Maris és a muffinkák - Ilyen volt a második VideóSOKK

2016. szeptember 29. 13:02 - Dóczi Attila

Szeptember 24-én a Star Network csapata megrendezte a VideóSOKK rendezvény második részét, aminek célja, hogy a YouTube videósok és vendégeik egy olyan különleges közönségtalálkozón, több órás, exkluzív program keretében találkozzanak egymással, ahonnan egyedülálló élményekkel térhetnek haza. Ezúttal a főszereplő Maris volt, a hazai YouTube női videósainak kiemelkedő alakja, aki két meglepetés vendégével – Csecse Attillával és Klaudiával – felejthetetlenné varázsolták a szombati napot.

dsc_13666.jpg

Az első rendezvény férfi főszereplője után úgy illett, ha ezúttal egy női videós lesz a középpontban, és ki lenne alkalmasabb választás, mint a hazai YouTube egyik női csillaga és veteránja: Maris.

Maris még 2011-ben a hazai videózás hőskorában kezdett el videókat készíteni, először csak tutorialokat, amikben az arcát sem mutatta meg a közönségnek. Ekkor történt egy sorsdöntő pillanat: Goodlike egyik videójában azt mondta, hogy a női videósoknak nem áll jól a humorizálás. Maris ezt úgy magára vette, hogy rögtön elhatározta: bebizonyítja, hogy a nők is lehetnek sikeresek humoros videók készítésével.

infografika.png

Azóta Magyarország egyik legismertebb videósává nőtte ki magát, és már több mint 120 ezer ember gondolja úgy, hogy a női humornak nem csak helye van a YouTube-on, de egyenesen elengedhetetlen eleme annak.

Ez a rengeteg rajongó találkozni is szeretett volna vele, így hát megkezdtük az előkészületeket, lebonyolítottuk a szervezési munkálatokat, szeptember 24.-én délben pedig meg is érkezett Maris a Lurdy-moziba a két meglepetés vendéggel: barátnőjével Klauval és egyik legjobb barátjával Csecse Attillával.

Noha fél 2-kor kezdődött a regisztráció, 1 órakor már gyülekeztek a muffinkák (Maris maga a muffin anyus a rajongói pedig a muffinkák) mikor pedig Maris feltűnt pár másodpercre izgatott sikkantásokat lehetett hallani mindenfelé.

dsc_14255.jpg

2-kor megtelt a terem ismét egészen egyedi összeállításban: a jelenlévők körülbelül 90%-a volt lány és csupán 10%-a fiú. Korosztály szerint a 7-8 évestől egészen a 17-18 éves lányokig volt a szórás, persze szülők is kísérték a kisebbeket, a legidősebb résztvevő pedig egy 80 éves nagymama volt, aki a kis unokáját kísérte el a rendezvényre, és saját bevallása szerint végig remekül szórakozott.

dsc_14755.jpg

Pár perccel 2 óra után elkezdődtek a programok, amik főként a szórakoztatásra törekedtek, a videósok pedig brillíroztak a szerepükben. Egyértelműen érződött, hogy összeszokott csapatról van szó, természetesen és ugyanolyan szórakoztatóan játszották végig például a suttogó kihívást, a jóga kihívást vagy a „Ki tud többet Marisról?” játékot, mint a videóikban.

dsc_16411.jpg

Sőt! A résztvevők bevallása szerint, mivel ezúttal nem tudták kivágni a bakikat, ezért még autentikusabb, őszintébb és viccesebb produkciók kerekedtek, mint bármelyik videóban. Többen említették, hogy még közvetlenebbnek és személyesebbek a videósok élőben, mások pedig azt hangsúlyozták, hogy noha találkoztak már Marissal más rendezvényeken, ehhez hasonló élményt még soha nem éltek át.

dsc_16144.jpg

Ezt Maris nyitott és életvidám személyisége tette lehetővé, hiszen a nézők sorából folyamatosan érkeztek humoros beszólások vagy kommentárok, Maris pedig mindre reagált valami frappánsat. Ha ez még nem lenne elég, az ott lévők maguk is részt vehettek egy-egy feladatban, egy Maris rajongónak pedig ha akarnánk sem tudnánk nagyobb élményt elképzelni, minthogy a kedvenc videósával vehet részt egy közös játékban.

Éppen ezért már az elejétől fogva valódi „közönségtalálkozó hangulat” kerekedett sok-sok nevetéssel és felhőtlen szórakozással, noha komoly részek is adódtak.

dsc_15800.jpg

Az egyik program komoly beszélgetést foglalt magába, aminek keretében az iskolakezdésről, iskolaváltásról, beilleszkedésről, klikkesedésről volt szó egy interaktív beszélgetés keretében. Az ember nem is gondolná, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek van valamilyen negatív és/vagy pozitív élménye, amit meg is szeretne osztani másokkal. A közönség felének magasba lendült a keze és a fél órás beszélgetés alatt történetek tucatjait hallgattuk meg, amire Marisék reflektáltak különféle tanácsokkal.

dsc_15311.jpg

Nem csak sok fiatal, de a szülők szerint is ez volt az egyik legjobb program, hiszen létrejött egy olyan támogató közeg, ahol a fiatalok őszintén és bátran el merték mesélni a történetüket, és meghallgattak másokat. Emellett még egyszerű mondatokat is megtanított jelnyelven Maris a részvevőknek, amit a több száz fiatal egy emberként hajtott végre.

Mozis Maris-videó nézés, Bean bozzled challenge, héliumos lufi és sok más program után következett az aláírás és közös fotó készítés, amit nem csak türelmesen kivártak, de sokan maradtak is még egy közös beszélgetésre.

dsc_17033.jpg

Míg várakoztak a sorukra egy lánycsapattal is beszélgetésbe elegyedtem, akik első és második ránézésre is legjobb barátnőknek tűntek. A beszélgetés során derült ki, hogy valójában párosával érkeztek a rendezvényre, a többieket ott a helyszínen ismerték meg, és rögtön barátság szövődött közöttük. Nagy öröm volt látni, hogy egy ilyen rendezvény tökéletes terep arra, hogy megismerjünk másokat és még barátságok is születhetnek.

dsc_1741.JPG

A nap egyik legszebb pillanata volt, amikor az aláírások végeztével Maris leült a mozi első sorába, köré telepedtek a muffinkák és meghitt, bensőséges beszélgetést folytattak a napról.

20160924_185421.jpg

Egészen különleges élmény volt, ahogy immáron nem csak a mentális, de a tényleges fizikai korlátok is leomlottak videós és rajongói között, és kvázi barátokként beszélgettek együtt.

Ezek azok a pillanatok, amiknél különösen érezzük azt, hogy megérte létrehozni ezt a rendezvényt, és hogy sikerült felejthetetlen élményekkel gazdagítani videóst és rajongót egyaránt.

Köszönjük Marisnak, Attillának és Klaunak a közös munkát, a rajongók pedig ne feledjék: hamarosan folytatjuk!

Ha tetszett cikkünk, oszd meg barátaiddal is a közösségi oldalakon!

Stay tuned!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr3711749335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása