Harmadszorra is nagy siker a MineCinema

2016. július 20. 12:57 - Dóczi Attila

Idén másodszorra, összesen pedig már harmadszorra rendezte meg a Star Network csapata a MineCinema rendezvényt, ahol egy YouTube videósok által készített Minecraft filmet nézhetnek meg a vendégek, majd találkozhatnak is a készítőkkel. Még nagyobb, még érdekesebb, még változatosabb volt a júliusi MineCinema 3, amin több mint 1300 ember vett részt.

dsc_0005.jpg

A Minecraft nevű, nyitott világfelépítésű, építkezős-barkácsolós játék noha hivatalosan csak 2011-ben jelent meg, már 2009 óta játszható. Azóta a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb címévé nőtte ki magát, amivel több mint 50 millió ember játszik egy hónapban.

 

Egyre nagyobbat és nagyobbat álmodunk itt a Star Network-nél, hiszen minden egyes újabb MineCinema-n igyekszünk olyan új dolgokat megvalósítani, ami által még teljesebb és maradandóbb élményt kaphatnak az oda látogatók.

Noha nem a méret a lényeg, a második rendezvény után is elkeseredett üzenetek tucatjait kaptuk szülőktől és csemetéktől egyaránt, akik nem tudtak részt venni rajta, és már a következő után érdeklődtek. Ezért aztán elhatároztuk, hogy a harmadik egyben az eddigi legnagyobb MineCinema lesz, így még több vetítéssel összesen 1300 férőhelyet biztosítottunk a publikum számára. A vetítés előtti napon az összes jegy elkelt, ezzel harmadszorra is teltházzal üzemelhetett a rendezvény.

dsc_0218.jpg

De nem csak a közönség mérete, a videós vendégek száma is kibővült: a már örökös tagnak számító zsDav, Varázsló, KD csapat  luckeY és Doggyandi mellett találkozni lehetett IceBlueBird-el, Walrusszal, Royalszabival és Ábel von Müllerrel is, akik egyébként mind aktív szerepet vállaltak a film elkészítésében is.

minecinemavol3mix.jpg

Míg az előző rendezvényen plakátot és bögrét lehetett vásárolni, addig a harmadik felvonásban a MesterMC volt a partnerünk, aki Minecraftos cuccok egész tárházát szolgáltatta a résztvevőknek: pólók, bögrék, pulcsik, táskák, egérpadok, tollak, plüssök, tokok és minden mi szem-szájnak ingere. A Minecraft boltnak egyébként olyan sikere volt, hogy gyakorlatilag kifosztották a vásárlók, és új szállítmányt kellett rendelniük.

dsc_0091.jpg

A rendezvény központi eseménye természetesen ezúttal is a film volt, aminek címe Az Őserdő Hangjai lett. A történet szerint luckeY repülőgépét lelövik, aki a balesetet túlélve az őserdőben találkozik az egyik őslakossal zsDavval. Innentől kezdődik meg kettőjük kalanddal, veszéllyel és humorral átitatott közös utazása, melynek során nem csak azt láthatjuk vajon képesek lesznek-e legyőzni a gonoszokat, hanem formálódó barátságuknak is szemtanújai lehetünk. Mellettük persze feltűnik a többi videós is a legkülönfélébb szerepekben: valaki például Istennőt alakít.
dsc_0160.jpg

Az eddigi vélemények alapján az eddigi legjobb MineCinema film lett, ami nem is csoda, hiszen zsDav, a film forgatókönyvírója, rendezője, szerkesztője és vágója amellett hogy folyamatosan fejlődik, több hónapnyi munkát tett bele a film elkészülésébe.

A film mellett természetesen a másik fő attrakció maguk a videósok voltak. Laikus néző számára ők csupán átlagos fiúknak és lányoknak tűnnek, ám egy résztvevőnek, aki hónapok vagy akár évek óta követi az adott személy videóit, ők nem csak sztárok, hanem példaképek és barátok is egyben. Velük személyesen találkozni, testközelben lenni, aláírást kérni, közös fényképet készíteni számukra ugyanolyan, mintha egy mai fiatal felnőtt nyugati világsztárokkal találkozhatna.

dsc_0199.jpg

Nem csoda tehát, hogy a kígyózó sort izgatottan, de türelmesen kivárták, akár egy órán keresztül is, csakis azért a pár percért, ami számukra maga a boldogság. A VIP jegyesek ráadásul még többet kaphattak a kedvenceikből, hiszen kérdezhettek is tőlük, meséltek a film elkészítéséről, sőt még Minecraftos ajándéktárgyakat is nyerhettek, akik tudták a helyes választ a kvízkérdésekre.

A boldog gyermeki arcok és csillogó tekintetek mellett örömteli volt látni, hogy a MineCinema családi rendezvényként is megállja a helyét. Jófej apukák és anyukák kísérték el a csemetéiket, és sokan nem csak végignézték velük a filmet – ami valljuk be nem az ő korosztályukat célozza meg – de még a videósok nevét is tudták, autogramot kértek a gyerekükkel együtt, és saját bevallásuk szerint még nézni is szokták őket a gyerekekkel közösen.

dsc_0101.jpg

Mi tenne jobbat a szülő-gyermek kapcsolatnak, mintha nem utasítjuk el zsigerből azt a számunkra teljességgel furcsa világot, amibe a gyermek belépett, hanem megpróbáljuk vele együtt élvezni azt, ezáltal részese lenni a gyerek hobbijának és szabadidejének?

Az pedig, hogy a MineCinema egy olyan rendezvény tud lenni, ahol a családok, a rajongók, a videósok és a szervezők együtt tudnak önfelednek szórakozni, külön büszkeséggel tölt el minket.

Természetesen azok se búsúljanak, akik lemaradtak a harmadik felvonásról, hiszen idén télen újra elhozzuk a kedvenceiteket egy pompás film kíséretében.

Addig kis lájkoljátok a MineCinema Facebook oldalát, hogy minél előbb értesüljetek a következő vetítésről!

 

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

 

Stay tuned! 

Szólj hozzá!

TOP 10 Hazai YouTube BEAUTY Csatornák – 2016

2016. július 15. 17:22 - Nagy Gyöngyi

TOP 10 Hazai YouTube BEAUTY Csatornák – 2016

Egy kis bevezető

A YouTube, rövidítve YT, 2005-ben kezdte meg működését. Egy olyan videó megosztó webhelyről beszélhetünk, ahol manapság már több milliárd videó található meg és a tartalmak fajtáját tekintve a kisállatos videókon keresztül, a különféle zenei- és speciális audiovizuális tartalmakon át, egészen a profik által kivitelezett mindenfajta videós produktum jelen van az online felületen.

top10beautylany.jpg

A legtöbb tartalmat, amely a YouTube online felületén található, főként magánszemélyek osztják meg. Egy újabb trend kezdte meg térhódítását, mégpedig a saját YouTube csatorna működtetése, amely egy tematikus internet sorozat, más néven videóblog, vagyis röviden vlog. A csatorna vezetése voltaképpen igazán egyszerű: a videósnak leegyszerűsítve szüksége van egy kamerára, illetve egy megfelelő előadó képességre ahhoz, hogy nézettséget és feliratkozókat szerezhessen. Az sem árt azonban, ha minél jobb minőségű videókat készít a megfelelő technikai háttérnek köszönhetően.

A mai cikk egy olyan TOP 10-es listát mutat be, amely magában foglalja a BEAUTY kategóriában megtalálható videósok nézeteit a szépségápolásról.

A TOP 10

1. FollowAnna

Feliratkozók száma: 168 577 Megtekintések összesen: 19 928 104

 

FollowAnna vezeti a TOP 10-es listát, amelyet a statisztikák által kimutatott adatok is bizonyítanak. Összesen 218 videót osztott már meg a YouTube online felületén olyan, főként lányoknál népszerű témákban, mint a BEAUTY, az életmód és a boldogság, ahogy ezt a bemutatkozásában is megfogalmazta.

Különlegessége abban rejlik, hogy igazán változatos tartalmat készít és ezt minél kreatívabb módon tálalja a közönség felé, emellett pedig határozott fellépése és állandó jókedve az, ami még inkább elbűvöli a közönséget és mosolyt varázsol az arcukra.

A kíváncsiság egy meghatározó emberi tulajdonság, amelyet FollowAnna is előidéz nézőiben, az olyan tartalmak elkészítésénél, mint például az Unboxing videók. Az interneten megrendelt termékeket úgy bontja fel, hogy a közönséget is bevonja a tevékenységbe és emellett megismerhetjük véleményét a rendelt termékekről, de a személyisége is tükröződik reakciójának köszönhetően.

Csatornáján nagy népszerűségnek örvendenek a „Vigyázz kész merj” c. videói, amelyek tartalmát a nézők által küldött feladatok megoldása jelenti. Fellelhetőek videói között még szezonális sminkvideók és egyedi megoldások a haj elkészítésével, különleges receptek megismertetésével, az online vásárlással, illetve egyéb, az életmóddal kapcsolatos tippek is.

2. Viszkok Fruzsi

Feliratkozók száma: 149 497 Megtekintés összesen: 25 790 997

2011-es csatlakozása óta Viszkok Fruzsi már több mint 300 videót töltött fel YouTube-os tevékenysége során és megannyi feliratkozóval rendelkezik. Újabb videókat minden kedden és szombaton tesz közzé csatornáján.

A BEAUTY világ szempontjából különféle sminkvideókat, frizura megoldásokat, az öltözékkel és egyéb kiegészítőkkel kapcsolatos személyes véleményt alkot. Ezen kívül pedig a különféle DIY (Do It Yourself) ötleteket is ismerteti YouTube csatornáján keresztül. Készített már azonban videót reggeli rutinjáról, életet megváltoztató könyvekről, népszerű kihívásokról is.

A 2016-os Balaton Soundon az ott bulizó fiatal lányokat kérdezte meg arról, hogy milyen szépségbalesetek fordultak velük elő egy fesztivál során és erre adott SOS fesztivál tippeket személyesen. Fontos még azt is kiemelni, hogy 2014-ben a DM Magyarország hivatalos szépség bloggere címet nyerte el.

Igazán ötletgazdag és kreatív megoldásokat bemutató YouTuber, aki főként a BEAUTY és az életmód témában osztja meg véleményét a nagyközönséggel.

3. Móni szépségvilága

 Feliratkozók: 119 060 Megtekintés összesen: 29 280 027

Móni egy igazi egyéniség. Bemutatkozó videója is nagyszerűen szemlélteti nem mindennapi stílusát. Mindig változatos videókkal szolgál. Sokszor meghökkentő tartalmakat oszt meg, mint például az extrém sminkvideók.  

A feltöltéseit több csoportra bontja le, amelyek a normál- és extrém sminkvideókból, különféle kreatív ötletek kivitelezéséből, illetve az egyéb kategóriából állnak. Emellett szeret humorizálni, ahogyan ez a „Más lányok és Én”, illetve a „Tinik idegesítő szokásai” videóiból is kiderül. Szívesen válaszol a különböző kérdésekre, amelyeket kommentben tesznek fel neki az érdeklődők.

Móni egy igazán megosztó és leleményes személyiség, aki nagyon szereti azt, amit csinál, és mindig próbál a lehető legizgalmasabb módon elkészíteni egy videót.

4. Csizmadia Gabriella

Feliratkozók: 86 952 Megtekintés összesen: 18 445 086

Csizmadia Gabriella 13 éves korában kezdte megízlelni a YouTube világát és most 17 éves, így tulajdonképpen a feliratkozók, illetve azok, akik figyelemmel kísérték mind a négy éven keresztül, vele együtt nőhettek fel és láthatták a változást az évek folyamán.

A csatorna hangsúlyát a divatra helyezi, amely főként a sminkvideókban, a hajápolással és a manikűrrel kapcsolatos videók elkészítésében valósul meg.  Azonban másfajta tartalommal is szolgál, hiszen a kihívás videók szintén helyet kapnak a csatornán, mint például „Bébiétel kihívás Inezzel”.  

Megoszt olyan tartalmakat is, ahol az általa vásárolt termékekről mondja el személyes véleményét és tapasztalatát (Haul videók). Néhány videójába pedig családját is bevonja, emellett egyéb szórakoztató jellegű (Japán Snack teszt) és bizonyos TAG videók kivitelezését is a magáénak tudhatja.

5. Karin Dragos

 Feliratkozók: 75 817 Megtekintés összesen: 3 164 757

Karin Dragos olyan exkluzív csatorna tulajdonosa, amelynek lényegét a sminkvideók alkotják, ezen kívül hajápolással, öltözködéssel kapcsolatos videókat is készít. A YouTuber imád sminkelni és persze tehetségét sem fél megmutatni a nagyközönségnek. Megmutatja személyes trükkjeit és különböző tippeket ajánlj a sminkeléssel kapcsolatosan.

Szükséges azt kiemelni, hogy saját magától tanult meg úgy sminkelni, ahogy azt a videóin keresztül szemlélteti, ami azt is jelenti egyben, hogy mindenki számára adott a lehetőség, hogy a sminkelés területén a lehető legtöbbet és legjobbat hozza ki magából.

Karin Dragos célja a tartalmainak megosztásával az, hogy a nézőknek megmutassa, milyen apró dolgoknak köszönhetően érhetnek el forradalmian nagy változást megjelenésükkel kapcsolatban. Emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy nagyon fontos elfogadni saját magunk természetes megjelenését is. Különlegessége még, hogy nemcsak magyar, hanem angol nyelvű videói is elérhetőek a csatornáján (How to: natural looking & well-defined EYEBROWS!).

6. Aviana Rahl

Feliratkozók: 69 144 Megtekintések összesen: 8 409 461

 

Aviana Rahl rajong az élénk színű rúzsokért, amelyek nemcsak az öltözékét, de emellett a napját is feldobják. Színes egyéniség, aki a BEAUTY témában találta meg a helyét és ezzel kapcsolatosan oszt meg új tartalmakat a közönséggel, minden szerdán és szombaton.

Egyes videóiban olyan sztárokká alakult át, mint például Nicki Minaj (Nicki Minaj Hey Mama Look) vagy Taylor Swift (Taylor Swift Bad Blood Look). Emellett a közönséggel való kapcsolattartás fontosságát is előtérbe helyezi, amelyben részletesen a „Tessék pezsegni! Közönségtalálkozó LEZÁRVA!” videójában beszél.

Megtalálhatóak a csatornán másfajta tartalmak is, amelyek AvianaRahl személyes véleményét tükrözik egy adott témával (5 Hasznos Tipp Utazáshoz ), trenddel kapcsolatban. Kreatív megoldásokkal is tud szolgálni, amelyekkel nézőit az egyedi, ötletgazdag és leleményes kivitelezésre sarkallja (DIY Galaxis stílusú Tojásfestés Húsvétra).

7. Ehssty Smink

 Feliratkozók: 65 224 Megtekintések összesen: 6 531 718

 

Ehssty Smink csatornája 2012 óta jelen van a YouTube felületén. Összesen 114 videót töltött már fel az oldalra, amelyek a szépségápolással és különböző kozmetikai termékek kipróbálásának bemutatásával foglalkoznak. Ahogyan az a csatorna leírásában is olvasható, a szeretet és a béke földjén – csatornáján – megannyi videó közül lehet válogatni.

A szépségápoláson kívül feltöltött olyan videókat is, amelyek révén adott témákban fejti ki gondolatait és ezt osztja meg a nézőközönséggel (Gondolatok vagy A barátságról), de ezen kívül az ajándékokat, amelyeket a szülinapjára vagy karácsonyra kapott, is központi témává varázsolta néhány videójában, és kifejezte ezzel kapcsolatos érzéseit (Mit kaptam karácsonyra?). Természetesen a kreativitásnak sem szab határt és DIY ötleteit is megosztotta már párszor az érdeklődőkkel.

8. Hajnalka Herczeg

 Feliratkozók: 46 426 Megtekintések összesen: 4 933 448

 

A szépségápolás, a sminkelés és a divat világába kalauzol minket Hajni, aki 2013 óta vezeti csatornáját a YouTube-on. A 20 éves fiatal lány boldogan mutatja meg a nézőközönségnek az általa nap, mint nap használt praktikákat és trükköket, illetve nagyon segítőkész a hozzászólások megválaszolásának terén is. A kommentekből például kiderült az is, hogy nemcsak hasznos tanácsokat tud adni a divattal kapcsolatban, de még a rosszkedvű nézőközönséget is fel tudja vidítani megnyerő és kedves személyiségének köszönhetően.

Az újabb videók gyakoriságát tekintve Hajni általában hetente oszt meg újabb tartalmat a nézőközönséggel, amelyek olykor még a sütős videókat is lefednek, a smink és frizura tanácsokkal, a DIY ötletekkel, a fogápolással kapcsolatos tartalmak mellett. Ezen kívül Haul, TAG, Unboxing és a „Mi van a táskámban” videók is egyaránt szerepelnek a listában. Nemcsak olyan termékeket mutat be, amelyekről a vásárlás után mondja el véleményét, de azokat a termékeket is ismerteti, amelyek neki, személy szerint nem igazán váltak be.

Végső soron pedig a vicces kimaradt jeleneteket és a bakikat is szívesen megosztja a megtekintőkkel, ezzel növelve a jókedvet.

9. Plaura

Feliratkozók: 45 776 Megtekintés összesen: 5 086 548

 

Plaura igazán kreatív személyiség és ez a bemutatkozójából is kiderül, emellett pedig a mindenkori tinik izgalmas életét éli. Imád sminkelni, körmöt festeni, egyedi ötletekkel előállni és ezt meg is osztja YouTube csatornáján, hogy másokhoz is eljussanak leleményes elképzelései, véleménye.

Csaknem egy évet kint tartózkodott Franciaországban és az idejéhez miérten próbálta folyamatosan frissíteni újabb tartalmakkal a csatornáját, mint például a „FRANCIA SNACK KÓSTOLÁS”, illetve egy élő videót is megosztott a franciaországi életéről (A Francia Életem). Az ország tradíciójához mérten pedig egy egyszerű és gyors receptet is közzé tett az online felületen (MOUSSE AU CHOCOLAT). 

Az ötletelés elsősorban az ő reszortja, de szívesen várja kommentben a megtekintők, feliratkozók javaslatait is.

10. Emci Beauty

Feliratkozók: 40 780 Megtekintés összesen: 4 388 815

 

Emci 2013-ban kezdett el olyan videókat készíteni, amelyek központi témája a smink, a divat, illetve a hajápolás. A videóit nemcsak magyar, de angol nyelven is közzéteszi, így a célközönség a magyaron kívül bármely angol nyelven értő külföldi nézőt is elérhet.

A szépségápolással foglalkozó videókon kívül a megtekintők, illetve a csatornára feliratkozók részesei lehettek annak az átalakulásnak, amelyen Emci keresztülment, hiszen arról is készített videót, hogy évek után véget ért nála a fogszabályozás (VÉGET ÉRT A FOGSZABÁLYOZÁS – SZÉPEK A FOGAIM), de azt is megosztotta a nagyközönséggel, hogy mit kapott karácsonyra, illetve egy új kisállatot is bemutatott, akinek a gazdija lett. Az utóbbiból kifolyólag pedig elkészített egy nagyon édes TAG videót, amelyben újdonsült kiscicájával való játékba engedett bepillantást. A hozzászólásokból is kiderült, hogy ez a videó nagyon aranyosra sikeredett és a megtekintők odáig voltak a kiscicától.

Amennyiben kíváncsi vagy a teljes listára, akkor azt IDE kattintva megtekintheted!

Érdekesség

Most nyáron, július 15. és 22. között kerül megrendezésre a New Face Awards, amelynek célja, hogy megtalálják az év videó bloggerét BEAUTY kategóriában. Számos YouTuber készítette már el legújabb videóját, amellyel részt vesz ezen a versenyen, amelynek témája az érzéki csalódás, így az ezt megvalósító remekműveket várják el a pályázóktól.

 

Már kiderült az, hogy ki jutott be a legjobb hat versenyző közé a megmérettetésben és ezek közül a mi általunk kreált TOP 10 listában szereplő és továbbjutott három jelölt videóit az alábbi linkek segítségével tekinthetitek meg:

 

Viszkok Fruzsi

https://www.youtube.com/watch?v=Yt3-1Pezwf8

Karin Dragos

https://www.youtube.com/watch?v=3ezJjl2Ap0E

Aviana Rahl

https://www.youtube.com/watch?v=FNjsQK2r4JM

 

Ez volt tehát a Star Network Top 10-es listája a hazai BEAUTY kínálatból.

 

Ha tetszett a cikkünk, akkor lájkold és oszd meg ismerőseiddel a közösségi gombok segítségével!

 

Köszönjük!



1 komment
süti beállítások módosítása