel szorosabbra vonva az együttműködéseket a videósok között.

  7. 360 fokos videók

    A 360 fokos videók közül néhányat már bizonyára többen láttatok, hamarosan pedig mindenki számára elérhetővé válik ez a lehetőség. A YouTube azt is elárulta, hogy a következő lépés a 3D-vel kapcsolatos fejlesztés, melyre szintén nem kell már sokat várni.

  8. Jobb élő adások

    Az élő adások egyre népszerűbbek a YouTube hálózatán, így nem csoda, hogy ez a terület is fejlődik. Egyszerűbb és felhasználóbarátabb lesz az élő adások elindítására és kezelésére vonatkozó felület, valamint a hamarosan érkezik YouTube Gaming App-ról sem szabad megfeledkezni.

  9. Új alkotói közösség

    Új alkotói közösséget hoznak létre annak érdekében, hogy a videósok sokkal könnyebben rátaláljanak egymásra, segítség egymást és közösen haladjanak a fejlődés útján.

  10. Frissített Creator Academy

    Az tartalomgyártók számára ajánlott a tudásuk folyamatos szinten tartása, illetve az új lehetőségek elsajátítása, kihasználása. A Creator Academy eddig is egy rendkívül hasznos szolgáltatás volt, hamarosan pedig több mint 50 új anyag kerül fel, illetve javulnak a keresési és személyre szabhatósági lehetőségek.


Összességében számos hasznos újítást vezet be a YouTube, melyeket a legtöbb tartalomgyártó boldogan fog majd használni. Az okostelefon alkalmazás fejlesztése nagyon praktikus irány, hiszen egyre többen készítenek tartalmat okostelefonnal, illetve manapság már egyre többen szeretnék normál módon kezelni a csatornájukat készülékeikről. Az új kártyák megjelenése ismét új lehetőségeket kínál a csatornák számára, a további fejlesztések pedig mind-mind egy újabb lépcsőfokot jelentenek a YouTube életében.

Ti melyik újdonságnak örültök a legjobban és mit szeretnétek a következő listán látni? Írjátok meg nekünk kommentben, kíváncsiak vagyunk, hogy a magyar felhasználók milyen újításokat látnának szívesen.

Stay Tuned!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása