Egy love brand, tele szeretettel... Öröm az utcákon!

2017. június 14. 13:00 - Tóth Lili SN

marisrudi_2.PNG

A Pöttyös Túró Rudi a ’70-es évek óta elérhető a magyar piacon, azóta is a fogyasztók nagy kedvence. Szüleink és saját gyermekkorunk egyik fénypontja, az édesség magyar megfelelője. A fogyasztói társadalom csúcspontjához közeledve azonban egyre több és több csokis édesség került a boltok polcaira, egyre több hűtött finomság közül válogathattunk, éppen ezért a Z generáció számára a hideg nasi nem egyértelműen piros-fehér Pöttyös, és ha ismerik is azt a tinédzserek, nem köti őket hozzá érzelmi szál.

A probléma kiküszöbölésére, a szeretet-márka célcsoportjának bővítésére éppen ezért 2017 első két hónapjában márkaismertség növelő kampányt indítottunk a Pöttyössel együttműködve. A projekt célja az volt, hogy a fogyasztók márka iránti érzelmi kötődését erősítse.

potty1.PNG

Első lépésként meg kellett találnunk a helyet, ahol az adott generáció tagjait nagy számban fellelhetjük. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy választ találjunk a kérdésre: a YouTube az a platform, amit kerestünk. És kire hallgatnak a fiatalok? Kiknek a véleménye van rájuk befolyással? Szirmai Gergő, Csizmadia Gabi, Herczeg Hajni, Dezső Bence, BENIIPOWA, avagy népszerű YouTubereink, akik számára egyenes az út rajongóik szívéhez.

Az elmúlt években többször találkozhattunk már személyre szabható, minket vagy szeretteinket célzó kedves üzenetekkel a Pöttyös Túró Rudik csomagolásán, idén először azonban videókampány is épült a kedves szavak köré, melyet a már fent említett videósok népszerűsítettek.

Mivel a Pöttyös kortalan, a kampány sem szűkítette le címzettjeinek körét a legfiatalabbakra. A kampány a fogyasztók széles skáláját bevonta, 3 és 99 év között bárki azonosulhatott vele, az elérnikívánt generációk tagjai pedig kifejezetten úgy érezhették, kedvenc videósaik személyesen őket szólítják meg. A videók ugyanis különböző korú, nemű, stílusú, státuszú és életvitelű YouTuberek által, saját technikájukkal és felfogásukkal lettek elkészítve, kötetlen, kreatívabbnál kreatívabb módon. További érdekessége volt a mozgalomnak, hogy a szeretet-kampány Pöttyös-kihívássá alakult, ezáltal a videósok egymást kihívva, továbbadták az üzengetés örömét. kristofrudi.PNG

Csizmadia Gabi őszintén válaszolt rajongói kérdéseire, Csorba Anita igazi DIY-módra tortát sütött a rudikból, Beni teljesítette a suttogó kihívást, luckeY pedig Sopron utcáin, járókelőket lepett meg a kedves üzenetekkel. Herczeg Hajni az üzengetés mellett süteményt készített szeretteinek, Dezső Bence személyes történeteit mesélte el a Pöttyös-üzikkel, míg Szirmai Gergő egy „Miért ne utazz el” story time videójában üzente: Siess haza!

A videósok az elérések maximalizálása érdekében Facebookon és Instagramon posztolták fotóikat, így üzenve távoli szeretteiknek. Nemcsak egymást hívták ki online felületeken, de rajongóikat, követőiket is arra buzdították, üzenjenek a számukra fontos embereknek egy Pöttyös rudival.

A kampány arcain túl egyéb YouTuberek is csatlakoztak a mozgalomhoz, így többek között Maris és Magyar Barbi, Videójáték Zsolti, és Szabó Kristóf üzenetei is Instagram-posztok keretein belül értek célba.

potty6.jpgA kedvesebbnél kedvesebb szavak, a meglepetés ereje és a kampány kihívásszerű tovább- és továbbadása egyértelműsítette: a Pöttyös egy igazi szeretetmárka, egy kapocs köztünk és szeretteink között.

További érdekes esettanulmányokért keresd fel honlapunkat: http://starnetwork.hu/youtube-esettanulmanyok/ !

komment

Mi leszel ha nagy leszel? YouTuber!

2017. június 02. 11:09 - Dóczi Attila

A kérdés örök, mi is megkaptuk ezt gyerekként, a válasz pedig generációról-generációra változik. De vajon mit válaszol egy mai Z vagy Alpha generációs fiatal erre a kérdésre? Masiniszta? Űrhajós? Orvos? Ugyan már! A mai fiatalok YouTuberek szeretnének lenni.
maxresdefaultsdfsdfdsfsd.jpg

A First Choice által végzett kutatás keretében több mint ezer, 6 és 17 év közötti fiatalt kérdeztek meg arról, hogy mi az ő álom munkájuk, a végeredmény pedig az online térben jártas embereket is meglepheti: a fiatalok háromnegyede az online videózás területén képzeli el magát felnőttként.

A válaszadók ötöde bloggerként/vloggerként szeretni dolgozni a jövőben, az összes kitöltő harmada pedig kifejezetten YouTuber szeretne lenni.

Noha ez a kutatás nem hazánkban készült, a trendek és az itthoni felmérések alapján hasonló eredmény születhetne nálunk is, elég csak a Gemius tavalyi kutatására gondolni, aminek eredménye szerint a hazai fiatalok körében a 10 legkedveltebb híresség közül 8 YouTube tartalomgyártó.

A sztárok és példaképek követése mellett pedig felerősíti a hatást, hogy a YouTube tartalomgyártás mindenki számára elérhetőnek tűnik.

evantubehdevantubehd00003_1024x1024.jpg

Fiatal szemmel a „YouTuberkedés”, mint szakma valóban álom munkának tűnik. Otthon dolgozol, nincs főnököd, te mondod meg hogy mit és hogyan csinálsz, ráadásul olyan tartalmakat, aminek a készítését te is élvezed. Csinálgatod a videókat, eladod a merchandising termékeidet, jönnek a szponzorok, az emberek imádnak, osztogatod az aláírásokat és így tovább.

Ki ne szeretné így megkeresni a kenyerét?

A valóság persze teljesen más, hiszen egy-egy profi csatorna mögött sokszor főállású vagy másodállású YouTuberek állnak, akik szinte minden szabad idejüket beleölik a tartalmak gyártásába, elképesztő mennyiségű munkát beletéve. Ez viszont a nézők számára láthatatlan és marad a tökéletes munka illúziója.

De vajon a megkérdezettek mit mondanak, miért szeretnének YouTuberek lenni?

A válaszadók egynegyede a kreatív tartalomgyártást jelölte meg fő motiváló erőnek, tíz emberből egy a népszerűséget, ugyancsak ekkora hányad az önkifejezés lehetőségét, másik 10% pedig a pénzkeresési lehetőséget tartotta a legvonzóbbnak.

c81lsmswsaaxhlo.jpg

Ezek a tervek egyébként a tanulmányaikra is hatással vannak, hiszen sokan inkább videó vágást és médiával kapcsolatos tárgyakat tanulnának az iskolában a hagyományos tárgyak helyett.

Rendkívül érdekes lesz megfigyelni a felnövekvő generációkat, hiszen míg mondjuk a doktori álmokat hamar derékba törte egy lehetetlen felvételi vagy a kifizethetetlen tandíjak, a YouTuber szakmát iskolától, végzettségtől, tapasztalattól függetlenül bárki elkezdheti minimális eszköz befektetéssel.

Vajon YouTube tartalomgyártók egész nemzedéke fog felemelkedni?

Vagy ez lesz minden idők legnépszerűbb „másod állása”, amit tanárok, masiniszták és űrhajósok egyaránt csinálhatnak, mikor haza értek a munkából?

Mi itt leszünk, és megírjuk nektek!

Ezekből a kutatásokból is látható, hogy milyen óriási hatással van a fiatalok életére a YouTube, vagyis a YouTube-on tevékenykedő tartalomgyártók. Közvetetten ők alakítják a nézők világlátását és jövőjét ezért különösen fontos,hogy értékeket adjanak a közösségüknek, amit mi, itt a Star Network-nél kiemelten támogatunk.

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned! 

 

 

komment
süti beállítások módosítása