Top hazai YouTube csatornák 2014

2014. október 22. 10:40 - Farkas Dániel - HD

YouTube szakmai blogunk indulása óta azt tapasztaljuk, hogy mindig nagy érdeklődés övezi az általunk készített toplistákat, így aktuális cikkünkben újra elővettük, hogy kik a Top magyar YouTuberek. Ma már számos csatorna létezik különböző témakörökből, mint a játékok, humor és zene, amely jelentős népszerűségnek örvend és teljesítményük figyelemre- és tiszteletreméltó, ezért fontos, hogy időről időre áttekintsük ezeket.

youtube-mcn.jpg

Tavaly már összegyűjtöttük nektek hazánk  legnépszerűbb csatornáit a feliratkozói számokra alapozva. Azért alkalmaztuk a feliratkozó szerinti rangsorolást, mert így jóval inkább arra a kérdésünkre kapunk választ, hogy kik azok a tartalom előállítók, akik komoly közösség építést hajtanak végre és nem csak egy-egy videó sikere miatt kerülnek előtérbe. Ezúttal ismét megnéztük, kik azok, akik a legjobb helyeket elfoglalják. Ezúttal azt állapítottuk meg, hogy a gameplayekkel foglalkozó csatornák, illetve a humor témában lévők is hátrébb csúsztak, míg ezzel szemben a vlogger és filmkritikai témájú csatornák töretek előre. Lássuk hogyan változott a rangsor:

12. The OtherWorld Online – 128 247 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/TheOtherworldonline

Theoderworld.PNG

Tavalyi listánkon a hetedik helyen szereplő Otherworld.hu Élménymagazin csatornája a 12. idei ranglistánkon. A csatornán elsősorban filmkritikákat és játékbemutatókat találhatunk meg, de előfordulnak technológiával kapcsolatos videók is. Jól szemlélteti azt az esetet, hogy egy YouTube csatorna milyen hasznos lehet egy ilyen magazin számára. 22,4 milliós nézettségű csatornán folyamatosan naprakészek a játékipart illetően, és nagyon élvezetesen, az elmondott szöveg és a videó vizuális elemeként szolgáló játékmenetek kombinációjával készítenek egyszerre szórakoztató és érdekes videókat. 

11. Mr. Busta -128 364 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/trubusta

MrBusta3.PNGA YouTube kiváló lehetőséget nyújt azok számára is, akiket a média nem jelenít meg felületein. Ilyen előadó Mr. Busta is, aki szinte kizárólag a YouTube-on van jelen videóklipjeivel. Legnézettebb videója, az Utca Himnusz már közel 4 milliós nézettséggel bír. A Real Trill Music kiadóval, akiknek szintén van saját csatornájuk, együttműködve már több mint 127 ezer feliratkozót sikerült szerezni, és videóik már 49 milliós összenézettséggel rendelkezik. 

10. James - 138 436 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/mcJames98

James.PNGGameplay csatornák közül új szereplő listánkon MC James csatornája. Tavalyi listánkban zsDav és Szefi csatornája volt az élmezőnyben, ezeknek a csatornáknak a helyét átvette azonban James valamint a következő helyezett, GoodLike. James csatornáján a játékok mellett találunk néhány vicces videót, amelyben a feliratkozói által adott kihívást teljesít. Csatornájának webshopja is van, ahol az ő nevével ellátott termékeket vásárolhatnak a nézők, ezzel erősítve a közösségét és személyes márkáját.

9. GoodLike – 150 581 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/FragCopyMan

goodlike.PNGA csatorna egy éve még szintén nem szerepelt a Top 10-es listánkon, mára azonban több mint 150 ezer feliratkozóval kiérdemelte a kilencedik helyezést. GoodLike videóiban személyes témák mellett, játékokkal is játszik, így sok nézőt tudhat magáénak. Továbbá számos más hazai ismert YouTube csatornával is együttműködik és készítenek közösen videót, így Metalexoviccsal közösen is. Népszerűségét és elismertségét bizonyítja, hogy számos alkalommal adott már elő marketing konferenciákon.

8. Pamkutya - 159 995 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/PamKutya

Pamkutya_1.PNGA Pamkutya egy klasszikus paródia csatorna, ahol leginkább népszerű slágereket parodizálnak ki a készítők. A testvérpár legnépszerűbb videója (Majkáék Belehalok című száma) napokon belül eléri az 6 milliós össznézettséget, amely kiemelkedő eredménynek számít még külföldi viszonylatban is. A videóik minősége egyre magasabb szintet üt meg, nemrégiben készítettek egy saját maguk által írt szövegű klipet, ami szintén nagy népszerűségnek örvend. Magasan vezetik az egy videóra jutó feliratkozók számának listáját! Ezen a csatornán remekül szórakozhatunk, mindenkinek ajánljuk!

7. Szigetofficial – 174 064 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/szigetofficial

szigetofficial.PNGTavaly a dobogó második fokát elfoglaló, hazánk nemzetközileg is leghíresebb fesztiválja, a Sziget csatornája ezúttal az hetedik helyen szerepel. Koncerteket, beharangozókat és hangulatvideókat találhatunk a csatornára feltöltve. Üzleti szempontból a Sziget YouTube megjelenése hatalmas értéket hordoz magában, hiszen remek lehetősége lesz a Sziget szervezőinek arra, hogy saját feliratkozóikat konvertálják majd résztvevőkké 2015-ben.

6. Pingvinharcos – 178 545 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/pingvinharcos

pingvinharcos.PNGA Pingvinharcos csatornája is klasszikus gameplay kategóriába sorolható be, amire több mint 3 éve tölt fel videókat. A csatornán remekül vannak tematizálva az egyes tartalmak, hiszen külön listába rendezi őket a csatorna üzemeltetője. Elsősorban a Minecraft kedvelői számára adhat remek élményt, de a híres open-source játék mellett természetesen továbbiak is megtalálhatók. Eddig több mint 29 millióan tekintették meg a csatorna videóit.

5. DumaRagu - 190 172 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/DumaRagu

dumaragu.PNGTavalyi cikkünk során láthattátok, hogy a DumaRagu csatornája volt a dobogó tetején, mostanra azonban visszacsúszott az ötödik pozícióba. Az Arc Nélküli Manus-t azonban így is kevés YouTube felhasználó számára kell bemutatni, hiszen egyike volt az első olyan csatornáknak, amelyek profi készítők által szórakoztatják a közösségüket. Hetente legalább egy alkalommal nézhetnek videót a csatorna látogatói és havonta legalább egy teljesen egyedi animációs videót is feltöltenek a készítők. 2011-ben szerzett népszerűséget magának a csatorna a Népszámlálással kapcsolatos paródia videójával. Érdemes minden YouTube marketing iránt érdeklődő számára megnézni, hiszen sokat lehet ebből a csatornából is tanulni.

4. Hollywood News Agency – 207 544 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/HollywoodNewsAgency

hollywoodnewsagency.PNGTalán az egyik legismertebb hazai YouTube tartalom előállító csatorna, amely az Alkonyat filmek humoros kritikáinak köszönhetően lett nagyon népszerű 3 éve. Az epizódokon érezhető a profizmus, amely nagyban emeli a csatorna sikerességét. Az eddig elkészült videók 23,5 milliós nézettséget értek el.  Hetente egy epizóddal jelentkezik a készítő hétvégéenként. Tavalyi cikkünkben a csatorna még csak a hatodik helyen szerepelt közel 84 ezer feliratkozóval, így jelentős előrelépéssel büszkélkedhet.

3. VamosART – 210 500 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/poendrawing

Vamosart.PNGA VamosART csatornájára feltöltött 185 videó eddig több mint 30 milliós össznézettséget ért el, ami egy ilyen témakörben remek eredménynek számít. A videók különleges rajz elkészítéseket mutatnak be (anamorfikus illúziók) a művész által. A videók lejátszási listákba vannak rendezve különböző tematikák alapján, így a például találunk How-to és optikai csalódások listát is.

2. Videómánia – 225 458 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/VideomaniaFCS

videomania.PNGListánk második helyezettje a Dancsó Péter által vezetett, szintén híres Videómánia. Az elmúlt 1 év alatt óriási növekedésen ment át a csatorna, ugyanis akkor még nem szerepelt a Top 10-es listánkban. A már közzel 35 milliós nézettséget elért csatorna többek között filmkritikákkal foglalkozik vicces formában, továbbá vlog videókat is találunk. A Videómánia mellett rendelkezik egy másik csatornával is, Dancsó Péter néven.

1. NettyScribble – 464 469 feliratkozó - https://www.youtube.com/user/ScribbleNetty

Netty Scribble.pngEz az animációs csatorna vezeti jelenleg a hazai YouTube mezőnyét. A több mint 37 milliós megtekintéssel rendelkező csatornán kiváló minőségű animációkat és képeket találunk. Továbbá bemutatja, hogyan is készíti el ezeket a videókat, és időnként Q&A videókat is feltölt. Netty Scribble együtt dolgozik PewDiePie-al, a legtöbb feliratkozóval rendelkező YouTuber-el (32 millió), amely hatalmas lendületet adott kezdetben csatornájának. Ha érdekel a grafika, akkor ez a csatorna egyértelműen neked van kitalálva!

Milyen tartalmat készítsek, hogy sikeres csatornám lehessen?

 Nemzetközileg és hazai szinten is az a tapasztalat, hogy a személyes Vlog-ok, paródiák, gameplay-ek, how-to videók és a cukiságok tudnak a legtöbb felhasználót elérni a zenei produkciók mellett. A felsorolásban említett kategóriákhoz nem szükséges profi stúdió, amely akár mindenki számára lehetővé teheti az online népszerűség elérését.

Cikkünkkel igyekeztünk bemutatni a hazai YouTube tartalomgyártás élmezőnyét és bízunk benne, hogy egyre többen (mind magánszemélyek, mind márkák) kezdenek bele majd a kreatív tartalomgyártásba. Természetesen a megemlített csatornákon túl számos olyan tartalom van, amelyet érdemes górcső alá venni, erről weboldalunkon folyamatosan frissülő statisztikáinkban értesülhettek: http://www.starnetwork.hu/cegbemutato/youtube-statisztikak/

Ha cikked elnyerte tetszésünket, akkor lájkold és oszd meg barátaiddal a közösségi gombok segítségével! Köszönjük!

Stay Tuned!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://youtube.blog.hu/api/trackback/id/tr466810925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Epox 2014.10.22. 19:02:13

A cikk érdekes, köszönjük, de a Youtube statisztikák frissülése nem igazán működik egy ideje...
süti beállítások módosítása